Egyenest a Szilícium Völgyből! Exkluzív vélemény a Trump jelenségről

A Dalai Láma és a Wall Street egyetért: nem kell félni Trump-tól… Reince Priebus (a republikánus kampányfőnök), a választások igazi győztese. Trifecta: Teljhatalom az államokban (Kormányzóság /Alsóház / Felsőház): Republikánusok: 25, demokraták: 6 (korábbi ciklus 23:7). Horváth László (Active Media, Bay Area) pár napja született vélemény-írása következik.

Ahogy a rituális pulykákat lassan beteszik a háziasszonyok a sütőbe, és meg egy utolsót ölre mennek a Trump támogatók és ellenzőik a hálaadási vacsoraasztal körül, mindenki, aki figyeli a piacot nyugodtabban néz az elkövetkező négy évre (és legyünk őszinték, ha nem teljesen tehetetlen az elnök – Carter – vagy törvényeket sért (Nixon) vagy éppen elfelejt kampányolni – Első Bush – akkor nyolc évre választunk elnököt ebben a fiatal országban (amelyik persze fiatal kora ellenére a legrégibb demokrácia a világban, az izlandiakat nem számitva mert azért azok megszállás alatt töltöttek pár évszázadot, de ez már részletkérdés).

A Dow Jones Industrial Average meg sosem ért el ilyen csúcsokat, 19,000 felett zárt először a történelemben — a Trump választás óta. Ez azt jelenti, hogy mindenki, akinek a nyugdíjpénztárakban fial a pénzük, már gazdagabb lett a Trump politikától, leginkább az adótervektől. A dollár 13 éve a legerősebb lett ma, szóval annak az amerikainak, aki vásárolni, vagy utazni akar, annak olcsó a világ.

Ez nem gyenge kezdés. Persze ettől továbbra is lóg az orruk azoknak az úgynevezett szakértőknek akik 99%-os (!) Hillary győzelmet hirdettek a választás napján. (Huffington Post).

És mi történt? Az Államok kb. 5000 megyéjéből a demokratáknak maradt mintegy 300 (ők azokban többen laknak, mint a vörös republikánus többségi területeken (igen, itt a piros nem a munka vörös zászlaját jelzi, hanem a kapitalizmus mindenható erejét). A városok kékek, hat állam kék – a többi az vörös, GOP.

A másik eredmény, ami szerintem nagyon fontos: a jobbközép amerikai nép az adatbányászok, a trend – várakozásoknak megfelelően szavazott (igen, csak éppen a média felejtette el a valóságot, ami nagyon könnyű, ha csak a saját pártod embereivel veszed körül magad, nem szűrődik be a “flyover country” valósága a Washington-i “cocktail party-k” limuzin-demokratái közé. Így nehéz odafigyelni a Nate Silver-re, vagy a Yale professzorra, avagy az Artificial Intelligence-re ami a Trupot dobta ki győztesnek, magas valószínűséggel. ) Valahogy így szólna az összefoglaló, ha egy valódi republikánus jelölt, mondjuk Mitt Romney vagy McCain győzött volna. Viszont Trump a republikánus elitet is ledarálta. Mindent elsöpör és megesz ez a demokrácia, ráadásul ízlése sincs, vulgáris embert választott, gyenge ízléssel és frizurával, elszabott öltönyökben.

Hogyan nyert? A tömegmédia mesteri mozgatásával kezdett: két milliárd dollárnyira teszik az ingyen médiát, amit bekebelezett, mert a csapból is ő folyt először. Aztán meg az FBI vizsgálatai és bejelentései után csak az folyt a csapból, hogy a Clinton milyen korrupt. Betonba ágyazva a tömegek meggyőződését hogy Clintonék számára minden eladó, és hazudik Hillary. Amikor pedig elfordult Trumptól a tömegmédia, hiszen meg kellett koronázni a demokrata jelöltet, akkor már késő lett: direktben a sok millióra rúgó Twitter követőihez fordult. Hát igen, aki a tönkremenés szélén áll családostul a Fehér házból való kiköltözéskor, majd sok milliót tesz zsebre “beszédekért” – az nem sok hitelességgel mondhatja, hogy milyen keményen fog harcolni a munkásokért, – mondta büszkén a Crooked Hillary-ról.

