Revolut: már 250 ezer felhasználó Magyarországon

A Revolut mobilalkalmazást már 100 ezren használják Budapesten, és több ezren Szegeden, Debrecenben és Pécsett.
Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint (515 millió euró) értékben dolgozott fel pénzügyi tranzakciókat Magyarországon.

A Revolut, londoni székhelyű fintech vállalat, amelynek már több mint nyolcmillió ügyfele van Európában, ma bejelentette, hogy elérte a 250 ezer felhasználót Magyarországon. Ez nyolcszoros növekedés az év elejéhez képest. A vállalat azért tudta ilyen gyorsan bővíteni felhasználói táborát Magyarországon, mert lehetővé teszi felhasználóinak, hogy kiemelkedően jó valutaárfolyamon tudjanak külföldön vásárolni vagy egy másik országba pénzt utalni. A Revolut alkalmazásban emellett valutaváltásra, kriptovaluta vásárlására, illetve eladására is van mód, nemrég pedig jutalékmentes tőzsdei szolgáltatást indított a cég.

„A Revolut felhasználói tábora elképesztően gyorsan bővül. Csupán október hónapban 40 ezer új felhasználót üdvözölhettünk Magyarországról. A bővülés gyorsasága igazolja, hogy termékünk egy valós problémára nyújt megoldást a magyar felhasználóknak. Magyarország az egyik legfontosabb piacunknak számít Közép- Kelet-Európában Lengyelország és Románia mellett. Biztosak vagyunk abban, hogy tovább bővül magyar felhasználóink száma: jövőre szeretnénk elérni a félmillió ügyfelet” – mondta Nicoleta Scarlat, a Revolut CEE-régióbeli bővülésért felelős vezetője.

A leggyorsabban bővülő fintech cég Európában
2015-ös indulása óta a Revolut nyolcmillió ügyfélre tett szert világszerte, 2019 októbere során pedig egy egymillió új felhasználó nyitott fiókot. Idén a Revolut globális együttműködésre lépett a Visával és Mastercarddal, valamint elindította szolgáltatásait Ausztráliában és Ázsiában (Szingapúrban), továbbá tervezi az Egyesült Államokban is. A Revolut exponenciálisan bővül a közép- kelet európai régióban (többek közt Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában) is, ahol több mint 2 millióan használják szolgáltatásait.

A Revolut segíti a magyar felhasználókat
A Revolutnak már 250 ezer ügyfele van Magyarországon, szolgáltatásai lehetővé teszik számukra, hogy 150-nél is több különböző valutában kedvező árfolyamon vásárolhassanak. Emellett a standard szolgáltatást használók havonta legfeljebb 75 ezer forintnak megfelelő összeget vehetnek fel ingyenesen külföldi bankautomatákból, a prémium szolgáltatást használók esetén pedig 150 ezer forint ez a keret. A magyar ügyfelek ezen kívül kedvező árfolyamon utalhatnak át pénzt külföldi számlákra, rejtett költségek nélkül. Az applikáció arra is lehetőséget biztosít számukra, hogy 30 különböző pénznemben (például horvát kunában, amerikai dollárban, brit fontban vagy euróban) tartsák pénzüket vagy átváltsák azt másik valutára.

Azonnali átutalások kedvező áron
Valódi megoldás a pénzügyi szolgáltatásokat érintő korlátok átlépésére, hogy a Revolut magyarországi ügyfelei azonnal és ingyenesen pénzt küldhetnek és igényelhetnek más országok Revolut-felhasználóitól. A Revolut Magyarországon kívül Európában, Szingapúrban és Ausztráliában érhető el, valamint tervezi, hogy beindítja szolgáltatásait az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is. A kontinensek és az országok összekapcsolásával a Revolut lehetővé teszi felhasználóinak, hogy díjmentesen bonyolíthassanak utalásokat. Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint (515 millió euró) értékű tranzakciót dolgozott fel Magyarországon: ebből 32 milliárd forintot (96 millió eurót) október hónapban dolgozott fel a cég: ez a tranzakcióérték nyolcszor magasabb volt a januárinál.

