Kalózok jönnek Budapestre!

Startup-kalózok Budapesten: február elején jön a Startup Pirates Budapest, egyhetes nemzetközi startup accelerátor. Blogunk az esemény médiapartnere.

Magyarország egyedüli egyhetes nemzetközi startup accelerátora visszatér!

2015 februárjában második alkamlommal is megrendezésre kerül az MCC-Startup Pirates Budapest. A tavalyi program olyan alumnival büszkélkedhet, mint a My3Dreams, a RateMySpeech vagy akár a UniBreeze.
„Nem túlzás állítani, hogy az MCC-Startup Pirates Budapest teljes mértékben megváltoztatta az életemet. – Így emlékszik vissza Slezák Balázs. – Olyan társalapítókkal találkoztam ott, akiknek köszönhetően most, 8 hónappal később már Santiago de Chilében élek, vállalkozom és a Start-Up Chile accelerátor programban veszek részt.” – Balázs tavalyi részvevő és a My3Dreams egyik alapítója.

Jelentkezni lehet ötlettel vagy anélkül, csapatban vagy akár egyénileg is – mint a fenti példa is mutatja, érdemes!

sup-pirates2

 

A hét legelején az ötletek köré csapatok szerveződnek, majd egy rendkívül intenzív hét során mindenki megtapasztalhatja, mit is jelent startuppernek lenni. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre is – a színvonalas előadások mellett –, arra ösztönzik a résztvevőket, hogy legyenek minél pro-aktívabbak és maguk fedezzék fel a problémák megoldását. Minden csapat két dedikált mentort kap maga mellé, akik tapasztalataikkal és jó tanácsaikkal segítik őket a program során.

Az előadók, mentorok és zsűritagok között olyan válalkozók vannak, akik a magyar startup-szcéna kiemelkedő alakjai és formálói –  Bojár Gábor (Graphisoft), Hild Imre (iCatapult), Kádas Péter (TractionTribe),  Böszörményi-Nagy Gergely (DesignTerminál), Záboji Péter (European Entrepreneurship Foundation) vagy David Trayford (TheHub).

Az immár hagyományosan nagyon magas színvonalú szakmai képzésen túl ez egy felbecsülhetetlen networking lehetőség minden résztvevő számára. Az angol nyelvű program végén minden csapat bemutathatja az ötletét egy pitch formájában a befektetőkből álló szakmai zsűrinek, a győztes csapatok pedig értékes nyereményekben is részesülnek – bemutatkozási lehetőség egy svájci startup konferencián, az országos médiában, coworking iroda, további tréningek illetve startupok számára fejlesztett szoftvercsomagok.

A programra január 11-ig (most vasárnapig) még lehet jelentkezni.

A program angol nyelvű, így külföldi résztvevők is bekapcsolódhatnak.

További információ és jelentkezés a budapest.startuppirates.org oldalon vagy a

budapest@startuppirates.org

email címen, aktualitások, friss hírek a Facebookon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..