BlogzineHazai pályaKutatás

Élet a Microsofton és az IBM-en kívül

Hatodik alkalommal rendezték meg a Drupal Hétvégét. A nagyoknak erős konkurenciát adó, ingyenes Drupal tartalomkezelő rendszert nálunk több mint 7 ezer szervezet használja, a következő, 8-as verziószámú szoftver fejlesztésében pedig magyar szakemberek is részt vesznek.

Persze a rendezvény a nyílt rendszer előnyeinek ecsetelésével indult. „Ma már nem kell magyarázni egy cégnek, hogy miért jó választás a Drupal” – hangzott el a Drupal Hétvége 2011 rendezvény üzleti kerekasztal beszélgetésén. Két-három évvel ezelőtt ez még kérdés volt, mára azonban a megrendelők úgy gondolják, hogy a Drupalra alapozva könnyen fejleszthető, fenntartható és minőségi megoldáshoz juthatnak, s hazánkban ez összesen több mint 7 ezer referenciát jelent.

A fejlesztőket és az érdeklődőket megcélzó hazai rendezvényen közel 200 résztvevő jelent meg, hogy megismerje a legújabb fejlesztési irányvonalakat és a legjobb gyakorlatokat.  Az előadók így többek közt bemutatták a Drupal következő, 8-as verziójában várható újdonságokat. Jelentős változás várható például a jogosultságkezelésben, mely elsősorban a működési logika és az ergonómia javítását célozza. A nemzetközi szinten zajló munka oroszlánrészét egyébként magyar fejlesztő, Kléri Bálint végzi, akit Négyesi Károly mentorál.

Szintén hazai szakember, Hojtsy Gábor felügyelete mellett zajlik a nyelvkezelés továbbfejlesztése, ennek köszönhetően sokkal könnyebbé válik a többnyelvű oldalak létrehozása és működtetése. „A Drupal 8-ban ezen kívül alapértelmezetté válik a HTML 5-ös szabvány támogatása, az éles és fejlesztési verzió közötti átállást hatékonyan megvalósító konfigurációmenedzsment, valamint a mobileszközökre történő optimalizálás is” – ismertette a várható újdonságokat Palócz István, a Drupal Hétvége főszervezője, az Integral Vision Kft. tanácsadója.

Üzlet az ingyenességben, ingyenesség az üzletben

Idén első alkalommal került sor a nyílt forráskóddal és a Drupallal kapcsolatos üzleti lehetőségeket firtató kerekasztal beszélgetésre, Drupallal dolgozó, Drupalra fejlesztő magyar cégek részvételével. „A Drupal mellett nem pusztán a szabadon felhasználhatóság szól, hiszen egy biztonságos, modulárisan felépített, gyorsan bővíthető rendszerről van szó. A tartalomkezelő azért is népszerű, mert – szemben az egyedi megoldásokkal – nincs meg az a kockázat, hogy a fejlesztői csapat távozásával újra kell építeni mindent. A cégek azt is felismerték, hogy a Drupalhoz több ezer olyan kiegészítő érhető el, ami kész megoldást biztosít egy-egy konkrét problémára, így jelentősen csökkenhet a fejlesztési idő” – mondta a kerekasztal beszélgetést moderáló Kulcsár Zsolt, az Integral Vision ügyvezetője.

Hajas Tamás, a konferencia szóvivője hozzátette, a Drupal alapú webhelyek száma világszinten exponenciálisan növekszik, az Acquia adatai szerint 2010-ben a weboldalak 1, míg 2011-ben már 2 százalékát Drupal motor hajtotta. A növekedés egyébként Magyarországon is exponenciális, a kerekasztal résztvevői számára egyre több munkát ad a Drupal alapú weboldalak, webalkalmazások létrehozása, testre szabása és üzemeltetése. Ezért is érzi fontosnak a szervezőbizottság, hogy a soron következő nagyobb tavaszi rendezvényig is tartsanak havi rendszerességgel Budapesten és több vidéki városban is Drupal Használói Találkozókat.

Megosztás