Blogzine

Bókok helyett 4 millió dollárral csábítja a vállalkozó hölgyeket a Microsoft

– Még nem késő jelentkezni a Microsoft kockázati tőkealapja által meghirdetett, női vállalkozóknak szóló nemzetközi versenyre, hiszen a regisztráció 2018. szeptember 30-án zárul.

Az M12, az EQT Ventures és az SVB Financial Group összesen 2-2 millió dolláros tőkebefektetéssel segíti majd piacra Észak-Amerika, Európa vagy Izrael két legígéretesebb female startupját.

Női alapítók által fémjelzett cégekbe fektetni egyszerre jó ügy és jó üzlet. Minden egyes befektetett dollár után több mint kétszer akkora bevételt termel az a vállalkozás, ahol férfiak helyett nők ülnek a főnöki székben. A female startupok a kedvezőbb megtérülési mutatók ellenére lényegesen kisebb kockázati tőkével indulnak; 2017-ben a befektetések mindössze 2,2%-a került női vállalkozókhoz. Az ok egyszerű: tíz befektető közül kilenc férfi, akik az üzleti életben sem feltétlenül értik a nők nyelvét. Az óvatosság és az alacsonyabb kockázatvállalási hajlandóság, amely később a cég túlélésének záloga, a pitcheknél sajnos bukáshoz vezet.

Erre az ellentmondásra szeretné ráirányítani a figyelmet az M12, a Microsoft kockázati tőkealapja az idén júliusban meghirdetett versennyel. A pályázóknak valamilyen kiemelt üzleti problémára kell újszerű digitális megoldást felvázolniuk, és meggyőzniük a zsűrit a termékben vagy a szolgáltatásban rejlő üzleti potenciálról. A verseny szervezői szerencsére pontosan tudják, mi kell a nőnek – a két nyertes ötletgazdát a felajánlott 2-2 millió dolláros tőke mellett technológiai háttérrel és mentorprogrammal is támogatják majd.

Részletek és jelentkezés:

https://m12.vc/female-founders/

Megosztás