Hazai pálya

Utolsó vagy első vacsora?

A hét képe következik. Ki-ki döntse el, mit lát a képen és „mögötte”? Szerintem a start-up világ jövőjének egyfajta lenyomata látható. Új korszak. A második.

Új szereplők, érdekes szakmai viszonyok, más start-up világ. A kép sok mindent elárul annak, aki olvas a vizualitás nyelvén. És az is látszik már, hogy a NIH fogja irányítani a hazai start-up szférát, legalábbis, ami „hivatalosan” látható belőle. Csak nézzetek bele a programba és, hogy ki támogatja: ITT.

Azért felsorolom kiket látunk a képen (balról jobbra):

Korányi László (NIH korábbi mb. elnök), Kovács Peti (korábban Prezis HR-es, most az IseeQ, saját HR-cég főnöke), Dobó Matyi (SmartMobil főszervező, T-közép főnök), Spaller Endre (NIH új elnöke), Cséfalvay Zoltán (NGM államtitkár, a Budapest HUB meghirdetője), Böszörményi Nagy Gergely (Design Terminal), Záboji Péter (kinek kell bemutatni?) és a szokás szerint „hiper szerény” Málnay Barnabás (MMKlaszter és most AVEC inkubátor). A start-up „hivatalos” új világának krémje és vezetői ők:

vacsi

A képet az IseeQ FB-ján publikálták a „Startup tavasz”  hivatalos programok bejelentése kapcsán, amelyet a NIH szponzorál és valószínűleg már az előadókat látjuk. Ahogy a website-ból kiderül, a programot egy start-up verseny nyitja, majd a Smartmobil után májusban egy bootcamp lesz, és azt követően jön a NIH immár másodszor megrendezendő éves konferenciája (idézzük az oldalról):

EVENTS of Startup Spring:

2014.04.02. – Startup Spring Startup Competition*

2014.04.03. – Smartmobil // SM 2014 Conference

2014. May – Startup Bootcamp in Budapest

2014.05.30– Central European Startup Awards // Hungarian Innovation Tech Show

(more events are to be confirmed soon)

MI A TANULSÁG?

Én amúgy kíváncsi vagyok, mert ez már az új start-up korszak. Az első korszak (2008-13) a befektetőkről szólt, ez a második start-up korszak (2013 –    ) pedig  inkább „közéleti” vagy inkább „politika érintett” start-up világ lesz. Olyan, ahol a hatalmi és jobbára szakmai (?) érdekviszonyok dominálnak, legalábbis a korábban közösség vezérelte ökoszisztéma mellett vagy helyett. Nem tudom, hogy ez jó vagy nem. Passz. Csak megállapítom, ami már ősz óta érezhető és most már tapasztalható is.

tumblr_mxsu4ebqV11qz7lxdo1_500

De szerintem van még egy harmadik dimenzió is és erről itthon még nem sokat beszélünk. Aki kíváncsi mire gondolok, léci olvassa el az e havi Forbes 10. oldalán írt publicisztikámat… Címe: „Sikerek a mennyben”. A cikkben erre a 3. dimenzióra utalok. Szerintem ez lesz az igazi felvirágzás, de nem tudom ez mikor várható itthon. És ahogy tanultam, ez működteti a Szilícium völgyet és a piacilag erős ökoszisztémákat. Legalábbis globálisan.

Erről még szeretnék majd írni… ha kiforr bennem.

 

Megosztás

3 thoughts on “Utolsó vagy első vacsora?

  • Szerintem mindenképp az utolsó vacsora Csaba. Ami egyben ez első is!

    Túl sok minden forog a „startup világ” körül, hogy szükségszerűen változzon az itthoni helyzet.

    Miért?

