Blogzine

Athéni csúcstalálkozóval éledtek fel a magyar-görög startup kapcsolatok

A Startup Campus Hungary szervezésében először rendeztek magas szintű startup túrát Athénban, ahol a magyar és görög ökoszisztéma képviselői az okosváros és fenntartható energiagazdálkodás területek mentén építettek új üzleti kapcsolatokat.

November 21-23. között a Startup Campus Hungary powered by HEPA által szervezett delegáció az okosváros és a fenntartható energia területeire fókuszáló üzleti túrán vett részt Athénban. A hazai ökoszisztéma piaci és állami szinten is széles körben képviseltette magát: a Startup Campus, a Magyar Exportpromóciós Ügynökség (HEPA), a Hiventures, a Tungsram, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), az EIT InnoEnergy és a Széchenyi István Egyetem mellett öt startup, a Platio, a Rollet, a SoleCall, a Gapidea és az Autoparadigm is bemutatkozhatott a görög innovációs közegnek. A túra elsődleges célkitűzése az volt, hogy közvetlen kapcsolatok jöjjenek létre a magyar és a görög technológiai és üzleti ökoszisztémákkal, illetve tapasztalatot cserélhessenek egymással a szereplők.

„Nagyon hasznos két napot tudhatunk a hátunk mögött, ugyanis sikerült kiépíteni azokat a fontos kapcsolatokat Görögországban, amiket majd használhatunk a jövőben. Azt gondolom, hogy a görög piac elég ismeretlen a magyarok számára, ugyanakkor elérkezettnek látom az idejét, hogy számoljunk vele. A portfólió cégeink közül is több startup számára optimális célpont lehet a görög piac a növekedéshez.” – fogalmazott Mikesy Álmos, a Hiventures igazgatóhelyettese.

A delegáció november 21-én Athén egyik legszínvonalasabb inkubátorához, az Industry Disruptors – Game Changers-höz tett látogatást, ahol megismerkedhetett azokkal a helyi innovatív cégekkel, akiknek kiemelt szerepe van a görög okosvárosok fejlesztésében. November 22-én Haupt Erik magyar nagykövet vezette fel a delegációt egy sajtóreggeli keretében, majd a görög Found.Ation-nel társszervezett szakmai konferencia keretében a teljes küldöttség bemutatkozhatot a helyi közönség előtt.

“A Tungsramnak alapvetően az értékesítési lehetőségek voltak itt izgalmasak. Nagyon minőségi partnerekkel sikerült beszélgetni görög részről is, és külön kiemelném, hogy a hazai innovációs ökoszisztéma számos fontos szereplőjét lefedő magyar delegációban is szinergiákat és együttműködési pontokat találtunk. Jól szervezett és szakmailag nagyon színvonalas túra volt” – összegzett Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációs igazgatója.

A startupok képviselői is arról számoltak be, hogy hasznos volt felfedezni egy itthon kevésbé fókuszban levő piacot, illetve a HEPA regionális partnerirodáján, az ALX-en keresztül is egyaránt sok új üzleti kapcsolatra tettek szert. „Haupt Erik athéni nagykövet biztosított arról, hogy startupunk megoldását eljuttatja a görög katasztrófavédelem döntéshozóihoz és amennyiben érdeklődésnek mutatnak, úgy el is fog kísérni a tárgyalásra. Ez elmondhatatlanul hasznos és előnyös helyzetet teremt nekünk. A HEPA török szervezetével is folytattam beszélgetéseket, aminek eredményeként a török piac tekintetében is lehetséges együttműködések láthatók. Így két legyet ütök egy csapásra: ugyan Görögországba jöttem, de egy jóval szélesebb régióban is megismerhetik az alkalmazásunkat.” – mondta el a SoleCall alapítója, Nagy Gergő.

A görög-magyar üzleti kapcsolatok tekintetében egyértelmű előrelépés volt a túra, olyan piaci hasonlóságokra és üzleti potenciálokra derült fény, amik nyomán a felek a hasonlóan magas szintű magyarországi látogatás szervezését is megkezdték.

Megosztás