Pénzügyeiket tudatosan kezelő felhasználók
A Revolut abban is segíti a magyar fogyasztókat, hogy visszanyerjék a kontrollt kiadásaik felett. A Revolutot használók azonnali fizetési értesítéseket kapnak közvetlenül a telefonjukon, láthatják, hogy hetente és havonta mennyit költenek élelmiszerekre, éttermekre és közlekedésre, és felállíthatnak havi kiadási költségvetést az egyes kategóriákra. A Revolut segítségével a magyar felhasználók úgy is spórolhatnak, hogy fizetéskor mindig egy felfele kerekítik a végösszeget: az applikáció ilyenkor az előzetesen megadott feltételek szerint a számla végösszege feletti összeget egy tartalékhoz adja hozzá. A magyarországi Revolut-ügyfelek ingyenesen küldhetnek és kérhetnek pénzt egymástól, és egy gombnyomással oszthatják el egymás közt akár az éttermi számlát is.

Biztonságos online és offline vásárlás
A Revolut egyértelmű előnyt kínál a hagyományos pénzügyi szolgáltatókkal szemben a kártyák és az alkalmazások biztonsága szempontjából. Ez hasznos lehet ezen a karácsonyi időszakban azoknak a magyaroknak, akik azt tervezik, hogy akár hazai, akár külföldi webáruházakban (például az eBay-en, az Amazonon, a Wish-en, az AliExpressen vagy a GearBesten) szerzik be a karácsonyi ajándékokat. Nem csupán a kedvező valutaátváltással spórolhatnak meg pénzt, hanem biztonságosabb módon fizethetnek online a Revolut virtuális kártyákkal, vagy egyszer használatos kártyákkal. Ez utóbbi használata esetén minden tranzakciót új kártyaszámmal lehet bonyolítani. Így, ha a kártya adatai is rossz kezekbe kerülnek, nem használhatók tovább. A magyar felhasználók is stresszmentesen fizethetnek online a Revolut segítségével.

“A magyar Revolut-felhasználók közel fele Budapesten él – ami nagyon magas arány. Lengyelországban például összesen 800 ezer felhasználónk van, de közülük csak 150 ezren élnek Varsóban. További erős felhasználói közösségekkel rendelkező városoknak számít Magyarországon Szeged, Debrecen, Pécs és Miskolc. Reméljük, hogy a jövőben több kisebb település lakosai is élvezhetik majd a Revolut szolgáltatásait” – mondta Karol Sadaj, a Revolut lengyelországi országmenedzsere.

A 250 ezer magyarországi felhasználó csatlakozása nyomán a Revolut egy promóciós kampányt is indít: erre a linkre kattintva az ügyfelek ingyenesen rendelhetnek egy Revolut kártyát díjmentes kiszállítással. (Az ingyenes kártya megrendelése új ügyfelek számára lehetséges, akiknek regisztrálniuk kell a linken elérhető oldalon, és fel kell tölteniük egyenlegüket 3500 forinttal – amelyet utólag teljes egészében levásárolhatnak – és kiválasztaniuk az ingyenes kiszállítás opciót.)

Number of users in Hungary 29 000 (January 1, 2019) 39 000 (April 1, 2019) 68 000 (July 1, 2019) 88 000 (August 7, 2019)

196 000 (October 1, 2019)

250 000 (November 20, 2019)

  • user base growth dynamics

(August) 20 000 new users were joining Revolut per month in Hungary

(November) 30 000 new users joining Revolut per month in Hungary

  • transactions volume growth

volume of transactions in Hungary was 12 million EUR (4B HUF) in January 2019

volume of transactions in Hungary was 16 million EUR (5B HUF) in April 2019

volume of transactions in Hungary was 45 million EUR (15B HUF) in July 2019

volume of transactions in Hungary was 96 million EUR (32B HUF) in October 2019

  • average age of Hungarian users

(August) average age of Revolut users in Hungary is 33 y.o.

(November) average age of Revolut users in Hungary is 35 y.o.

age is not a barrier, i.e. more than 10 000 users are over 50 y.o. in Hungary

  • top 10 cities in Hungary

TOP3 cities with the biggest community of users are Budapest, Szeged, Debrecen

there are over 100 000 people who use Revolut in Budapest

Here are the TOP10 cities in Hungary where community of Revolut users is biggest:

Budapest, Szeged, Debrecen, Pecs, Miskolc, Gyor, Szekesfehervar, Erd, Kecskemet, Dunakeszi

  • top 10 countries for international transfers initiated from Hungary

most of the transfers are made within Hungary

most international transfers are made with UK and Germany

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..