AppleBlogzine

Bizonyítsd be, hogy a legjobb vagy!

Az Európai Unió egy új, forradalmi rendszerrel egyenesen mérhetővé teszi az innovációt, pontosabban egy-egy cég, projekt innovációs potenciálját. Három részes cikksorozatban mutatjuk meg, hogy hogyan. Érdemes beleolvasni!

A felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a kétezres évek Magyarországa az innováció fellegvára. Úton útfélen „innovációs célú” támogatásokba, „K+F” alapú fejlesztésekbe, „innovatív” vállalati megoldásokba bukkanunk. De tegyük fel a kérdést, hogy valóban innováció az, amit látunk? Megfelelő helyi értékén kezeljük az elért eredményeket? Nem kockáztatjuk-e az eddig elért eredményeket azzal, hogy hajlamosak vagyunk ignorálni a cégben vagy a projektben „kódolt” problémákat? Nem vagyunk túl provinciálisak?

Nagyon fontos, hogy tisztán lássuk és láttassuk, a vállalati innováció mai helyzetét. Ha reálisak akarunk lenni és hajlandóak vagyunk kicsit kitekinteni a határainkon túl zajló eseményekre, akkor bizony azt látjuk, hogy nagyon sok alapvető kérdést kell még megválaszolni, rengeteg még a munka ahhoz, hogy egyszer majd elmondhassuk: a magyarországi innováció biztos alapokon áll, folyamatos fejlődése biztosított és megtalálta a maga útját.

STRATÉGIAI GONDOLKODÁS

A mondás szerint okos ember mások hibájából tanul: nos, a jó hír, hogy jó és rossz példa is bőven van a világban. Nem kell mást tenni „csak” felmérni, mik azok a pozitívumok amikre építhetünk, mik azok a módszerek amiket meg tudunk honosítani és mi az amit messziről elkerülni. Ha ez megvan, akkor tudatos és módszeres tervezés mellett évről évre haladhatunk majd előre. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, csak józan gondolkodás mellett, stratégiában gondolkodva kell előrehaladni. Nem ez a legkényelmesebb megoldás, dehát valamit valamiért…

online_OTP_HP_logo_sz

PROFI MINŐSÍTÉS

Az OTP Hungaro-Projekt ennek a szemléletnek a nevében kötelezte el magát, hogy segítse Magyarországon az úgynevezett Improve módszertan elterjedését. Az Improve egy nemzetközileg elfogadott Innováció-menedzsment módszertan. Az Európai Bizottság hozta létre abból a célból, hogy a „vállalati innováció” kifejezés ne csak egy lila ködös frázis legyen, amit gyakorlatilag bárki magára húzhat. A rendszer célja, hogy a vállalkozás teljes operációját átvilágítva lézerpontos és mérhető képet adjon a cég innovációs potenciáljáról. Nincs többé mellébeszélés, ködösítés csak az egzakt értékelés, ami feketén-fehéren megmutatja a valóságot, nem mellesleg közvetlen összehasonlításra is alkalmat ad az érintett szektor többi résztvevőjével szemben.

NAGYOBB ESÉLY A BOLDOGULÁSRA

Miért is jó ez? Építkezni csak biztos alapokra lehet. Birtokában lenni a cég objektívan értékelt előnyeinek is hátrányának talán az egyik legnagyobb érték. Ráadásul az Improve segítséget nyújt a továbblépés terén is. A már ismert eredmények birtokában a módszertan mankó a továbblépéshez: milyen új folyamatokat, megoldásokat kell bevezetni, milyen terület szorul fejlesztésre vagy éppen mik azok a belső értékek amelyeket feltétlenül meg kell védeni. A rendszernek köszönhetően a vállalkozás, legyen az akár most induló hazai startup vagy hosszú évek óta működő, de új utakat kereső középvállalat, 100%-ban kontrollálhatja innovációs tevékenységét, nem mellesleg jelentősen is növelheti a cég értékét.

A világ innovációs élharcosai hosszú ideje tudják, hogy a vállalati innováció alapeleme, hogy a cég teljes életét körbelengje: termékfejlesztéstől a sales-ig, brand építéstől a HR folyamatokig, a frissen felvett junior életképes fejlesztési ötletei ugyanúgy bekerüljenek a rendszerbe mint az ügyvezető elképzelései. Ez a gondolkodásmód eddig csak nyomokban, egy-egy „oázisban” volt jelen Magyarországon. Az Improve-nak hála azonban az első fecskék már elkezdték a felzárkózást. Érdemes követni őket. Megéri.

(x)

Megosztás

One thought on “Bizonyítsd be, hogy a legjobb vagy!

Comments are closed.