BlogzineKülföld

Májusban veletek New Yorkban

Májusban New York Város Gazdaságfejlesztő Hivatala (NYCEDC) ismét megrendezi a 3 napos World to New York City (W2NYC) programot.  Magyarok is utazhatnak.

A program célja, hogy az USA iránt érdeklődő vállalkozókkal megismertesse város startup ökoszisztémáját. Most először – Latin Amerika és Kína után – régiónk került a  program fókuszába, az iCatapult és a bécsi STARTeurope pedig már el is kezdte a csapatok toborzását.

  A nagy alma, az utóbbi években vitathatatlanul innovációs hub-bá vált, ami a  globális terjeszkedésre vágyó vállalkozásoknak egyre vonzóbb célpontja. A technológiai terület virágzását jól jelzi, hogy 2012-ben 8,1 milliárd dollár értékben, több mint 100 akvizícióra került sor, több mint 30.000 new york-i vallja magát startuppernek és Bostont megelőzve már a második a befektetések összértékében. A New York-ot választó startupok előnyökkel indulnak, hiszen tőlük csupán egy karnyújtásnyira van a könnyen elérhető erőforrás mind kockázati tőke, mind reklám, média vagy a jól képzett munkaerő terén és ami a legfontosabb az ügyfelek.

Cornell's Tech Campus
A Cornell Egyetem Tech Campusa

A város vezetésének stratégiai célja, hogy New York technológiai központtá váljon, a további fejlődést pedig úgy szeretnék elérni, hogy ígéretes nemzetközi vállalkozásoknak adnak otthont. Az NYCEDC folyamatos aktivitást szervez, hogy a bemutassa  – New York egy igazi tech fellegvárrá kezd válni. 2012-ben döntött úgy New York városa, hogy a Cornell Egyetemmel és az izraeli Technion Egyetemmel karöltve “high-tech campus”-t hoznak létre, a városhoz tartozó Roosevelt szigeten. A polgármester tegnap indította el az ún. “We are Made in NYC” kampányt, ami a New York-i tech startupok virágzását hívatott ünnepelni, a Twitteren pedig épp a napokban fut egy hashtag kampány, melynek keretében arra kérik a new york-i vállalkozókat és nerd-öket, hogy a #NYTechCity-t használva posztoljanak olyan tartalmakat, amelyekkel bemutatják az érdeklődőknek, hogy miért szeretik a várost. Most csütörtökön a new york-i Social Media Week keretében lesz egy érdekes panelbeszélgetés, ahol befektetők, vállalkozók és a terület szakértői fognak beszélgetni New York tech szektorának jövőjéről. Utóbbi programot itthonról is lehet követni élő közvetítés formájában. Végül, de nem utolsó sorban természetesen a W2NY program is a város tech oldalának evangelizálását hivatott támogatni. A programra elsősorban azok jelentkezését várják, akik üzleti terveik között szerepel az, hogy fiókirodát vagy képviseletet indítanak New York-ban

enhanced-buzz-2180-1360963998-7

Az iCatapult és a STARTeurope szoros partneri kapcsolatban az NYCEDC-vel elkezdte toborozni a program iránt érdeklődő közép és kelet-európai csapatokat.  A programon való részvétel ingyenes, de az utazás és szállás költségeit a résztvevőknek kell finanszíroznia. A magyarországi delegáció szervezői fel kívánják hívni az érdeklődők figyelmét az utazás gazdaságos megszervezésének lehetőségeire, például a startupperek által ismert AirBnB platform használatára. „A három napos intenzív program egy vissza nem térő lehetőség arra, hogy a résztvevők megalapozzák az amerikai piaci jelenlétüket, megmutassák magukat és olyan üzleti kapcsolatokat létesítsenek, amit önerőből csak lényegesen több idő-, erő- és pénzbeli ráfordítás mellett tudnának elérni”- mondta el Hild Imre az iCatapult vezetője.

A jelentkezési határidő, március 1.

Jelentkezz most!

Megosztás