Blogzine

Taroltak a női startupok a hétvégi budapesti versenyeken

A BOOKR Kids interaktív könyvtárapplikációja két nap alatt, két nemzetközi versenyt is megnyert. Az applikáció arra ösztönzi a gyerekeket, hogy a digitális világban se felejtsenek el mesekönyveket olvasni.

A Colleen Bell amerikai nagykövet által vezetett szakmai zsűri, 12 döntős közül választotta ki a Brain Bar záróeseményeként megrendezett, Women Startup Competion Europe 2016 győzteseit. Idén akkora volt a nemzetközi érdeklődés, hogy bár a magyar szervezők csak európai csapatoknak hirdették meg a versenyt, Amerikából, Afrikából, Ázsiából és Ausztráliából is érkeztek nevezések. A több, mint 160 jelentkezőből 17 volt magyar csapatok száma, legnagyobb arányban az angolok, spanyolok és a skandináv államok vállalkozásai indultak. A nemzetközi szakértőkből álló, szakmai, online zsűri választotta ki a 12 döntőst, valamint a közönség is beszavazhatott plusz egy csapatot, hogy hazánkba látogassanak a végső megmérettetésre.

WSC_EU_2016_press_photo

„Úgy tűnik, hogy a három éves munkánknak beérett a gyümölcse, hiszen az általunk felkészített csapat nyerte pénteken a régió legnagyobb startup versenyének tartott rendezvényt, a CEE Lift Off-ot is.” – fogalmazott Müller Tamás, a Women Startup Competition alapítója.

A női vállalkozásokat támogató projekt célja kettős: egyrészről szeretné, hogy az alapítók és a szponzorok által biztosított támogató környezet, a versenyt megelőző tréningek, felkészítsék és bátorítsák a női vállalkozókat, hogy egy férfiak által dominált környezetben is helytálljanak; másrészről szeretné felhívni a befektetők figyelmét a női vállalkozásokban rejlő, eddig kevésbé kihasznált lehetőségekre.

A jól ismert Szilícium-völgyi befektetőcég, a First Round Capital már tavalyi felmérésében közzétette, hogy 63 százalékkal jobban teljesítenek a női alapítóval is rendelkező befektetéseik, szemben a csak a férfiak által vezetett startupokkal.

„Minket is meglepett az óriási érdeklődés, éppen ezért már folynak is a tárgyalások a verseny más kontinensen való megrendezéséről.” – árulta el Müller Tamás, a verseny alapítója.

A győztes BOOKR Kids applikációján ingyenesen vagy minimális előfizetési díjjal egy egész könyvesboltnyi mese- és gyermekirodalom érhető el. „Szeretnénk, ha szolgáltatásunk egy olyan biztonságos hely lenne az interneten, ahol szülők és gyermekeik is értékes időt tölthetnek el. Célunk, hogy 27 nyelven több mint 10.000 könyv legyen elérhető az applikációval. A két díj ebben nagy segítségünkre lehet.“ – mondta Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója.

A második helyezett a Kids Friendly Media Oy finn vállalkozás lett. Ők gyerekbarát szolgáltatások és helyek gyűjtőoldalát készítették el, jelenleg 8 millió felhasználójuk van. Harmadik helyen szintén egy magyar csapat végzett, a Bloomyloom, akik gyerekhordozókat gyártanak.

A szezon eseménysorozata a női startup-versennyel ugyan most véget ért, de ősztől a szervezők folytatják majd a megkezdett munkát, hogy a magyar és a régió női vállalkozói becsatornázódhassanak az európai vérkeringésbe.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy idén, a GE Healthcare és az Emberi Erőforrások Minisztériuma személyében, olyan támogatóra és együttműködőre találtunk, akik hosszútávon gondolkodnak és látnak potenciált a női innovációkban és fontos  számukra az esélyegyenlőség megteremtése.“ – mondta Müller Tamás, aki szerint a hangsúly nemcsak a versenyen van, hanem az azt megelőző felkészítő tréning-sorozaton.

„Hogy mi a legnagyobb kiaknázatlan lehetőség az európai vállalkozói környezetben? A nők. Az európai lakosság 52 százaléka nő, de csak 30 százalékuk vállalkozó. A Women Startup Competition Europe 2016 győztesei kiváló példaképek lehetnek a többiek számára. Európának több tehetséges és kreatív női vállalkozóra van szüksége, hogy nőhessen!” –  fogalmazott Martin Kern, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) megbízott igazgatója.

Megosztás