Blogzine

BioForum Budapest

Közép-európai biotech koferenciát tartottak Budapesten

Central European Forum of Biotechology and Innovative Bioeconomy (weblap) néven rendezett konferenciát a Biotech Consulting lengyel tanácsadó cég. A konferenciasorozat Közép-Európa legnagyobb ágazati rendezvényének számít. Az idei már a 12. BioForum volt, a házigazda most első alkalommal volt Budapest. A május 22-23-án megrendezett komplex rendezvényre (konferencia, kiállítás és nemzetközi üzletember találkozó) közel 100 érdekelt cég látogatott el.

Együttműködési megállapodást is aláírt a Magyar Biotechnológia Szövetség, illetve a két éve a szervezet támogatásával létrehozott Lengyel Biotechnológiai Szövetség. A megállapodás sarkalatos pontja a jövőbeni közös fellépés olyan jelentős piacokon, mint az amerikai és az ázsiai, mivel ezeken együtt erősebb és versenyképesebb tud lenni a két szövetség.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) is előadást tartott a konferencián a kkv-k nemzetköziesedését célzó szolgáltatásairól, különös tekintettel az Enterprise Europe Network (EEN) nyújtotta lehetőségekről. Az EEN a világ legnagyobb és az EU egyetlen vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó hálózata. A hazai konzorciumot a HITA koordinálja és vezeti. Az Enterprise Europe Network két kiemelt térítésmentes exportfejlesztési eszköze a nemzetközi üzleti partnerkereső, illetve az innovációs partnerkereső szolgáltatás, amely adatbázis támogatással, világszerte 54 országban elérhető. Segítségével nemzetközi szintű kapcsolatot tudnak létesíteni a regisztráló cégek egy kereshető, angol nyelvű, online felület segítségével, amelyben mind üzleti, mind innovációs szempontból több ezer nemzetközi partnerprofil található.

A szolgáltatás az alábbi linkeken érhető el.

www.enterpriseeurope.hu/szolgaltatasaink/uzleti-partnerkereso-adatbazis

www.enterpriseeurope.hu/szolgaltatasaink/innovacios-partnerkereso-adatbazis

Megosztás