Magyar startup szellemiség – verzio 1.0

A napokban sokat gondolkoztam azon, hogy miként is fejlődik itthon a startup világ? Nos volt alkalmam az elmélyedésre: a Colabs megtartotta első DemoDay-t, a DBH elindította startup központját és az egyik támogatott startupom hátat fordított nekem…  Az elmélkedés tárgya mégsem ez volt! Hanem az, hogy miként fejlődik a hazai ekoszisztéma?

AZ ALAPÍTÓK SZELLEMISÉGE

Mindenhol a világon elsőbbséget élvez az “alapítók szentsége” – amikor startupról beszélünk. Gondoljunk csak arra, hogy a világ legmenőbb garázscégeit, a Google-t, a Facebook-ot, vagy éppen a Microsoftot sohasem a befektetők tették azzá, amik. Ebben csak segítő kezet nyújtottak. Mégis itthon, amikor megvizsgálom a hazai kockázati tőke gyakorlatot, akkor napi szinten azzal szembesülök, hogy nagyon kevés az olyan befektetés, ahol az Alapítók a maguk erejében és identitásában megmaradhatnak a startupjaikban. Egyedül talán a Prezi.com ellenpélda, akik évekig képesek voltak sikereiket az Alapítók erejével és a befektetők hátterével létrehozni világsikerüket.

A TÖBBSÉG URALMA

Itthon, ha elmegyünk kockázati tőkét kérni, akkor immár nem titok, szinte a legtöbb kockázati befektető 70-80%-os részesedési igénnyel kezdi – és sokszor így is végzi. Ez annál is inkább döbbenetes, mert a Jeremie-indulásának hajnalán még kb. fele-fele arányban voltak a többséget és kisebbséget is preferáló befektetők. Manapság ez az arány a többséget igénylőkben testesül meg jobbára. Tehát, ha befektetést akarsz, akkor mondj le a cégedről és vesd alá magad az EU-s pályázaton (lásd Jeremie) nyert befektetőknek. Hiszen a többségi részesedés végül is ezt jelenti.  Ez pedig furcsa. Hiszen az EU többségi pénzéből, saját többséget építő kockázati tőke fejlődik itthon – ellentétben minden nemzetközi trenddel. És talán nem emiatt indult a Jeremie program sem… nem ez volt a cél!

A TE CÉGED, A MIÉNK LESZ ELV

Ez a hatalmi erő oly annyira elhatalmasodott, hogy legutóbb, amikor napok alatt éppen kitettek az egyik, általam sokáig támogatott startup-ból és meglepődve konstatáltam, hogy Alapítóként lényegében semmim sincs, akkor a befektető szkeptikusan azt mondta a képembe: “Mit csodálkozol? A konkurens Jeremie-társaságnál már egyik cégnél sem a régi az ügyvezető, mindet lecserélték… Ez így megy most mindenhol! Ne lepődj meg?” – hát én mégis nagyon meglepődtem! Ez lenne a divat a befektetőknél? Átvenni a hatalmat és startupot csinálni az Alapítók, ügyvezetők és vállalkozók helyett? Ez a hazai befektető célja?  Ez a hazai “entrepreneurship”?

LESZ VAJON ÍGY EXIT?

Igen, a mai magyar kockázati  tőke befektetők egy részének a tudatát az határozza meg, hogy minél inkább megszerezni a befolyást és a többségi részesedést. Nem a vállalkozók támogatása és helyzetbe hozása a cél. Másrészük persze tiszteletben tartja a nemzetközi tudást és szerényen megmarad a kisebbségnél. A többségre törekvők pedig igazából egy célt látnak: megszerezni a startup eszközeit és értékét, és ezzel maximalizálni a befektetésük erejét. Ez lehet, hogy rövidtávon nyertes csata. Persze! De  hosszabb távon végzetes hiba! Hiszen ki is lesz az a jövőbeli, potenciális nemzetközi befektető, aki elhiszi az egykori (lásd Jeremie 1-es) befektetőnek, hogy sajnos időközben kifulladt a projekt? Vagy az alapítók közben eltűntek, és egyetlen tulajdonosnak van csak többsége – magának a befektetőnek? Ez hiteles lesz az exitkor?

