Magyarnak lenni és start-up-nak

“Legszívesebben felpofoztam volna Önt!” – mondta egy népviseleti felsőbe és modern fehér alsóba öltözött hölgy a Balassi Intézet mai igazgatói konferenciáján. “Strange és Vzzz” – gondoltam. Mindez akkor történt, amikor a színpadról lejöttem… ahol éppen a Balassi Intézet új “start-up nyitásáról” kerekasztaloztunk állami vezetőkkel (nem is tudom miért hívtak meg?! – sic) és Shy moderálásával.

“De miért? Én csak simán ‘kritizáltam, ahogy szoktam…” – hebegtem válaszul a hölgynek (akiről a 3. bekezdésben olvashatsz ITT). A hölgynek, akiben volt valami elegáns távolságtartás és hiper arisztokratizmus. Eddig számomra ismeretlen elegancia. És igazából alig mertem megszólalni a kritikájára. Mert valami volt mögötte. Valami valós. De még nem értettem.

A KRITIKUS KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS

1Mert a színpadon persze opponáltam.  Ahogy a start-up közösségben szokás. Amikor a Balassi Intézet vezetője (Dr. Hatos Pál), a NIH elnök helyettese (alias Laci bá) és a HITA egyik főnöke (Bödőcs Róbert) mellett ültem a majdnem órás kerekasztal beszélgetésben.  Mert ugye szerintem hiába klassz, hogy anno a NIH, majd újabban a Design Terminal (alias “össz-nemzeti-kreatív-ipari-hype-center”) bejött a start-up divatot csinálni, most megjelenik egy 90 éves múltra tekintő (!!) intézmény is! Megjelenik azon állami intézmények sorában, akik szeretnének támogatni, lökni valamit az ‘nagy start-up ökoszisztémán.

És aminek persze “illene” örülnünk start-up-ként. És izgalmasnak hangzik. De mégis valahogy kérdőjeleket teszünk fel egyből. Mert miért is akarják ezt? Jó ez nekünk start-up-oknak? Miért kell annyira az államnak a start-up divat? stb —  Ezek voltak a fő kérdéseim és persze soroltam is az adandó válaszokat és kritikákat sorban a kerekasztalban résztvevő, állami szereplők felé… ajaj

Rákerestem a hölgyre és elég híres... a festmény őt ábrázolja. Időutazás?

Rákerestem a hölgyre és elég híres… a festmény őt ábrázolja. Időutazás?

BALASSI INTÉZET (BI) –  KULT-MAGYARSÁG MŰHELY

Igen, a korábban kultúr-missziót teljesítő BI intézmény, most a több országra nyúló hálózatában magyar start-up sikereket akar a világnak megmutatni! Mert valaki “rádumálta” őket (és az “insideri” gyanúm szerint ez Shy volt! Bizony!) És ezért az éves igazgató találkozójuk fő témája a start-up világ lett.

A konferencián tehát bemutattak 6 start-up-ot, akik prezentáltak, felléptek és az előtérben is kiállítottak. A legjobbak közül! Hiper színvonalas formában és ezért csak gratulálni tudok a szervezőknek. Az esemény jelmondata a “kocka elvan vetve” és maga a design is ezt tükrözte. A Balassi Intézet stábja kitett magáért: hiper szimpatikus emberek, akik elhiszem, hogy a magyar tudást viszik globálisan! Tényleg!  Mert szimpatikus volt a konfereanszié hölgy, szimpatikus és hiper intelligens volt a vezetőjük, dr. Hatos Pál – és ezt full ismeretlenül írom le! Ilyet még nem láttam állami intézményben: egyszerre volt barátságos, elegáns és “nemzeti”.

Ökuka (Climate-KIC-es start-up-om) pitch-csel. nagy színpad, kb. 100-150 fő

Ökuka (Climate-KIC-es start-up-om) pitch-csel. nagy színpad, kb. 100-150 fő

Érdeklődő állami közeg, start-up showcase-szel! Respekt!

Érdeklődő állami közeg, start-up showcase-szel! Respekt!

Gourmet Garden / Grofie stand. Killer via Moldoványi Csaba és társai (szintén Climate-KIC start-up... bocs)

Gourmet Garden / Grofie stand. Killer via Moldoványi Csaba és társai (szintén Climate-KIC start-up… bocs)

 

“NEMZETI” ESZMEISÉG MÁSKÉPP

De ezt a “nemzeti érzést” olyan modern formába öntötték, hogy ilyet sehol nem láttam még… És abszolút nem tűnt semmi politikainak. És mégis, nagyon el kellett gondolkoznom. Mert belém ötlött, amit feleségem édesanyja anno példaként elém állított. Mert Eszter (alias Bornemissza Eszter) anno évtizedekig dolgozott a magyar nyelvű diaszpóráért. Értünk magyarokért, akik erről nem is tudtunk, pedig… Ez nekem is furcsa volt, mert Eszter és családja (később családom) a Kárpátaljáról származott és ott magyarként megélni kűzdelem volt. Ami nekünk itthoni magyaroknak “könnyen” ment, az nekik erőt igényelt és példakép volt. És ez a Hite a magyarság iránt családilag belém ívódott. Utána Eszter révén számos olyan hívő emberrel találkoztam, akik ezért a hitért, hogy magyarok egy életet áldoztak és tenni akartak a munkájukban, üzleti életükben is. És akkor még ezt nem értetettem. Mára kezdem érteni.

