Zöld startup pályázat

90 000 € díjazású, a környezetvédelmi, agrár és egyéb ipari felhasználású  biotechnológiai innovációs versenyt hirdet start-up cégeknek szeptember 27-i beadási határidővel a francia Genopole bioklaszter.
Az immáron harmadik alkalommal kiírásra kerülő versenyre első sorban a környezetvédelmi (sárga biotechnológia), ipari (fehér biotechnológia) és mezőgazdasági (zöld biotechnológia) célú innovációval jelentkezhetnek azon projekttulajdonosok, akik 3 évnél nem régebben alapították cégüket, vagy most szándékoznak céget alapítani. Orvosi célú biotechnológiai innovációval erre a versenyre nem lehet pályázni. A három minisztérium támogatásán kívül a  Chimex és a Bongrain szponzorálják a versenyt, amelynek célja, hogy a fiatal innovatív cégek segítséget kapjanak projektjük megvalósítása során.

Pályázati felhívás: http://www.genopole.fr/Competition-for-Biotech-Startups.html
Beadási határidő: 2013. szeptember 27. 16:00.

Már a nevezéshez is szándéknyilatkozat szükséges, hogy amennyiben a cég elnyeri a díjat, vállalja a Genopole (első francia bioklaszter) működési helyén,  Evry-Corbeil-ben (Evry, Franciaország) képviselet létrehozását.
Az első helyezett 90 ezer € összértékű támogatást kap, amely 30 000 € pénzdíjat, és további szolgáltatásokat tartalmaz: fél éves bérleti díj a Genopole területén, szakmai, pályázati tanácsadás és együttműködési lehetőség a Genopole klaszter tagcégeivel, piackutatás a  Tech2Market cégtől, projekt szakértői tanácsadás az  Ernst&Young-tól.
45 ezer € értékben egy vagy két különdíj kiosztására is sor kerülhet a zsűri döntése alapján, amelyek magukban foglalják: a Genopole területén 6 havi térítésmentes helység bérlemény, személyes tanácsadás, valamint projekt szakértői tanácsadás az  Ernst&Young-tól.

Az első fordulóban kiválasztásra kerülő cégek részvételi lehetőséget kapnak 2013. november 7-8-án megrendezésre kerülő Genopole szemináriumon. A díjkiosztó ceremóniára a december 4-i Pollutec környezetvédelmi és energetikai szakkiállításon és vásáron (http://www.pollutec.com/, december 3-6, Villepinte) kerül sor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..