A VALÓDI NYERTESEK

Nem, ez szerintem nem lesz hiteles! Még akkor sem, ha a cash flow számok gyönyörűek és látszólag jól fejlődik az immár mesterségesen növelt és fenntartott startup. Hiszen nem lesz termő az a “startup mező”, ahol csak az aratógépek futnak  és a csíra vetést immár senki nem végzi. Vagy a csírákat már az elején eltapossa a hazai befektetők többsége.

Érdemes lenne figyelnünk és megbecsülnünk azt a kisebbséget, aki a hazai befektetők közül nem így gondolkozik. Szerintem ebből a befektetői fajtából nagyon kevés van itthon. Sajnos, ők a kisebbség a hazai startup világban.

Figyeljünk rájuk! Ők a jövő nyertesei!

 

 

16 thoughts on “Magyar startup szellemiség – verzio 1.0

  • 2012. június 5. kedd at 01:03
    Permalink

    kivancsi vagyok, hogy a jeremie program gazdaja, hogyan fogja ertekelni az egesz programot es mikor. Ki a gazdaja?

    Reply
    • 2012. június 6. szerda at 08:14
      Permalink

      A JEREMIE “nagy gazdája” az Európai Bizottság, az időszaki értékeléseket eddig a European Investment Fund, illetve az általa megbízott szervezetek végezték. Az EU-nak húsbavágó érdeke, hogy menjen a szekér, mivel az így bejövő pénzeket (talán a Strukturális Alapokból) újra a mikro- és kkv-szektor fejlesztésére fordítják. A maradék, nem befektetett pénzek is a Bizottsághoz térnek vissza.
      Általános összefoglaló itt: http://megoldasmost.hu/jeremie/

      Reply
  • 2012. június 5. kedd at 10:01
    Permalink

    Ha ez valóban így van, akkor ez nagyon rossz hír -mind a start-upoknak, mind a gazdaságnak. Tőke, menedzsmenti tudás kapcsolatok nélkül nem vagy csak nehezen fejlődik egy vállalkozás, de alapítói kreativitás és innováció nélkül viszont egyenes út vezet a semmibe. Van is erről egy prezim:
    http://vcsoport.hu/2012/03/23/vallalati-eletciklusok/

    Reply
  • 2012. június 5. kedd at 15:03
    Permalink

    szándékosan nincs megnevezve, hogy melyik startupról van szó: webee, ivanka, vagy valami más?

    Reply
    • 2012. június 5. kedd at 16:24
      Permalink

      Ühüm. Nyilván szándékosan.
      Aki ismeri Csabit, kérdezze meg :)

      Reply
  • 2012. június 5. kedd at 16:04
    Permalink

    Nade ez egy elég késői befektetés lehet 2-3 évvel az indulás után (ez, ha jól tudom, Jeremie feltétel is). Azt nem nagyon hiszem, hogy egy Day One cégbe 80%-os tulajként akarna bárki belépni, amikor még bőven veszteséges a cég. Ott nincs semmilyen aratás, oda business angel kell. És egyébként a 2-3 év utáni 80%-os befektetőt én már exitként is tudom értelmezni. Ha az én startupomhoz így közelít valaki 3 év után, akkor megmondom a kiszállásom árát, és magam állok fel a cégből.

    Reply
    • 2012. június 6. szerda at 07:42
      Permalink

      Tigris, olyan jó, hogy ezt leírtad. Ismered a mondást? “Ha megvan az exit-stratégiád, akkor ez egy startup. Ha mindenáron benne akarsz maradni, akkor megszállottság.” :)