Igazából Eszter miatt mentem el a Balassi Intézetbe, és miatta voltam kíváncsi erre a “magyarsággal kapcsolatos” intézményre. És voltam arra kíváncsi, hogy mit akarnak tenni értünk, start-up-okért. Ez a farba. Tényleg.

Mert azt akartam tudni, hogy most miként tud élni, globálisan fejlődni a magyarok szellemisége? (Unalmasnak tűnik ugye? de nem az…) Ez érdekelt, amikor a nyári szabi helyett inkább ellógtam a BI eseményére… és valamit azért megtudtam ebből.

MERT MAGYARNAK LENNI START-UP-KÉNT

És az élet mindig olyan, hogy a “kapukat” és a “valódi” válaszokat a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg az embernek. Ha egész nap azt kerestem, hogy miképpen él Eszter szellemisége az új “magyar” kulturális intézményrendszerben, akkor sehol máshol, csak lelépve a színpadról egy röpke pillanatban kaptam meg a választ. Megkaptam azt egy a közönségből hozzám lépő idegen hölgy üzeneteként. Megkaptam. Mert szerinte “fel kellett volna engem pofoznia”, mert nem értettem, hogy itt most nem “támadni”, “opponálni” kell, hanem “magyarként egyet akarni”. Mert az agyunk másképpen jár és ebben egyek vagyunk ezen a nagy glóbuszon. És tudunk valamit, ami most a start-up-ok területén fog megmutatkozni a világnak.

Igen. Ez volt Eszter “üzenete” nekem. Ez volt az üzenete annak a szellemiségnek, amit amíg élt, képviselt felém, felénk és a közösség felé, akit magyarnak hívnak. És amiért start-up-ként is dolgozunk… bár nem tudunk róla… vagy nem akarunk tudni róla… de eljött ez a pillanat is.

GYÖKEREK ÉS A JÖVŐ

Szóval furcsa volt megtapasztalni, hogy magát magyarságban rejlő gyökereimet ott a színpadi lépcsők alatt, lemosva, leforrázva értettem meg… Holott ezzel eddig alig foglalkoztam, ez evidencia volt nekem.

Megértve, hogy a tehetség, tudás mindannyiunk erénye és ehhez csak start-up-nak kell lennünk. Megértve, hogy amit nekem Eszter a családi vacsorákon, ebédeken átadni akart az a napi életünkben nem támadást, kritikát jelent, hanem összefogást és az igazán tehetséges emberek szellemi összjátékát implikálja. Ehhez partnerként itt vannak intézmények, itt vannak közösségek… Igen. Akár állami intézmények. Bármennyire is hihetetlen. Tényleg.

Persze kérdés, ezt felismerjük-e? Magyarnak és start-up-nak lenni ez fontos kell, hogy legyen mindennyiunknak! Ja és ez nem politikáról szól. EZ másról szól: hagyományról, családról, amit nekünk tanítottak!

Szóval köszönöm a Balassi Intézetnek, hogy ezt így végig-gondolhattam és sok sikert nekik a start-up világunk felfedezéséhez! És gratulálok az intézet szimpatikus stábjának a szervezéshez, és Shy-nak a meghíváshoz!

In memorian Eszter….

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Hazai pálya
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

9 hozzászólás

  1. Moon hozzászólása:

    “Felnézett az óriási arcra. Negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt. Ó, kegyetlen, szükségtelen félreértés! Ó, konok, önfejű számkivetés a szerető kebelről! Két ginszagú könnycsepp szivárgott le az orra tövébe. De most már rendben van, minden rendben van, a küzdelemnek vége. Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért.”

  2. Rumata hozzászólása:

    Elképzelni sem tudom, hogy Moon mire akart ezzel utalni :-)))

    Hacsak nem a tesójára, aki érvek helyett mindig pofozkodni kezdett, ha nem értett vele egyet :-)

    A nemzetiszínű hölgyet is meg lehetett volna kérdezni, hogy ha csak egyetérteni kell, akkor egyáltalán mi a fenének volt a kerekasztal?

    Nem lett volna egyszerűbb, ha kiáll a szónok, és utána mindenki megtapsolja?
    Úgy sokkal hamarabb végezhettek volna.

    Na meg azt is jó lett volna megkérdezni a hölgytől, hogy miért ő akarja megmondani, hogy kivel kell egyetérteni?

    Mit szólna a nemzetiszínű hölgy, ha valaki őt akarná felpofozni azért, mert nem értett egyet a szintén tőről metszett nemzetiszínű Miskolczy Csabával?