    Többek között azért, mert globális trend, hogy az új munkahelyeket a friss vállalkozók hozzák létre. Akkor is ha az a saját, egyéni munkahelyük egyébként, mint „startup”-ok. A nagyok, az enterprise-ok, hatékonyságot növelnek, azaz többnyire leépítenek és automatizálnak, kiszerveznek. Meg kevésbé örömteliek, kevésbé kreatívok, mivel nem is az a dolguk.

    Az EU kiértékelte az első Jeremy kört és a másodikban már csavarni fog rajta. Az még jobb lesz.

    Ez egy újfajta gazdaságpolitikai berendezkedés előjátéka.

    Ami a szellemi tőke, a valós innováció „tereléséről” szól. Ami új termékeket, új, szolgáltatásokat, új vásárlói igényt generál egy egyre perszonalizáltabb világban.

    És ebben komoly felelőssége van a magyar kormányzatnak, Istennek hála hogy egyre aktívabb! És nyilván ők is meg kell járják a tanulói köröket és egyre jobbak és jobbak lesznek.

    Nehogy már csak a bedolgozói, olcsó munkaerős kiszervezés legyünk, amit aztán lehet vinni tovább még olcsóbb helyekre, káoszt hagyva maga mögött.

    Van itt bőven talentum, rakjuk hozzá a hiányzó részeket!

    Most voltam a Launch Festivalon San Franciscoban, ahol az egyik keynote arc a Google új kapása volt, aki a DARPA-tól igazolt át, mondván „érdeke a kormányzatnak hogy publikusan használni lehessen az állami (szerintem katonai) innovációt”. És nyomott egy brutál demot a totálisan moduláris, teljesen egyénileg LEGO-jellegűen összepakolható mobiltelefonról. Mint új trend az internet világméretű, fashion-like elérésében. Ami opensource lesz Androiddal, közösségi alapú SDK hardver szetekkel. Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy csak egyszerűen lefejvadászták…

    Aztán a keleti parton járva láttam teljesen eltérő modelleket, mintahogy Izrael, UK, Berlin, az ázsiai régió, stb. is más is más.

    Nohát, az meg rajtunk, az összes hazai szereplőn múlik, hogy mit főzünk ki a mostani, saját alapanyagokból. Világhírű ételt, aminek mindenki a csodájára jár és akarja a receptjét – vagy valami pusztapörköltet és csak a kutyák (se) akarják enni…

    Én személy szerint hálás vagyok mindenkinek aki óriási energiákat tett eddig is a hazai startup élet kialakításába, hogy egyáltalán létezzen és azt kívánom még többen, még többféle dolgot hozzunk a közösbe, mert egyszercsak ebből állhat elő a tuti receptünk!

    És akkor mondjuk a következő Neumann János itthon jegyzi be a szabadalmát, Budapestről megy világjárásra és ide áramlik a licencdíj nagy része is.

    Ehhez persze még nagyon sok hitre, kemény tanulásra, még több munkára és csapatjátékra van szükségünk!!!

    Szani
    az új pálya tanulója…

    UI: és az Insiderblog ebben minimum hogy az élen kell járjon, gyertek mutassátok meg, mit adtok nekünk az új szakaszban is!

    • miskolczy _cs

      Szani, nagyon izgalmas, amit írsz, és grat ezért! Csak én már kissé fáradt vagyok, és nekem ez a nagy állami beindulás elág …. -nek tűnik. Szerintem ez nem a piacról szól, hanem a felszínen mozog. Senkit nem érdekel, h mi kell a közösségnek. Inkább arról szól, hogy ki-jová tud helyezkedni. Tük egyszerű a képlet, ha jól helyezkedsz, akkor lesz pénzed. És nem ez a piac. Ezt szervilátiásnak hívják és ilyen start-up világ sehol sincs… a szkepszisemet ez okozza. Ez nem start-up világ, ez egy belterjessé váló szakma. Tök egyszerű. A jövő Neumann Jánosai pedig nem ilyen közeből születnek – szerintem… bocsi

  • Pingback: Rocketside – az izgalmas inkubátor! | Insider Blogzin

Comments are closed.