Rálép idén a gázra, startupokba fektet az SAP

Kétszeresére növeli idei startup befektetéseit az SAP. A vállalat globális alapja korai fázisban lévő projektekbe egyenként 40-70 millió forintot fektet. Az alap teljes keretösszege közel 9,5 milliárd forint.

Az SAP.iO alapkezelő vezetője, Ram Jambunathan decemberben egy interjúban elárulta: a következő generációs digitalizációs és felhő alapú vállalati szoftvermegoldások terén a globális vezető szerepet célozza a nagyvállalat. E stratégiának fontos eleme, hogy rálépnek a gázra, már ami az új startupokba történő befektetéseket illeti. Méghozzá olyanokba, melyek a saját területükön igazi, földrengés-szerű áttörésekben gondolkodnak, hiszen a szoftvercégek maguk is ilyen jellegű innovációkon dolgoznak

Ambiciózus jövőképet szeretne tehát megvalósítani az SAP. A német szoftvervállalat számos programmal és kezdeményezéssel van jelen startup világban, esetenként a Techstars accelerátorral összefogásban.

Olyan projekteket kutatnának fel, amelyek a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás vagy épp a dolgok internete (IoT, M2M) területek valamelyikén mozognak. 2017 végéig döntést hoztak 8-10 cégbe történő befektetésről, így akár hárommilliárd forintra is növekedhet a 2017-ben befektetett összeg. Ram Jambunathan szerint meg szeretnék duplázni ezeket a mutatókat a 2018-as évben.

A német központú, de globális multinacionális szoftvervállalatnak egyébiránt számos, a strartupokat támogató programja is van. A Startup Focus kezdeményezés talán a legnagyobb vállalati startup program a világon: nem kevesebb, mint 6080 (!) startup projektet támogat, 25 különféle iparágban, a világ 58 országában.

Az SAP a világszerte zajló üzleti tranzakciók bő háromnegyedében szerepet vállal, azaz nem csak a gyártás, adatgyűjtés és vállalati elszámolások szakértője, de szegről-végről fintech fronton is a legfontosabb vállalatok közt van. Ez az elképesztően nagy ökoszisztéma pedig lehetővé tette, hogy immár 289, partnercég (főként startupok) által kifejlesztett megoldást vaidáljanak és ezeket már az SAP hatalmas ügyfélköre használja is világszerte.

Az európai Startup Europe Partnership (SEP) gyakorlatilag Európa legjobb nagyvállalati startup programjait díjazza, amelynek most a hat éve működő SAP Startup Focus lett a sztárja. Az SAP programjának lényege, hogy a SAP Cloud Platform és a SAP Hana platformon fejlesztett megoldásokhoz ad anyagi és tanácsadási támogatást a kisebb innovatív projekteknek. Itt a fő fókuszterületeket a Big Data, a prediktív analitika és a valós idejű analitikai megoldások jelentik. Ezeknek például valós idejű szimulációk során, minta-felismerő algoritmusokban, a blokklánc technológiák alkalmazásakor és személyre szabott analitikai megoldásokban veszik hasznát. De a gépi tanulás, a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság és az IoT megoldások is szóba jöhetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.