    Elvégre nehezen képzelhető el, hogy a Balassi Intézetnek a magyar nemzeti startupok alakulatában magasabb rendfokozata volna, mint Csabának.

    Legalábbis nem emlékszem, hogy a Balassi Intézetet meghívták volna startup ügyben olyan kormányzati egyeztetésekre, ahova Csabát meghívták.

    Akkor most nem úgy kellett volna, hogy a nemzetiszínű hölgy vigyázzba vágja magát, lejelentkezik Csabánál, kér engedélyt meghunyászkodni, és eligazítást kér, hogy merre van az arra?

    ————–

    Egy szó mint száz:

    Semmi baj nem volna az összefogással és az egyetértéssel, ha előtte egy kerekasztal-beszélgetésen pofozkodás nélkül, érvekre érvekkel válaszolva értelmesen megvitatnánk, hogy miben érdemes összefogni, és kivel érdemes egyetérteni.

    De vélhetőleg nem egy pukkancs hőzöngővel, akinek mindenről csak a pofozkodás jut az eszébe.

    • miskolczy _cs hozzászólása:

      Azért én ezt pozitívan fogtam fel Rumata. Ez inkább üzenet volt szerintem :-))

      • Rumata hozzászólása:

        Kedves Csaba, hidd el, én is maximálisan pozitív üzenetként fogom fel ezt a történetet :-)

        A Balassi Intézet kezdeményezését azért, mert öröm látni, hogy ez a patinás intézet folyamatosan szélesíteni próbálja a magyar kulturális diplomácia tevékenységi körét.

        A nemzeti összefogást a kritikusok felpofozásával megvalósítani vágyó nemzetiszínű hölgyet pedig azért, mert ami nem öl meg, attól csak erősebb leszel :-)))

  3. tancsics judit hozzászólása:

    Kedves Csaba! A Balassi Intézetben bemutatkozó egyik startup, a Plukkido alapítójaként különös örömmel olvastam a fenti cikket. Több okom is volt rá. Lehet, hogy nem kell magyaráznom, miért.
    De ha mégis, akkor röviden: Hosszú órákat töltöttem el bosszankodva és naív értetlenkedéssel amiatt, amiket az említett kerekasztalon mondott. Aztán rájöttem, valójában milyen hálás lehetek, milyen sokat tanultam Öntől magamról. Arról, hogy a hallottak ellenére, mit jelent végtelenül hinni a saját ötletünkben, őszinte tennivágyásunkban, sok munkánkban és megérdemelt sikereinkben. És milyen sokat jelent, ha önerőből sikerül átlépni saját korlátainkat, amit nekünk pl. a színpadra állás is jelentett, vagy az, hogy ha lett volna rá lehetőség, zöldfülüként bátran felszólaltam volna a kerekasztalt követően, hogy kiegészítsem az elhangzottakat egy startup szemszögéből nézve.
    És örülök, hogy kiemelte, a Balassi Intézet támogató közege valóban egyedülálló volt, a kapott lehetőségekkel élni fogunk, sok munkával, teljes szívünkkel. Bár repülőjegyre egyelőre nincs pénzünk (pedig szánnánk rá, ha tehetnénk!!), a mihamarabbi továbblépés érdekében olyan potenciális partnerekkel egyeztettünk, akikhez az utiköltség még számunkra is kifizethető (hisz rendes startup lévén egyelőre abban a fázisban vagyunk, hogy minden pénzünket az ötletünk fejlesztésébe és legyártásába fektettük).
    Ui.: A szép ruhás hölgyet nem én küldtem Önre! de azt hiszem felismertem :)
    Üdvözlettel:
    Táncsics Judit

    • miskolczy _cs hozzászólása:

      Kedves Judit! A bemutatkozó start-up-okkal semmi gond nem volt hazai viszonylatban. De éppen arra hívtam fel a figyelmet, hogy nemzetközileg és főleg Európában magasabbak az elvárások. Ennyi volt a kritika, de ezek szerint sikerült célba érnie. Ennek nagyon örülök és köszönöm a nyitottságot!!! cs

    • Rumata hozzászólása:

      Kedves Judit,

      Kíváncsivá tettél, ezért megnéztem a honlapotokat:
      http://www.plukkido.hu/

      Amit ott találtam, arról inkább nem írnék (aki kíváncsi rá, nézze meg), hanem inkább ezzel a két dallal próbálnám kifejezni azt az érzést, ami a honlapotokat látva elfogott:

      https://www.youtube.com/watch?v=DHzx2P4x63c
      https://www.youtube.com/watch?v=dslpHxTuA-w

      Remélem, tudsz angolul, mert a szöveg (is) fontos.

      A WIZ (Óz a varázsló) című filmből van, ami az önmagunkba vetett hit varázserejéről szóló legcsodálatosabb film, ami valaha is készült.

      Valahányszor nagyon jól, vagy nagyon rosszul mennek a dolgok, nekem mindig ez a film ugrik be.
      Próbáld ki te is, nálam bevált :-)))

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.