Egyre okosabbak a társasházak

Miközben egy magyar cég fejlesztésével épül az első magyarországi okos társasház, az OTP Business Társasházi Pályázatán egymillió forintot nyert egy szegedi társasház – utólagos „okosításra”.

Egy hazai startup cég fejlesztései nyomán már épül az első „okos” otthonokból álló társasház, nemrég kezdődött az 54 lakásos Budapesti épület kábelezése. Komplex számítógépes rendszer működteti majd a lakások fűtési és hűtési rendszerét, világítását, árnyékolását, a biztonsági rendszereket, de még az audiovizuális eszközöket is. A fejlesztés tehát képes egyetlen közös platformon kezelni több teljesen külön álló rendszert. Például ha a kaputelefonon csöngetnek, a mobilon meg lehet nézni ki az, és be is lehet engedni.

Nem feltétlenül kell ugyanakkor új épületet felhúzni az okos megoldásokért. A szegedi társasház például az OTP Business Társasházi Pályázatán utólagos „okosításra” nyert támogatást. A lakók egyebek mellett egységes IP hálózat kialakítására és a közösségi területek wifi lefedettségére pályáztak, hiszen élénk közösségi életet élnek az udvaron. Nyáron grilleznek, kártyáznak, vagy csak beszélgetnek. A wifi elérésnek köszönhetően viszont már akár zenét hallgatni vagy dolgozni is tudnak a szabadban. Biztonságukat pedig növeli a ház közösségi tereiben újonnan elhelyezett 8 kamera.

„Komplett wifi hálózatot építettünk ki, ami elér a telek végén található kis házig és felmegy a legfelső szintre, a tetőtérbe is” – mondta a pályázatot a közös képviselővel együtt összeállító lakó. Dr. Kovács Zsolt hozzátette, hogy a pályázatban kötelező 200 ezer forintos önrészen túl még 170 ezer forintot költöttek, így a nyereményükkel együtt 1 millió 370 ezer forintnál állhatott meg a beruházás összege.

Az intranetes hálózat később a tervezett napelem-rendszer ellenőrzésére is alkalmas lehet. Ezek a napelemek fognak energiát biztosítani a kiépített kamerarendszer, illetve a videó-kaputelefonok számára is. A szegedi társasház azonban nem ezzel a pályázattal kezdte el az okos megoldások alkalmazását. Korábban digitális vízmérőórákat szereltek minden lakásba, miután úgy látták, hogy túl nagy a különbség a főmérőn mért- és az almérőkről összesített fogyasztás között. De a digitális megoldások mellett a közösségi élet „ősi” elemeiben is hisznek, hat éve például közösen építettek az udvarra kemencét.

„Nagyon örültünk, hogy ötletünk sikert aratott a pályázat tízéves jubileumi különdíj kategóriájában. Ezzel mind közösségi életünk színvonala, mind a házunk technikai fejlettsége újabb szintre léphet. Már most biztatok minden társasházat, hogy higgyenek terveikben és jövőre induljanak az OTP Business pályázatán” – mondta dr. Kovács Zsolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..