Blogzine

A Cerbona befektet az Absorice-ba

A Cerbona befektet az Absorice-ba. A magyar müzlióriás, a Cerbona befektet a mindenmentes fehérjeporokat és -szeleteket gyártó Absorice-ba, mely az SZTA portfóliócége.

Így szeptembertől már az Absobar nevű cukormentes fehérjeszeleteket is meg lehet majd találni a polcokon a Cerbona-termékek mellett.

Az Absorice 2012-ben kezdett növényi fehérje alapú táplálékkiegészítőket fejleszteni és forgalmazni, felismerve, hogy az elmúlt években a piac rengeteget változott és egyre nagyobb lett a kereslet a gluténmentes és laktózmentes termékekre. Ez a piaci szegmens azonban nem volt megfelelően kiszolgálva Magyarországon a rendszeresen sportoló, vegán, illetve húsmentes életmódot folytató vásárlók számára.

Termékeik megoldást nyújtanak azok számára, akik többletfehérjével szeretnék kiegészíteni étrendjüket, de speciális diétájuk miatt igénylik a gluténmentes, laktózmentes vagy növényi élelmiszereket.

Az eladási eredményeik jelentős igényt mutattak a termékek iránt, két éves működés után 2014-ben pedig a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 32 millió forint tőkét fektetett a vállalkozásba, amely segítségével sikerült szignifikáns növekedést elérni meglehetősen rövid idő alatt.

További részletek:

A Cerbona befektet az Absorice-ba!

Megosztás