Blogzine

Havonta jelentkezik a„Hungarian C++ Community” versenysorozat

Tovább erősödik a szoftvertehnológiai szakmai közösség: Meetup és programozó bajnokság az ericssonban

Az Ericsson ad otthont a nemrégiben megalakult „Hungarian C++ Community” meetup-sorozatának, melynek célja, hogy a témában érdekeltek közösségét e módon is építse, felpezsdítve a szakmai munkát, összehozva fejlesztőket, kutatókat, egyetemi szakembereket, egyetemistákat, a tárgyban elkötelezetteket.

Az alapítók szándéka, hogy egy cégektől és intézményektől független szakmai közösség jöjjön létre Magyarországon, mely összegyűjti a C++-szal foglalkozó szakembereket, programozókat. A havi rendszerességgel tervezett találkozók során egy-egy szakmai előadás hangzik majd el, utána a szokásos közös átbeszélés és a kapcsolatépítés következik. A közösség egyik alapító tagja dr. Porkoláb Zoltán, aki a vállalatnál betöltött pozíciója mellett az ELTE Informatrikai Karának docense, oktatója, nemzetközileg ismert C++ szaktekintély.

studio

Az 1200 fős Ericsson K+F Központban fontos szerepet töltenek be a C++ programnyelven történő fejlesztések. Az Ericsson Magyarország egyetemi oktatókkal, doktoranduszokkal és hallgatókkal együttműködve évek óta világszínvonalú szoftvertechnológiai kutatásokat folytat az ELTE Informatikai Karán. E szoros és sikeres kutatás-fejlesztési kooperáció 2011-ben bővült közös vállalkozással: az Ericsson szoftvertechnológiai laboratóriumot létesített az ELTE Informatikai Karán, ahol a kutatási témák egy része a C/C++ és Erlang programnyelvek elemzéséhez kötődnek.

A C++ szakmai kompetencia színvonalának emelésére, a tárgy fontosságának hangsúlyozására az Ericsson – az idei új program, a meetup mellett – 2014-ben már negyedjére rendezi meg a C++ Programozó Bajnokságát egyetemistáknak és frissdiplomásoknak. Az ezévi versenyre 2014. október 29-ig lehet jelentkezni.

Az első díjazott 3 fős csapat ebben az évben is a vállalat központjában, Stockholmban nézheti meg az Ericsson exkluzív technológiai bemutatóját, sőt egy-egy 4G-s tabletet is nyernek. A második helyezettek 4G-s tabletekkel, a harmadik helyre kerülők egy-egy 120 GB-os SSD meghajtóval lesznek gazdagabbak.

További információ/regisztráció az első C++ meetup találkozóra:

http://www.meetup.com/Hungarian-Cpp-Community/events/205167032/

További információ az Ericsson C++ Programozó Bajnokságáról: http://www.ericssonbajnoksag.hu/

Megosztás