Arról nem is beszélve, hogy a “munkásosztály diszkrét bája” a Versailles-i stílusú aranyozott falak között éldegélő építőmester és háziúr, aki a szintén aranyozott repijével látogatja meg az általában olcsón vett, és gyorsan feljavított clubjait és ingatlanjait. Mennyivel jobb és “kifinomultabb” az ízlése a világelit Davos-ban is népszerű Clintonjainak, akik a kedves lányukat több százezres fizetésért alkalmazzák a világmegváltó alapítványukban.

De nem így lett, nem a jó ízlés nyert – a trumpista jelölt nyert, aki átírta a választási térképet, és óriási republikánus fölényhez jutott. (Úgy rémlik a híradásokból, hogy 95 éve nem sikerült ekkora fölényre szert tenni a GOP-nek).

Két döntő pillanat pecsételte meg Hillary bukását: mindkét bomba a Trump bukását jelző nőügyek felbukkanása után robbant. Amikről megint csak a Monica Lewinsky meg az Oval Office és a szivar jutott az olvasottabb polgár eszébe. Merthogy Trump olyan, mint a Teflon: minden lepergett róla, undorító, engedély nélküli “tapogatások” felszínre kerülése percekkel a választás előtt, a Trump University korrupciós ügye, az adóbevallás eltitkolása: semmi nem hatott rá, mert a nép változást akart, nem folyamatosságot – hiszen nyolc év sok egy pártból, különösen, amelyik egy bizonyított vesztest, évtizedes botrányokba, korrupcióba, hazugságokba bonyolódott jelöltet tudott csak állítani.

Horváth László, Active Media
Horváth László, Active Media

A két pillanat: amikor lebunkóztat a kiralynó a Trump-ra szavazókat “deplorable” – nek nevezve sok millió amerikait. A másik pedig az FBI legújabb email-nyomozati fejezete, a jobb kezének számító Huma Abedin volt férje, az Anthony Wienver laptopjába került sok ezer Hillary e-mail átvizsgálása…

Ezek az utolsó emlékei a hosszú és mocskos választási kampánynak (ne felejtsük, hogy az Államok gyakorlatilag mindig kampányol: kétévente zajlanak választások a Kongresszusba, négyévente szövetségi elnöki posztra, közben pedig helyi ügyekben is akadnak választások – tehát ez az egyéves huza-vona, két nagyon nem népszerű jelölttel igazán lefárasztotta a tisztelt közönséget…

Ez a múlt. És mostantól kezdődik a Post-Truth éra, vagy “Post-Taste”-nek hivnám. Miért? Mert annak ellenére, hogy nem sokan paroláznának Trumppal, amit eddig csinált, az igazan profi az elmúlt néhány napban.

A csapatot gyorsan, igazi nagy nevekkel kitömve választja – kedvencem a Nikki Haley, a panjab-i szikh emigránsokból Dél-Carolina kormányzójává emelkedett üzletasszony. Sokan kiabálnak kígyót-békát a Steve Bannon Harvard Business School, Goldman Sachs bankárból lett alt-right igazságmondó népvezérre, akit a szuper-zseni Reince Preibus hivatott ellensúlyozni, és a Mitt Romney vezette elitet bevonni az új kormányba.

Az utolsó pillanatokig azt hittem, hogy a Priebus az évtized vesztese lesz, aki eladta a republikánus pártot az ördögnek. Aztán lám, mégiscsak kihúzta a nyuszit a kalapból és évszázados óriási republikánus győzelmet hozott az RNC elnöke. Ilyen a demokrácia: mocskos, bunkó, hangos, kockázatos, elvtelen, nárcisztikus önimádókat felszínre dobó – hazug, félrevezető, csalókat is támogató. Ennél már csak a nem-demokratikus rendszerek szépen megkoreografált választásai a rosszabbak.

A kérdés akkor mostantól mi lesz? Az Armageddon elmaradt, sőt, már egyre optimistábbak azok, akik nem vakultak el teljesen a bizony nem kellemes elnökjelölt konspirációs teóriáitól vagy kétes ügyeitől…

Amerika ellenségének ezután sem lesz jó lenni. Itt talán annyi a különbség, hogy a demokraták szépen lassan őrlik fel az ellenfeleket, lasd Osama, vagy Kadhafi – míg a republikánusok gyorsan lépnek (lásd Saddam).

Amerika barátjának lenni továbbra is bonyolult lesz, mert egy lelassult, elöregedett, a múltban élő épeszű európai szempontból nehéz követni a Bush – Obama – Trump ingázást.

