Blogzine

Takarító startup fehéríti a munkaerőpiacot

110 ezer forint a takarítói „minimál bér” –  A fővárosban és a Dunántúlon a legnagyobb a munkaerőhiány, a hazai takarítók fele másodállásban is 80-100 ezer forint körül keres havonta – derült ki a Rendi pécsi terjeszkedése kapcsán készült felméréséből.

A főállású takarítónők körében a 110 ezer forintos „minimál bér” az általános, de ha többet vállal valaki, havi 180-200 ezer forintos jövedelemmel is számolhat. A bejárónőktől elvárt KATA-s egyéni vállalkozói státusszal és a kötelező bankkártyás fizetéssel igyekszik fehéríteni a magyar takarítói piacot a cég.Egyre kritikusabb a munkaerőhiány a takarítók körében, főként Budapesten és a Dunántúlon nehéz utánpótlást találni – derült ki a forgalmát tavalyi évben több mint hússzorosára, 65 millió forintra növelő Rendi tájékoztatásából.  A kezdetben 5 tagú személyzettel induló startup mára több mint 100 főt foglalkoztat, de másfélszer ennyi takarítónak is tudnának munkát adni, ha nem kellene megküzdeniük az égető munkaerőhiánnyal. A fővárosban napi szinten interjúztatnak jelölteket, míg vidéken kéthavonta tartanak kiemelt toborzást.

 

A cég saját munkavállalói adatbázisán végzett kutatásából jól látszik, hogy a dolgozók fele másodállásban végzi el másnál a házimunkát, és 80 százalékuk így is 80-100 ezer forintot keres kiegészítésként. „A több munkahelyen dolgozó aktív korúak mellett egyre nagyobb a gyermekükkel otthon levő fiatal anyukák és a nyugdíjukat kipótló 60 év felettiek aránya is a takarítók között – ismertette az adatokat Udvardy Szabolcs, a Rendi marketingigazgatója. – Egyre több 18-25 év közötti fiatal jelentkezik hozzánk, mert saját bevallásuk szerint a rugalmas, időbeosztásukhoz igazítható takarítói munka jobb lehetőség számukra, mint egy gyorsétteremi pult vagy a gyártósor melletti 10-12 órás műszak.” A főállású bejárónők körében 30-40 óra munkával átlagosnak számít a 120 ezer forint feletti nettó kereset, és az sem ritka, hogy aki többet vállal, 180-200 ezer forint körüli fizetést visz haza.

Vidéki kontra budapesti bérek

A vidék és főváros közti bérkülönbség a takarító szakmában is érződik, de kisebb mértékben, mint más foglalkozások esetében. A Rendin keresztül rendelt takarításokra is igaz, hogy Budapest határain kívül valamivel olcsóbban lehet segítséget hívni, az viszont minden esetben egyformán teljesül, hogy a bevétel 80 százaléka a bejárónőt illeti meg. „Hogy ki mennyit dolgozik, azt mindenki maga dönti el. Mi nem osztjuk ki a munkát, a központi adatbázisunkból a takarítók jelölhetik ki, hogy mely címekre szeretnének menni. A választást általában a lakás mérete, az extrák és a földrajzi elhelyezkedés határozzák meg” – ismertette a folyamat működését a marketingigazgató.

A Rendi statisztikáiból az is jól látszik, hogy a fővárosban és a közvetlen közelében élő takarítók megtehetik, hogy maximum 5-10 km-et utazzanak egy-egy munkáért, mivel így is rengeteg cím közül válogathatnak, szemben vidéki társaikkal, akik messzebbre, akár 20 km-re is elmennek, csak hogy megkeressék a betevőt.

KATA-val fehérítenek

A startup alapmodellje szerint rajtuk keresztül csak egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező bejárónők jelentkezhetnek munkára, akik KATA szerint adóznak, vagyis a főállásúak havi fix 50 ezer forintot, míg a másodállásban dolgozók 25 ezer forintot fizetnek az államnak. A számlaképesség mellett az oldalon lévő kötelező online bankkártyás fizetés jelenti a garanciát, hogy nem landol zsebben a takarítói bér. „Nehéz az évtizedes rossz szokásokat átformálni, gyakran szembesülünk azzal, hogy a takarítók nem hiszik el, hogy tisztán is lehet jól keresni ebben a szakmában. Eleinte tartanak tőle, hogy ki tudják-e termelni a KATA költségeit, épp ezért úgy látjuk, hogy a kezdeti pénzügyi terhek csökkentése jelenthetne számukra áthidaló megoldást” – jegyezte meg Udvardy Szabolcs. A portál statisztikái szerint az átlagos kosárérték 10-12 ezer forint, melyből 8-10 ezer forint marad a takarítónőnél. „Ez azt jelenti, hogy az első pár alkalom szinte teljesen fedezi a fix költségeket. Aki pedig belevág, pár hónap után már látja, hogy szinte folyamatosan el tudjuk látni munkával, így csak rajta áll, hogy mennyi lakást vállal el, és mennyi bevételre tesz szert” – tette hozzá a Rendi marketingigazgatója.

Aki maradt, már el se menne

A Rendi pécsi terjeszkedése kapcsán az is kiderült, hogy a takarítószemélyzet utánpótlása azért is nehézkes – különösen a Dunántúlon –, mert a legtöbben már külföldön dolgoznak. A takarítók körében végzett kutatás szerint, aki maradt, már nem is költözne a határon túlra. „A legtöbben családjukra és barátaikra hivatkoztak, ugyanis nem tudják, vagy nem akarják itt hagyni őket. Vannak azonban, akiket a főállásuk vagy épp az életkoruk tart vissza a külföldi munkavállalástól, és persze a nyelvismeret hiánya is gátolja az indulást” – mesélte el a részleteket Udvardy Szabolcs.

A kutatás hátteréről

A Rendi Magyarország legnagyobb internetes takarítóközvetítőjeként online és telefonos kutatás keretében vizsgálta saját takarítóinak munkavállalási körülményeit. Az adatfelvétel során 111 bejárónő válaszait rögzítették, melyre 2017. február 20-28 között került sor. A kutatás nem reprezentatív a magyar lakosságra és takarítást vállalókra nézve, de alkalmas a takarítók kereseti és munkaerő-piaci lehetőségeinek megállapítására.

Megosztás