      Reply
  • 2012. június 5. kedd at 16:27
    Permalink

    “A JEREMIE Program az Európai Unió vállalkozásfejlesztési programja, amit az Európai Bizottság kezdeményezett, és az Európai Fejlesztési Bank (European Investment Bank, EIB) valamint annak kockázati tőketársasága, az Európai Beruházási Alap (European Investment Fund, EIF) finanszíroz.” – szóval esélyesnek érzem, hogy egy párszáz oldalas többnyelvű EU-s jelentés születik majd ebből, ami fél tucat szervezeten és szinten megy keresztül, mindez a brüsszeli EU-bürokrácia kontextusában… az pedig kérdéses, hogy a jelentés szerzői vajon kiket kérdeznek meg (tippem: kockázati tőkések és a kihelyezések épp aktuális vezetősége, hint hint). Van egy tippem hogy a startupperek gyakorlati problémáiból mennyi jut el a döntéshozókig…

    Reply
  • 2012. június 6. szerda at 07:40
    Permalink

    Jó nézőpont. Izgalmas, őszinte. Érdemes lenne megnézni a másik kettőt is.
    Egy startupper, aki kitűnő szakemeber a maga területén, tényleg közepes menedzser akar lenni? Mert ahhoz, hogy igazán jó menedzser legyen, sokaknak se tudása, se ambíciója. Kérdezzük hát meg a “leváltott” alapítókat és a befektetőket, ők mit gondolnak.

    Reply
    • 2012. június 6. szerda at 20:26
      Permalink

      Nem az ügyvezetésről, hanem a tulajdonlásról van szó. Természetesen lehet másik segédmenedzsert odarakni, aki kvázi second opiniont ad, sőt még vétójoga is lehet itt-ott, de a 80%-os tulajdont elvenni az egy teljesen más kérdés (25%, illetve 33% felett van ugyanis csak vétójog a GT szerint), az rabszolgatartás és a cég lenyúlása, hiszen siker esetén sem jut a vállalkozónak pár százaléknál több (további alapítók, üzleti angyal, munkatárs-opciók még lejönnek a maradék 20%-ból).

      Reply
      • 2012. június 7. csütörtök at 15:57
        Permalink

        A cikkben az ügyvezetés kérdését kezdték ki…
        De más: az a tapasztalat, hogy a legtöbb magyar startup irreálisan magas premoney-értékkel kezdi a tárgyalásokat. Naná, hogy a kockázati tőkés meg irreálisan magas részesedés-igénnyel… de az azért meggondolandó, hogy egy nagyon nagy torta icipici szelete is nagyobb, mint egy semmilyen torta hatalmas szelete. Ha a startupper belement egy befektetésbe, akkor azt tárgyalások, szerződés, stb. szabályozták. Ha nem megy bele, vannak más lehetőségei. Végig kell gondolnia.
        Javaslom ezt a blogot: http://drpeterkadas.tumblr.com/ (magyar startupper, éppen most Kaliforniában a negyedik cégét futtatja fel, jókat ír.)

        Reply
  • 2012. június 6. szerda at 22:36
    Permalink

    Köszönöm a sok hozzászólást! Nagyon sokan kerestetek telefonon, és jelezték együttérzésüket. Arra gondoltunk a blogos kollégákkal, hogy kérdezzük meg a közösséget és egy gyors kérdőívvel, tehát hasonló témában megkérdeztük a mai Techshow-n résztvevő startupokat – hogy ők miként látják ugyanezt. Ezt hamarosan publikáljuk.

    Reply
  • 2012. június 8. péntek at 19:15
    Permalink

    Kedves Cikkíró! Ne lepődjön meg, javaslom nézzen inkább tükörbe. A befektetők legritkább esetben teszik ki a teljesítő ügyvezetőket. Nem csak azt nézik, milyen vállalkozásba fektetnek, hanem azt is, milyen vezetőbe. Aki jól végzi a dolgát azt megtartják, ez az érdekük. Ön milyen teljesítményt nyújtott vezetőként? Ezen érdemes elgondolkodni…

    Reply
    • 2012. június 8. péntek at 22:52
      Permalink

      Ígyígy..

      Reply
  • Pingback: European Entrepreneurship Foundation » » Zsolt » Insiderblog.hu: Summer startup news

  • Pingback: Sírjunk vagy nevessünk? – folytatás és $250 millió | Insider Blogzin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .