Hazai pálya

Megteltünk bocsi. Nézz vissza soha?

Mondhat-e olyat egy felelősségteljes befektető, aki a legjobb projekteket vadássza, hogy „over”? Elhajthatja egy filantróp a segítségre szomjazó tömeget? Kiírhatja-e egy sikeres vállalkozó, hogy nem csinálja már tovább a vállalkozását, mert a határaihoz ért? – Szerintem nem.

BACONSULT BEJELENTÉS

PetyaA hírt Petya (alias Balogh Péter, NNG egykori főnök) blogjában olvastuk. Idézünk (forrás ITT):

„Ma kénytelenek voltunk belátni, hogy megtelt a Baconsult. Annyi a megválaszolatlan levél, hetekre előre betáblázott naptár és kígyózó sorok állnak a kapunkban, hogy újra kell gondoljuk a dolgot. Ezért úgy döntöttünk, hogy most egy ideig nem próbálunk minden új formációt megismerni, mindenkivel találkozni. Ehelyett igyekszünk a már megismert és megszeretett csapatainkra fókuszálni és utolérni magunkat. Addig is, ha startupod van és befektetőt keresel, akkor keresd az OXO Labs-ot vagy nézz szét a Megoldás.Most oldalain, esetleg a Facebookon a számtalan csoport egyikén.
Amint kitaláltuk, hogy hogyan tudunk skálázhatóbban segíteni, jelentkezünk.”

Képernyőfotó 2016-02-20 - 21.53.39

MEGÉRTJÜK, PERSZE

Nos ez okés, mondhatjuk:

  • – Mert nem áltatnak sokakat azzal, hogy beszélnek velük és nem kell hetekig válaszra várniuk.
  • – Mert beismerik, hogy nem jól terveztek és újraterveznek, és addig levegőhöz akarnak jutni.
  • – Mert eleve senkinek semmi köze hozzá, hogy a privát tőkéjüket kinek adják oda. És így ahhoz sincs senkinek semmi köze, ha kiteszik a megtelt táblát.

Persze, persze, ezt megértjük.

DE MÉGIS…

De amit nem értünk, és ami elgondolkoztat:

  • – Egy üzleti angyal éppen attól „angyal”, hogy a legjobbakat keresi. Mindezt hivatásból teszi, belső erőből műveli. De egy hivatást, egy hitet lehet szüneteltetni? Lehet kitenni az „over” táblát?
  • – Egy angyalt azért enged be a stratup a cégébe, mert segít neki az üzletben, az üzleti modell alakításában. Éppen azért mert profibb, megfontoltabb, rátermettebb. Azaz képes a piaccal, üzlettel előre tervezni. Ezek szerint ennyi „szuper angyal” a saját bizniszében képtelen volt okosan előre tervezni? Eltervezték magukat? Hogy lehet ez?

MERT MIKÉNT INDULT? 

Szóval ha a fenti kérdéseket megválaszoljuk szomorúak lehetünk. Mert az a hír járta, hogy Balogh Péter (ők Petyaként hívják a blogon) hétvégenként családi ebédelésen (vagy vacsorán?) fogadta a lakásában a legtehetségesebb és potenciális cégeket. Annyira hitt az új sztoriban, hogy teljesen nyitottá tette még a magánéletét is. Maga Oszkó Péter is átgondolta az OXO Lab építését, hiszen miképpen magyarázhatnánk, hogy az OXO mellett elindított egy konkurens formációt? Szóval nagyon úgy tűnik, hogy egy klasszul indult dolog most szünetet jelentett. Sajnos.

333708_austin_powers_gif

 

VICC A VÉGÉRE…

Elkeseredjünk vagy várjunk türelmesen, amíg újra megnyitnak? Mi utóbbiért drukkolunk inkább. Sőt ha kell, akkor szívesen besegítünk az új jelentkezők meghallgatásában! Hátha az új Google éppen a zárás után jelentkezne. Mi besegítünk!

tumblr_o18n9l2yOD1qz7lxdo1_1280

(Sic!) Utóbbi vicc volt és úgy sem fogják elfogadni, haha.

