Blogzine

Itt a vírusmentes névjegykártya!

Idén új korszak kezdődött a munka, a tanulás, és az üzlet világában, és személyes kapcsolattartásunk eddigi szokásait is felforgatta a világjárvány. Egy magyar gyökerekkel is rendelkező, nemzetközi mobil alkalmazás frappáns megoldást nyújt arra, hogy a jelenlegi helyzetben is meg tudjuk osztani elérhetőségeinket üzleti partnereinkkel, ismerőseinkkel. A SendeeApp digitális névjegykártya biztonságos és környezettudatos megoldást kínál üzleti és privát célokra egyaránt.

A járványnak egyszer vége lesz, de a világ már nem lesz ugyanolyan, mint a koronavírus előtt – állítják elemzők, akiknek a véleményére érdemes odafigyelni. Súlyos társadalmi, gazdasági változásokat hozott és hoz továbbra is a világjárvány, és így mindennapi életünk több szokását is újra kellett terveznünk.

Úgy tűnik, hosszú időre, sőt talán véglegesen is el kell hagynunk a bemutatkozáskor, illetve az üzleti életben általánosan is megszokott gesztust, a kézfogást. Egy ideig eltarthat, amíg hozzászokunk, azonban arról nem kell lemondanunk, hogy névjegykártyánkat és kontaktadatainkat egyszerűen átadhassuk ismerőseinknek, üzleti partnereinknek, mert erre kínál megoldást a SendeeApp.

Ez az új névjegykártya-applikáció, amely egy magyar designer tervei alapján készült, rövid idő alatt már a világ közel ötven országában van jelen. Jelentőségét többek közt az adja, hogy fizikai érintkezés nélkül, rendkívül rugalmasan küldhetjük vagy cserélhetjük a telefonunkkal a számunkra fontos üzleti, illetve privát névjegyeinket. Telefonunkról közvetlenül a partnerünk mobiljának a telefonkönyvébe kerülnek az adataink, méghozzá úgy, ahogy azt mi szeretnénk, és ráadásul ezek a névjegykártyák sose fogynak el.

A SendeeApp teljes értékű és reklámmentes alapváltozata most ingyenesen tölthető le. Az iOS verzió itt, az Android verzió itt.

Hogyan működik a SendeeApp?

Videó: https://youtu.be/kdAbcvVukKg

A SendeeApp lehetővé teszi a digitális névjegykártyák rugalmas átadását e-mailen, vagy két applikáció között. Az innovatív felhasználói felületnek köszönhetően rendkívül egyszerű az adatok küldése, cseréje. Az applikáció letöltése után csak egy könnyed mozdulattal átcsúsztathatjuk egyik készülékről a másikra a kívánt adatokat. Az applikáció a mobil telefonkönyv „asszisztenseként” működik, így a megosztott adatok egy kattintással egyből a mobil telefonkönyvébe menthetők, és akár megjegyzésekkel is kiegészíthetők. Az alkalmazás végtelenül egyszerű, és új adattárolásra sem kell átszokni az app használóinak.

A kapcsolatok jellegéhez igazodóan akár három különféle digitális névjegykártya (a full verzióban) is elkészíthető, fotóval és egyenként több mint húsz személyes adattal, közösségi média linkekkel. Ezek egy-egy küldés előtt egyszerűen kiválaszthatók, és módosíthatók, így mindig csak azt az információt osztjuk meg, ami éppen szükséges.

Megosztás