BlogzineKülföld

Robotok, Drónok, AR, VR és mindenedet mérő kütyük tömkelegéből a Stromkind vízi drónja nyerte az idei Pioneers Fesztivál nagydíját

A 2017-es esemény az előző évek szokása szerint az impozáns bécsi Hofburg palotában került megrendezésre, ahol látogatókkal és kiállítói standokkal sikerült ismét összehozni több mint 100 országból 2.500 tech innovátort, startupot, előadót és befektetőt. A verseny is érdekes eredményt hozott, mert egy szintén osztrák csapat katamarán drónja nyerte.

Az idei év nagy dilemmával indult, mert egyidőben három olyan rendezvény beharangozásra került, amin jó lett volna ott lenni. A három közül a befektetői esemény lett a legkönnyebben letudva, mert a számomra legfontosabb emberekkel a szállodájukban is lehetett találkozni az esemény előtt. Végül a BrainBar elméleti teoriákat és vita fórumokat felvonultató eseménye helyett végül a startupoknak sokkal érdekesebb kapcsolatokat felvonultató és közeli jövőt „tapinthatóan” megmutató jól bevált bécsi esemény lett a befutó.

Hogy az eseményen még nem lévők számára gyakorlatiasabban érzékeltessem a volumeneket és a tartalmat a Pioneers Festival olyan mintha egy barátságos fiatal lángelmékkel teli, folyamatosan pörgő rapidrandi eseményt látnánk mindezt olyan helyszínen mint itthon a budai vár vagy a parlament.

Egy kis spot az egész eseményről ha valaki tényleg bele akar kukucskálni: videó.

(Megj. Persze a pörgést valószínűleg biztosította a korlátlanul fogyasztható energiaital és sör is, legalábbis az esti networking partikon minden bizonnyal. )

Ami azonban számomra feltűnt az előző évekhez képest, hogy mintha kevesebben lettek volna a ténylegesen érdekes, vagy klasszisokat bemutató ötletek. A többség ugyanazon  sláger termékekről próbálta a csontot lerágni amit a piaci kulcsszavak diktáltak… robotok, testmérő orvosi kütyűk, drónok és kiterjesztett valóság termékek tömkelegével lehetett találkozni, de mindegyik csak kis kis vonásokban volt más mint az konkurense. Talán azért, mert az idei évben nem voltak „startup” jegyek, hanem a Pioneers választotta ki hogy ki az az 500 csapat aki jöhet. 

Érdekes módon a befektetői, inkubátor és accelerator oldalról sem láttam olyan nagy felvonulást és mozgolódást mint eddig. A befektetők többségét a SpeedInvest vonultatta fel, de ott ugye mégis csak a saját finanszírozott rendezvényükről volt szó, de ezzel el is tolták a befektetői erőegyensúlyokat a maguk felé.

Ami meglepett, hogy a tavaly kihirdetett magyar inkubátor nyertesek és VC társaságok közül ha 3 vagy 4 csapatot láttam kint, akkor már sokat mondok, pedig azt gondoltam volna és mindenkit arra bátorítottam mindig ha látni szeretné hogy mi folyik a startup szférában és mibe és hogyan érdemes befektetni, és mit érdemes a startupoknak adni hogy eljöjjenek egy versenyre vagy bejöjjenek egy új piacra, akkor a Pioneers Festival ennek tökéletes példája lehet.

Ami állami szinten is elgondolkoztató, hogy külön esemény keretén belül ünnepelték és emelték piedesztálra azokat a külföldi csapatokat, akik Bécsbe költöztek a startupjukkal ( de jó lenne ilyet Budapesten is látni !), mert a sok támogatáson és kedvezményen kívül sokkal élhetőbbnek találták az új helyet mint bármilyen más várost Európában.

És nézzük a legérdekesebb részt a versenyt.

A top 8 döntős:

  • Az Appinio azzonali eredményekkel kecsegtető piacelemzést hajt végre egy mobil alkalmazáson keresztül.
  • A Bitwala a CryptoCurrency alapú új valós banki szolgáltatáson dolgozik. 
  • A Broomx egy egyedülálló 360 fokos kivetítő rendszert kínál, amellyel bárki a hálószobába tud varázsolni tenger alatti vagy csillagrendszeri élményeket. Az  élvezetes 4D élmény ráadásul játékok kivetítésénél is hatékony segítséget nyújthat.
  • A Foresight egy B2B közösségi platform az energiaellátások optimalizálásához és jobb elosztásához. Sőt előrejelzi a fogyasztások várható mértékét a több terrabájtnyi leszűrt adatból.
  • A Holo-Light egy kiterjesztett valóságú szotfver rendszereket gyártó cég, ahol az elkészült modellek, gépelemek vagy játékok 3d kivetülésével egyből térben módosíthatók és kipróbálhatók a megoldások környezetbe illeszkedése.
  • Az SBT Aqua forradalmasítja a víz minőségellenőrzésének piacát, azzonali baktérium detektor rendszerével.
  • A Turbine – Mesterséges Intelligenciás terápia tervezés és sejt szimulációval segít a rákos megbetegedések lokális – más szerveket nem érintő – kezelésében.
  • A Stromkind tengeri drónokat gyárt, amelyik moduláris rendszerűkkel egyformán felvehetik a harcot a túlzott algásodás, olajszennyeződések ellen, vagy segíthetnek nagy területek átfésülésére katasztrófák esetén.

Az idei győztes a  Stromkind drónjai, amelyek egyébként idén elnyerték a Best Austrian Startup díját is. 

A nyertes a globális média megjelenésen kívül egy üzleti utat is nyert San Fransisco városába Pioneerssel, ahol a csapat vezetője Andrea Desch a legendás befektető Tip Draper és kommunikációs guru Nancy Duarte mentorálásán kívül a Y Combinator CEO Michail Seibel tanácsait is megkapja, valamint az CNBC külön sorozatában az „The Brave Ones”-ban is, mint  a világ egyik legsikeresebb startuppere.

Szóval érdemes kilátogatni, körbenézni és élvezni azt a innováció tengert amit sajnos ilyen rendezvény keretén belül még Budapesten élvezhet.

Müller Tamás – WSC Incubator
Startup geek, mentor and business analyst, of womenstartupcompetition @womenstartupcom, @,Startup geek, mentor and business analyst, of Women Startup Competition Europe, cofounder of WSC incubator and @

Megosztás