Szabadalommal is terjeszkedik az Organica Zrt.

Nemzetközi iparjogvédelmi segítséget kapott a víztisztítással foglalkozó magyar cég.

Az Organica Zrt. az intenzív értékesítési és projektmegvalósítási tevékenységei mellett jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet is folytat, melynek során a már komoly nemzetközi sikereket elért szennyvíztisztítási technológiájának folyamatos optimalizálására törekszik. Ehhez számos hazai és európai uniós pályázati forrást is igénybe vesz, legutóbb az iparjogvédelmi tevékenységének támogatását célzó IPARJOG_12 program keretében nyertek támogatást.
A projekt célja az Organica Zrt. alábbi linken elérhető “Hordozóbetét folyadéktisztító műtárgyak biofilm – kultúrájának fogadására és fenntartására” című nemzetközi szabadalmi bejelentéséből származó nemzeti szakaszok támogatása.
A szabadalom tárgyát az eleveniszapos szennyvíztisztítás során használt biofilm hordozó képezi, mely hordozó elemi szálakból kötszövött eljárással felépülő térbeli szövedéket tartalmaz. Az Organica Zrt. által kifejlesztett hordozó egyszerű szerkezeti kialakítással jellemezhető, a biofilm hordozó felülete nagy, optimális irányított áramlás megvalósítását teszi lehetővé, csökkenti az eltömődés veszélyét, a térbeli struktúrájának köszönhetően pedig nem okoz statikai, mechanikai problémákat. A szabadalom megadása 2012. június 26.-án történt meg, és a bejelentéstől egy év állt rendelkezésre minél több országban megszerezni a szabadalmat.
Ezt követően valósult meg a szabadalom nemzetközi kiterjesztése két szakaszban. A második szakasz tevékenységei képezik jelen projekt tárgyát. A projekt során 9 nemzetközi bejelentés valósult meg (Ausztrália, Brazília, Kanada, Indonézia, Japán, Mexikó, Új-Zéland, Szingapúr és Dél-Afrika), ahol védettség alá kerülhet a magyar technológia.

A különböző országokban hónapokba vagy évekbe is kerülhet a szabadalom megszerzésre, melyek rendkívül fontosak, hisz a célpiacokon megszerzett eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy partnereik részére kiemelten fontos a szabadalom megléte, mivel ez alátámasztja technológia kiválóságát és biztonságot nyújt a technológia használói számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .