Kiállítási lehetőség startupoknak

Innovatív cégek jelentkezését várja a Nemzeti Innovációs Hivatal

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) egyik legfőbb feladata a hazai kutatás-fejlesztés és innováció nemzetgazdasági szintű ösztönzése, a hazai start-up ökoszisztéma kialakításának szakmai támogatása, a vállalkozói szféra hálózatosodásának előmozdítása. A NIH 2013. június 11-12. között rendezi meg az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást, amelyhez kapcsolódóan pályázati felhívást tesz közzé a hazai, kutatás-fejlesztésre és innovációra alapuló start-up vállalkozások kiállítóként való részvételére.

 A hazai KFI eredményeket bemutató szakkiállításon részvevő start-up vállalkozásokat a NIH nyílt pályázati formában kívánja kiválasztani, amelynek keretében az értékelés során felállított rangsorban az első 30 hazai vállalkozás kaphat térítésmentesen kiállítói helyet a kutatás-fejlesztés és innováció területén általuk megvalósuló innovatív ötletek, termékek és szolgáltatások bemutatására. A kétnaposra tervezett szakkiállítás és konferencia paraméterei:

INNOTRENDS HUNGARY 2013

Helyszín: Budapest, Millenáris Park

Időpont: 2013. június 11-12.

A pályázat

A nyilvános pályázat keretében meghirdetett kiállítói részvételre innovatív ötleteket, termékeket és szolgáltatásokat fejlesztő start-up vállalkozások jelentkezhetnek, iparágtól függetlenül. A kiválasztott induló vállalkozások az Innotrends Hungary 2013 szakkiállítás standjain mutatkozhatnak be a szakmai nagyközönség és a lehetséges befektetők, finanszírozók előtt.

 Pályázni a NIH honlapján (http://www.nih.gov.hu/) elérhető jelentkezési lap  kitöltésével lehet.

 Jelentkezési határidő: 2013. április 24. (szerda), 12:00 óra
A kiválasztott start-up vállalkozásokat 2013. május 7-ig értesítik.

 Elbírálás

A beérkező pályázatokat innovatív és kezdő vállalkozásokat támogató szervezetek szakértőiből álló bizottság értékeli és rangsorolja.

 A pályázatok értékelésének főbb szempontjai:

  • az ötlet technológiai újszerűsége,
  •  gazdasági és piaci megvalósíthatósága,
  • az ötlet hatása más technológiai területre,
  •  az ötlet társadalmi hasznosulása, hasznossága,
  • eddig elért eredmények.

3 thoughts on “Kiállítási lehetőség startupoknak

  • 2013. április 26. péntek at 13:16
    Permalink

    Tök jó lenne, ha lenne annyi esze a program szervezőknek, hogy ne nekünk kelljen okosan dönteni. Egyébként a Techshow semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint a NIH rendezvény. Hacsak azért mondasz ilyen okosakat, hogy valamit mondjál, akkor minek?

    Reply
  • 2013. április 27. szombat at 16:15
    Permalink

    Való igaz, hogy a TechShow meghirdetése csak az Innotrend meghirdetése UTÁN két héttel történt.

    Tehát Mutyipalkónak teljesen igaza van: Hűvös Ágnesnek a “döntsünk bölcsn” helyett inkább a “szervezzünk bölcsen” jelszót kellett volna meghirdetnie.

    Különösen, mivel még most sem volna késő korrigálni.

    Amúgy pedig csak megjegyezném, hogy a TechShow annyiban biztos “rosszabb” az Innotrendnél, hogy amíg az előbbinél mindenkinek fizetnie kell a kiállítási helyért, addig az utóbbinál az első 30 helyezettnek nem kell fizetnie.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .