BlogzineHazai pályaPiaci füles

55 milliót fektet egy kazángyártóba az SZTA

Kazánokat és gépipari-alkatrészeket gyárt és fejleszt a Széchenyi Tőkebefektetési Alap legújabb kedvezményezettje

Beruházási és létszámfejlesztési céllal fektet két részletben 55 millió forintot az Euro Unior Kft-be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap. Az orosházi társaság a válság ellenére növeli részesedését és árbevételét, csupán annak köszönhetően, hogy gyorsan reagált a háztartási fűtési igények megváltozására, olyan területeken innoválva, ahol már látszólag nincs új a nap alatt.

Ötvenöt éves múltra tekinthet vissza az Euro Unior Kft., hiszen eltérő névvel, de főként kisgépjavításban, gépgyártásban, tüzeléstechnikában voltak érdekeltek a szövetkezeti formában működő jogelődje. A változást ennek a társaságnak is a rendszerváltás hozta el, 1992-től egyharmad német tulajdonnal már Euro Unior Kft-ként folytatta tevékenységét, egészen 1999-ig, mikor a külföldi tulajdonost kivásároltákl. A jelenlegi tulajdonosi struktúra az 1992-es szövetkezeti törvény alapján nevesített tulajdonrészek megvásárlóiból, illetve az eredeti tulajdoni hányadot megőrző tulajdonosok üzletrészeiből tevődik össze. Ebbe a struktúrába érkezik a Széchenyi 55 millió forintja, melyet két ütemben juttat a kisvállalkozás rendelkezésére, ezzel az SZTA a cég 36 százalékos tulajdonosává válik, tervek szerint ötéves időtartamra.

A befektetés célja, hogy a jól kimutatható piaci igények változásához szükséges rugalmas alkalmazkodásban ne akadályozza a tőkehiány az Euro Uniort. A válság előtt építőipari gépek részegységeinek beszállítójaként még a tengerentúlra is exportált közvetve, ám a 2008-as év komoly törést hozott ebben a piaci szegmensben. Ezért az elmúlt években az Euro Unior nagy energiákat fordított másik üzletágára, a hatékony háztartási és ipari kazánok fejlesztésére és gyártására. „Felismertük, hogy a gáz mellett egyre növekszik az igény, a vegyes-, a pellet, illetve a biomassza tüzelésű készülékekre is. Ezek gyártásához jelenleg forgótőkére, későbbiekben pedig eszközökre, megmunkálógépekre,  beépülő licenszekre és nem utolsósorban szakértő munkatársakra is szükségünk van.” – mondja Szabó Géza, tulajdonos-ügyvezető.

Főbb pénzügyi adatok: (eFt) 2008 2009 2010 2011*
Értékesítés nettó árbevétele 147 966 42 201 86 586 121 600
Üzemi tevékenység eredménye -30 017 4 075 18 712 11 148
Adózás előtti eredmény -28 911 3 426 2 527 3 703

*előzetes adatok

A társaság árbevételében már most is 50%-ot meghaladó a tüzeléstechnikai üzletág. „Kiemelkedő ár-érték arányú gáztüzelésű készülékeink mellett ugrásszerűen növekszik az elmúlt években a frissen fejlesztett vegyes tüzelésű termékcsaládunk iránt a kereslet.” – jellemzi Szabó Géza a piaci potenciált.

Tevékenység megnevezése Árbevételben betöltött arány
Kazángyártás 50%
Gépipari beszállítás 30%
Tűzvédelmi szolgáltatások 20%
Összesen: 100%

Az Euro Unior a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közvetítésével került a Széchenyi Tőkebefektetési Alap látókörébe. „A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek fontos feladata, hogy a fejlesztési forrásokat olyan régiókba is eljuttassa, amelyek tőkevonzó képessége elmarad a közép-magyarországi mutatóktól.” – mondja H. Kovács Judit, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programok Irányító Hatóságának főigazgatója. „Fontos szempont azonban, hogy a tőkejuttatás eredményes is legyen, a befektetés hasznosuljon, közvetett módon javítva a régió foglalkoztatását, gazdasági integrációját is.” – tette hozzá. Az Euro Unior ráadásul a beruházások, az anyagbeszerzés és a humánerő-fejlesztés mellett a tőkét olyan kevéssé megszokott célokra is fordítja majd, mint saját gyártóbázisának energiahatékonysági fejlesztése, vállalatirányítási rendszer kialakítása, és egyéb, a gyártást és tervezést támogató szoftverek beszerzése. „Ezek azok a műveletek, amik megteremtik az alapját annak, hogy egy magyar kisvállalat átlépje az árnyékát, és idővel világcégek beszállítójává válhasson” – mondja Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkebefektetési Alap igazgatóságának elnöke. Az Euro Unior termékei már bizonyítottak, hiszen olyan cég vásárol tőlük, mint a Hajdu, és olyan gépipari szereplőnek szállítanak be, mint például a Linamar. „A beszállítókkal szembeni elvárások azonban a kiszolgálás folyamatosságában, a kapacitások mennyiségében és minőségében is megmutatkoznak. Ha ezeknek az Euro Unior megfelel az igényelt tőke segítségével, akkor olyan növekedési pályára léphet, ami révén 5 év múlva saját erőből lesz képes mindezt folytatni, fenntartani.” – teszi hozzá Csuhaj.

Megosztás