SMART 2016: Nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon

 

A régió legbefolyásosabb telekommunikációs és startup szakemberei érkeznek Budapestre. Minden eddiginél erősebb nemzetközi felhozatallal rendezik meg idén hazánk legjelentősebb mobiltechnológiai és startup fókuszú konferenciáját, a SMART 2016-ot május 23-án. A rendezvény ad otthont a Telekom Innovation Exponak, melynek keretében nemzetközi telekommunikációs szakemberek, startupok és befektetők látogatnak Budapestre.

Az infokommunikáció legfrissebb trendjeit járja körbe közel 100 hazai és nemzetközi előadó segítségével a SMART 2016 konferencia. Az esemény továbbá helyet ad a Telekom nemzetközi startup versenyéhez kapcsolódó expónak is.

A mobiltól az okosvárosig

A SMART 2016 a mobil- és az okostechnológia legjelentősebb területeinek aktualitásait mutatja be. Így többek között szó lesz alkalmazásfejlesztésről, okosotthon, okosváros és intelligens mezőgazdasági megoldásokról, a legújabb viselhető technológiákról, startupokról, illetve hazai egyetemi projektekről is.

SMART2016

A legjobb európai startupok a Telekom expóján

A konferencia résztvevői a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhatnak köszönhetően annak, hogy a Telekom Innovation Contest régiós startup verseny záróeseményét is a SMART 2016 keretében rendezik meg.

Az innovációs expón a versenyben résztvevő tíz legjobb nemzetközi startup is bemutatkozik, de jelen lesznek a Deutsche Telekom befektetői részlegének képviselői, nemzetközi inkubátorok, illetve további külföldi startup szakemberek is.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..