Óriási startup központ nyílt a budai Millenárison

– Közép-Európa egyik legnagyobb innovációs vállalkozói központja nyitotta meg kapuit a budai Millenárison Startup Campus Budapest néven.

A Millenárison kialakított Startup Campus Budapest nemcsak Magyarország, hanem a közép-európai régió egyik legnagyobb innovációs vállalkozói központja – hangsúlyozta Varga Mihály az új intézmény ünnepélyes átadóján. A kormány azért döntött a beruházás megvalósítása mellett, mert az innovatív és fejlődőképes vállalkozásokra is szüksége van a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani jelenlegi, magas ütemű növekedésünket – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A budai intézmény megnyitóján a pénzügyminiszter mellett részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, György László, az ITM gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára, valamint a Startup Campusnak helyt adó II. kerület polgármestere, Láng Zsolt. Varga Mihály elmondta: az új központ feladata, hogy startup-cégeknek munkateret biztosítson, ugyanakkor több eszközzel is támogassa az új vállalkozások indulását és megerősödését. Mint fogalmazott: mivel a legtöbb magyar vállalkozásnak már a kezdetektől nemzetközi térben kell gondolkodnia, azt várjuk, hogy a Campus a külpiaci lehetőségek elérésében is segítséget nyújt majd. Magyarország földrajzi és gazdasági adottságainak köszönhetően ez a centrum igen jó érkezési pontja lehet a régiót célzó külföldi vállalkozásoknak és befektetőknek is – tette hozzá.

Varga Mihály és Gulyás Gergely, a budai kerületek országgyűlési képviselőjeként arra is felhívták a figyelmet, hogy a Millenáris átalakulása és megújulása a környéken élők számára is fontos előrelépés. A bel-budai városrészben számos fejlesztés indult el az elmúlt időszakban, ezek mindegyike a lakók számára teremt élhetőbb és rendezettebb környezetet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..