A választási ígéreteket nem szabad komolyan venni (csak nézzük meg, hogy a jelenlegi elnök miket ígért, Guantanamo bezárásától az iraki háború befejezéséig, az egyre olcsóbb és jobb egészségügytől a szíriai válság megoldásáig és Asszad kirúgásáig.) A választási kampány utolsó pillanata a kormányzás első pillanata: amikor behívják a president elect-et és megkapja azt a titkos információ-összefoglalót, amit csak az elnök kap meg. Ez az a pillanat, amikor egy évtizedet öregednek azonnal a jelöltek, rádöbbenve arra, hogy milyen kényszerpályákat kell mozgatniuk azért, mert a választási ígéreteik nem megvalósíthatók az új információk birtokában.

Arról nem is beszélve, hogy a Yale/Harvard terméket, Obamát a szintén Ivy-league Wharton business school (University of Pennsylvania) diákja váltja fel. Ugyanabból a keleti parti elit akadémiai rendszerből került ki, csak kissé fésületlenebb a show-ja. És nem is biztos, hogy a kifinomult Nobel békedíj – zsűrijének a kedvence lesz, és kap egy díjat, még mielőtt ideje lenne bármit is csinálni a beiktatása után.

Más szóval a Trump-ot körülvevő hisztéria ugyanaz a tünetcsoport, csak a másik oldalról, mint az Obamát körülvevő imádat-hullám volt – ha még emlékeznek rá a tisztelt olvasók. Különösen a világmegváltásban bízó berlini tömegek szerették a kifinomult fiatal közösségszervezőt…)

Ami innen Kaliforniából nézve tényleg szórakoztató. Igen, az Államok a világ lakosságának mintegy öt százaléka, a GDP-jének meg a harminc százaléka – viszont az álmok és fantáziák, rémálmok 99%-a innen ered, mert az elnököt a világ elnökének tekintik – milyen szerencse hogy nem királyt választunk, milyen szerencse hogy nagyon is korlátozott egy elnök hatalma, a Kongresszus nélkül nem nagyon tud bármit csinálni. Isten áldja a honalapító atyákat, Jefferson-t és barátait, akik nagyon hittek abban hogy a kormány az a polgárok szolgálója legyen. És ebből a szempontból nem is olyan bunkó gondolat, hogy az új regulációkat csak akkor lehet benyújtani neki, ha kettőt megszüntetnek helyébe.

Az amerikai választók a hátukat fordították a tehetetlen, korrupt elitnek – és valasztották egy népvezért, akit tényleg nem tudnak lobbisták és szakszervezetek kontrollálni. Meglátjuk, hogy milyen lesz az első néhány hónap, az agresszív olajbányászattal, adócsökkentéssel, kormány-csökkentéssel induló négy év – a dalai láma a mai interjújában nagy izgalommal várja. Ebben az igazi leadership-et nélkülöző világban ez azért nekem legalábbis sokat jelent. Az első lépések biztatóak, lehet fellélegezni, nagyon profi szakemberekkel és politikusokkal veszi körül magát – és ez akkor is igaz, ha politikailag nem ért egyet velük valaki.

Mert ne felejtsük: Amerika nem a múltban él, nem követ feudális mintákat – kisgyerek módjára kísérletezik. Néha elönti a méreg, mint a durcás kisgyereket, és szétszórja az építőkockákat, amiket olyan gondosan és finoman raknak össze például az öreg nemzetek. Hmm, bocsánat, tévedtem – a Brexit az ugyanez a történet, a hipokrata elit sulykolja az emberekbe hogyan kell gondolkozniuk, politikailag korrekt módon viselkedniük – a “bunkói” meg úgy döntenek, hogy ebből nekik elég, és mérgesen az elit ellen szavaznak.

Lehet, hogy Amerika nincs is annyira messze Európától? Lehet, hogy nem is kellene ennyire megdöbbenni azokon, akik unjak a kioktatást, az ostoba, ám sok bonyolult szót használó és egymással nagyon civilizáltan egyetértő beszélő fejek intelligens hipokráciáját?

Akkor miért is csodálkozunk a Trump győzelmen? Hátha azok a demokraták és republikánusok, akik lefasisztázzák a Donaldot inkább a változások szelétől félnek? Attól hogy mást akar a nép, megunta a szürke, arctalan bürokraták tehetetlenségét és hazugságait? Kinek nincsen kedve ezt a valóságshow-t élőben nézni? Mindenesetre a Trump hotel hónapokra előre kiadva, az amúgy is luxus ár ötszöröséért(!) a beiktatási ünnepségek idejére.

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.