(Bajkonour jelentette)

DISCLAIMER (02.20): Oszkó Péter a post kommentjében felhívta a figyelmünket és emiatt helyesbítünk: Oszkó Péter a Power Angels formációban társa Balogh Péternek, mint üzleti agyalnak. A PowerAngels viszont nem szüntette be új projektek meghallgatását, ahogy azt a PowerAngels projektjeit kezelő OXO Labs sem tette. Az idézett Baconsult blog szüntette be csak az új projektek meghallgatását, amely Balogh Péter másik projektje. Ha ez nem volt világos számunkra, akkor elnézést és felhívjuk a figyelmet ezekre.

—-

UPDATE (0221): Közben megjelent Petya válasz postja, itt olvashatjátok: 

BLOG

(Megjegyzés: én nem vagyok újságíró, izé… a bloggerkedés az olyasmi műfaj, amit Te is csinálsz a blogodon és munka mellett. Szóval a ‘békönös’ pogácsa nem jár nekem. Bár köszönöm, szeretem!)

Megosztás

4 thoughts on “Megteltünk bocsi. Nézz vissza soha?

  • Kedves Csaba, javasolnám, hogy előbb kérdezz, mielőtt ekkora sületlenségeket írsz. Az inkubátorunk (OXO Labs) és angyal befektető csapatunk (Power Angels, akinek a befektetéseit az OXO csoport készíti elő és kezeli, tehát nem is két külön formációról van szó) semmilyen megtelt táblát nem tett ki, nem függesztette fel a tevékenységét, hanem vidáman és dinamikusan működik tovább jelenleg is befektetéseket tárgyal, illetve új jelentkezőket fogad. Balogh Petya kizárólag a saját tanácsadói tevékenysége (Baconsult) kapcsán írta, amit írt, ez az ő eddigi független tevékenységére vonatkozik. Amit leírtál, az szerintem direkt üzleti érdekeket sért és károkat okoz, tehát barátilag kérném, hogy vagy sürgősen javítsd ki, vagy egyszerűen vedd le az írást, mert ez így minimum jó hírnév megsértése. Köszönöm!
    Megjegyzem, egyébként is óriási butaság, amit leírtál, egy befektető esetében teljesen evidens, hogy vannak aktív befektetési időszakai, amit portfólió kezelés követ, aztán megint aktív befektetés, aztán portfólió kezelés és így tovább. Hogy egy ennyire evidens iparági gyakorlatból ilyen negatív propagandát próbálsz gyártani, számomra nehezen érthető, de még egyszer hangsúlyozom, ránk nézve egyszerűen nem is igaz, tehát kérem, hogy sürgősen javítsd vagy töröld a valótlan állításokat!

  • b'ajkonour

    Kedves Péter, ne haragudj, de az idézett Baconsult blog szövege egyáltalán nem egyértelmű és nem világos, hogy a Baconsult tevékenység elválik az üzleti angyal befektetésetektől. Egyáltalán nem akartam üzleti érdekeket sérteni, nem is értem mivel sérthetnék? És természetesen szívesen helyesbítek vagy kitörlöm, ha megírod mit tegyek ki… (bár utóbbi kissé a véleménycenzúrára hajazna, ha így lenne…) Plusz azt is kevésbé értem, hogy a feltett kérdéseimet miként lehetne helyesbíteni, ha azok nem állítások? A kérdésfelvetése önmagában tudtommal nem jogsértő és a szabad véleménynyilvánítás fogalmába belefér kérdéseket feltenni és elgondolkozni dolgokon.

    Azzal az állításoddal viszont nem értek egyet, hogy egy befektető számára evidens, hogy abbahagyja a perspektivikus projektek meghallgatását. Az üzleti angyal szerintem másképpen működik, mint egy „portfolio menedzser” vagy „intézményi befektető”. Ő a saját hite, bizalma és meggyőződése alapján fektet be, a tudását és a hitét, kapcsolatrendszerét adja. Ezeket viszont nem lehet szüneteltetni. Ha mégis, akkor valami nagyon nincs a helyén szerintem.

    Mindettől függetlenül, szívesen leírom a véleményed, kiszedem, ha jogos, amit kérsz. Küld légy szíves a mail-emre mit helyesbítsek. Ismered a mail-em.

  • Torda Balázs

    Szerintem messze korrektebb és egyenesebb dolog volt „kitenni a megtelt a táblát”, mint esetlegesen hitegetni bárkit is. A skálázhatóság megoldására kíváncsi leszek, a klónozási eljárás kifejlesztését tuti világsikerre lehet vinni :) :)

Comments are closed.