Pozsonyban randiztam Hanával…

Most senki se gondolja, hogy csajozni voltam a szomszédos Szlovákiában. Viszont megdöbbentő élményben volt részem egy pozsonyi SAP rendezvényen.

Európa Startup fővárosa lehetünk, legalábbis sokan ezt gondoljuk a budapesti startup scenében. Hát bizony nem árt felkötni azt a bizonyos fehérneműt, ha ezt szeretnénk, mert bizony nagyon pörögnek a szomszédok is.

Hanával Pozsonyban találkoztam a The Spot nevű nagyszerű közösségi irodában. Egy két napos rendezvényen az SAP kelet-európai programjából kaphattunk ízelítőt. Na, de lényegre, mi is az a Hana és hogy jön a startupokhoz?

Az SAP úgy döntött, hogy a “Big Data”-n keresztül vezet az út a startupok felé. A HANA pedig az SAP új üdvöskéje, amely a leggyorsabban fogyó üzleti szoftvertermék az iparágban. Jelenleg 2000 ügyfél használja, 2011-ben került a piacra. A big data kihívásra adott válasz, memórialapú technológia, amellyel akár 10 000*gyorsabbá válhat az adatfeldolgozás. Hát ezt mutatta be az SAP a rendezvényen startupos környezetben.

HANA és startupok
Az SAP nemrégiben programot indított annak érdekében, hogy a startupok ingyenesen hozzáférjenek, és tudjanak fejleszteni erre a platformra. Eddig 650 startup van benne a programban, amelyet Magyarországra is elhoz az SAP.

A pogramban résztvevő startupok nagy része nem SAP-adatokkal dolgozik, azaz nincs az SAP-hoz rendelve a felhasználás. A startupok számára kínált SAP HANA program a big-data, prediktív analitika, és valós idejű analitika területére fókuszál, iparágtól függetlenül.

Néhány példa, hogy startupok milyen megoldásokat hoztak létre a HANA platformjával:

  • Next Principles: a közösségi médiából húz ki adatokat, és köti össze üzleti folyamatokkal, és CRM rendszerekkel
  • Warwick Analytic:s korai figyelmeztető rendszert dolgozott ki a komplex rendszereket használó gyártás, és egészségügyi szektor szereplői számára. A HANA segítségével a korábbi 36 órás folyamat 35 másodpercre csökkent le.
  • FeedZai: csalásfelderítő megoldás, mely az elektronikus tranzakciókat védi- a HANA-t arra használják, hogy összehasonlítsa az egyes tranzakciókat a történeti adatokkal, valós időben.

Tehát, akinek van jó ötlete, amely a big data-t, vagy az analitikát érinti, az SAP HANA platformon fejlesztheti, varázsolhatja valós idejűvé, és ráadásul csatlakozhat a világ legnagyobb üzleti szoftvercégének ökoszisztémájához.

A hazai lehetőségekről hamarosan további részleteket is megosztunk…

A The Spot és a pozsonyi startup ökoszisztéma
Azt gondoltam, hogy a The HUB.hu igazán kellemes munkahely, de a The Spot Pozsonyban komolyan elgondolkodtatott, hogy miért is nincs hasonló hely Budapesten.

Közösségi iroda városi nomádoknak és leválasztható iroda ha kinövöd az asztalod. Mindez egy hatalmas térben, egy “Corvin Áruház” legfelső szintjén hipermodern körülmények között. Nem romkocsma romantika, hanem igazi startup munkahely.

2fotó

A közösségi munkatér, a közösségi irodák szeparáltan helyezkednek el a teázótól, konferencia tértől, így senki sem zavar senkit. Rendszeres programok, elkülönített oktató helye a tanfolyamoknak és saját konyha a rendezvényekhez. A teázó mellett egy hatalmas könyvtár, hogy a pihenés közben olvasgathass.

Mindezt egy nonprofit vállalkozás üzemelteti, 5-6 emberrel. Irigykedem. Szeretnék egy ilyen helyet Pesten is, ahol egy helyen, koncentráltan  megtalálható minden, amire egy startupnak szüksége lehet.

1fotó

Kapcsolódó posztok:

3 thoughts on “Pozsonyban randiztam Hanával…

  • 2013. október 28. hétfő at 21:09
    Permalink

    Nekem nem kerek így a sztori. Honnan a kezdőtőke, ill. hogyan hozzák ki nyereségesen/nullszaldósan?

    Lelkes emberből és alkalmas helyből itthon is van.

    Reply
    • 2013. október 28. hétfő at 23:07
      Permalink

      Szerintem is komoly tőke van a hely mögött, csak úgy magától nem lehet ilyet gründolni… még tőkével sem könnyű (lásd Colabs régóta próbálja). Más pedig nagyban eddig nem merte meglépni itthon (kicsik vannak) – igazad van Gergő, így nem kerek vhogy…

      Reply
  • 2013. október 31. csütörtök at 01:45
    Permalink

    Az SAP áll mögötte? Mert akkor érteni vélem a modellt :)

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.