Blogzine

Ötlettől az üzleti tervig

Workshop a klímainnovációs startupok kineveléséért.
A Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) éghajlatváltozással foglalkozó tudományos és innovációs társulása (Climate-KIC) magyarországi képviseletének szervezésében április 27-28 között, kétnapos workshopon mutatkozott be 17 klímainnovációval foglalkozó ötletgazda. A szakmai zsűri előtt prezentáló innovátorok környezetvédelmi, anyagtechnikai és szoftveres ötletüket piaci körülmények között is meg szeretnék majd megméretni a későbbiekben.

Az eseményt Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke nyitotta meg április 27-én. A kamara elnöke elmondta, az ipari termelés modernkori kihívásait a megújuló energiaforrások használata és az ökotudatos gazdaság kiépítése jelentik. Hozzátette: mindezek manapság már a kis- és mikrovállalkozások életében is szinte mindennapos feladatok. A hétvégi workshopon megjelent csaknem kéttucatnyi startup-tag részére Györkő Zoltán, a Balabit vezérigazgatója tartott figyelemfelkeltő prezentációt. Az idei „Ipari Innovációs Díjat” elnyert cég vezetője bemutatta azt a 13 éves fejlődési folyamatot, melynek során egy „garzonlakás-startupból” a Balabit egy közel 150 fős, a Fortune 100-as listáján is szereplő, 24 cégnek szállító vállalkozássá nőtte ki magát. Zentkó László, a Climate-KIC szervezet vezetője szerint a workshopon részt vevő vállalkozások számára a kívánatos cél a nemzetközi piacokra lépés mellett, a sikeres kockázatitőke-bevonás elérése lehet. A kétnapos rendezvény során az ötletgazdák csapatot építve, piaci körülmények között modellezték ötletüket. A kidolgozott üzleti koncepciókat egy befektetői és piaci szakemberekből álló zsűri véleményezte és választotta ki a legjobb hatot. A zsűri tagja volt többek között Berecz József, a DBH Investment Zrt. befektetési igazgatója, Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója, Kovács Zoltán, a MyCorporation Incubation Kft. vezetője és Zentkó László, Climate-KIC vezető.

A sikeres projektek bemutatása:

Ökofesték és innovatív zuhanyfej

A zsűri által a workshop végén előadott 5 perces prezentációk alapján a 6 legjobb résztvevő 100-100 ezer forintos pénzjutalomban részesült. A díjazott startupok közé került Kocsis Frigyes „Ökofesték” fejlesztése, amely egy természetes alapanyagokból álló, biológiailag lebomló és gomba távoltartó festékanyag. Kakas Csaba feltaláló és 8 fős csapata az „5L” elnevezésű innovatív zuhanyfejet hozta el a workshopra, melynek használatával a vízfelhasználás jelentősen csökkenthető. Az „5L” elnevezésű startup-ötlet lényege éppen az, hogy az átlagosan egy zuhanyzás alatt elhasznált vízmennyiséget 5 literre csökkentse oly módon, hogy porlasztott vizet és szappant ad ki magából.

Fűtési és hulladékgazdálkodási ötlet

Mercel Attila „Legokályhája” a fűtési kazánok hatásfokát hivatott javítani, olyan módon, hogy modulárisan összeépíthető elemeket épít a vaskazánok köré és ezzel jelentősen megnöveli azok energiatermelési hatékonyságát. Dr. Bodnár Zsolt feltaláló és csapata csaknem 5 éve dolgozik azon a biopolimer megoldáson, amely forradalmasíthatja a vegyipart. A biopolimer anyagból készülő műanyag palackok, vagy textíliák ugyanis akár egy év alatt elbomlanak, ezzel nem terhelik a környezetet. A „ReThink” elnevezésű biopolimer innovációkat tartalmazó startup célja, hogy a PET-palackok kiváltása mellett olyan új használati eszközöket gyártson, amelyek hulladékként környezetkímélők és visszaforgathatóak. A workshop alatt fogant meg az az ötlet, hogy nagyobb fesztiválok használhatnák műanyag poharak és tányérok helyett a biopolimerből készült megfelelőiket, így lehetővé válna, hogy a fesztiválon képződő szemetet akár a fesztivál helyszínén elásva semmisítsék meg. Az így elásott hulladék ugyanis egy év múlva már elbomlana a földben és ezzel is komoly környezetterheléstől szabadítaná meg az adott rendezvényt.

Mini kert otthon és ökoinnovációs ügynökség

Merkel Viktor startup ötlete, a Gourmet Garden célja, hogy akár a kisebb háztartásokba is fűszerkertészetet lehessen telepíteni. Így akár egy konyhai fiókban – mesterséges fényt adó lámpák segítségével – kitermelhető egy család napi zöldség és fűszernövény fogyasztási igénye. Vagy akár egy lakótelepi erkélyen mini-zöldséges kert építhető fel a falra felakasztott tárolókban. Zsitva Norbert GreenFuture című díjnyertes startup ötlete egy olyan tanácsadó cég létrehozása, amely a fentiekhez hasonló ökoinnovációk piacra vitelét támogatja egy ügynökség és egy szoftver segítségével.

További résztvevő projektek

A workshopon szerepelt még egy ökológiai termékcímkézés (SAFA) ötlete, vagy a Care and Cater című startup, amely a catering cégeket látná el öko-tanúsítvánnyal. De volt olyan kapilláris fűtőrendszer és hőenergia cella ötlet is, amely két ötlettel Tyukodi Imre feltaláló, a fűtés energia felhasználását tervezi csökkenteni. Perjés Barnabás Tömegfal című ötletében a házak belső falrendszereit cserélné le akár energiatermelésre is képes üvegfalakra. Tóth János és csapata pedig THOT néven egy olyan disszeminációs platformot tervez létrehozni, amely vállalkozások szénhidrogén kibocsátását segíti mérni, illetve annak megtakarítását hasznosítani. Tóth Sándor Tibor Zero-M találmánya egy préslevegővel működő turbina és tartály, amely akár energiatermelésre is alkalmas. Vida Adrien Social Risk Map (SoRIM) programja pedig egy elektronikus térképet tervez létrehozni, amely a megújuló energiaforrások és környezetvédelem rizikófaktorait prezentálja és teszi feltárhatóvá a széles publikum számára. A workshopon bemutatkozott még Tímár Richárd Pirolízis startupja, amely az energiatermelés forradalmasítását tűzi ki célul.

A workshop folytatása

A Climate-KIC kétnapos workshopjának célja, hogy a résztvevő startupok legjobbjait féléves tudásátadó inkubációban, szakértők segítségével eljuttassa a piacra lépés fázisáig. Ebben a workshopot szervező partnerek, a DBH Investment Zrt., a Magyar Innovációs Szövetség és a MyCorporation Incubation Kft. támogatása mellett részt vesz Miskolczy Csaba inkubációs szakember is. A májustól októberig tartó inkubációban 10 startup felkészítése és oktatása zajlik majd. Ők olyan üzletfejlesztési tudást kapnak, amely révén üzleti prezentációs anyagot, pénzügyi tervet készítenek és felkészülnek a lehetséges piaci modellek implementálására, vagy akár kockázati tőkések bevonására. Ennek fő célja a klímainnovációs projektek piaci elterjesztésének támogatása.

 
 

 

Megosztás