Blogzine

Gratula Tresorit: itt a sikeres Series B 11,5m EUR

– Második körös, igen komoly, 11,5 millió eurós befektetést kapott a titkosított felhőszolgáltatást nyújtó Tresorit. A 3TS Capital, a Portfolion mellett Andreas Kemi, a LogMeIn korai befektetője és a Scala Business Solutions társalapítója, valamint Anka Márton, a LogMeIn alapítója szintén részt vett ebben a körben. (Képünköz az alapítók, középen Lám István.)

A Tresorit, egy svájci-magyar biztonságos tárhely szolgáltatásra és megosztásra specializálódott cég, amely felhasználói számára titkosított fájlszinkronizálást és megosztást biztosít, sikeresen lezárta 11,5 millió eurós második körös tőkebevonását. A befektetői konzorciumot a 3TS Capital Partners, Európa egyik vezető növekedésitőke-befektetője, vezette és a PortfoLion kockázatitőke-kezelő társaság is jelentős szerepet játszott a finanszírozásban. A befektetés segítségével a cég további globális terjeszkedésre készül annak érdekében, hogy még több vállalkozás és magánszemély számára lehetővé tegye az adatok biztonságos tárolását a felhőben.

A Tresorit a gyorsan bővülő vállalati fájlmegosztó és -szinkronizáló megoldások piacának globális kihívója. Saját fejlesztésű, szabadalommal védett technológiájuk a felhőbe küldött fájlokat még az eszközön, feltöltés előtt titkosítja, így a “felhőben” lévő szervereken a feltöltött adat csak titkosított formában található meg. Ezzel kiküszöbölhető, hogy a tárolt adatokhoz a titkosítási kulcs nélkül bárki hozzáférjen. Míg a neves konkurensek, a Google Drive, az Apple iCloud, a Microsoft OneDrive vagy a Dropbox csak az adatátvitelt titkosítja – tehát a tárolt fájlok olvashatók a szervereken –, addig a Tresorit kliensoldali titkosítása ezt megakadályozza. A rendszer annyira biztonságos, hogy még a Tresorit munkatársai sem tudnak hozzáférni a felhasználók által feltöltött dokumentumokhoz és fájlokhoz. Jelenleg a Tresorit több mint 17.000 ügyfelet szolgál ki világszerte, amelnyek jelentős része Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, azon belül is a német nyelvű régióban összpontosul. A cég jelentős növekedésen ment keresztül az első befektetési kör óta, az elmúlt három évben évről évre megtriplázta bevételeit. Az adatvisszaélésekkel szemben biztonságot nyújtó felhő-alapú megoldások iránt növekvő keresletre támaszkodva, a vállalat most tovább kívánja gyorsítani növekedési ütemét.

“Termékünk iránti kereslet exponenciálisan növekszik, mivel a cégek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az adatvédelemre és kiberbiztonsági fenyegetések elhárítására. Jelentős piaci potenciál rejlik a hagyományos informatikai kiadások felhőbe való átcsatornázásában. Egy közelmúltban megjelent Deloitte felmérés szerint informatikai kiadások kétharmada továbbra is hagyományos megoldásokba áramlik, míg csupán alig egyharmad megy a modern, felhőalapú szolgáltatások irányába. Számos vállalkozást biztonsági és adatvédelmi aggályok, mint például az EU új adatvédelmi rendeletének (GDPR) való megfelelés, tartják vissza attól, hogy a felhőben tárolják az adataikat. A végpontok közötti titkosítással garantált biztonság miatt egyre több vállalkozás választhatja és fogja is választani a Tresorit felhő-alapú megoldását.” – mondta Lám István, a Tresorit alapítója és ügyvezetője. „Biztosak vagyunk benne, hogy ez a finanszírozási kör és az új tőkebefektetők szakértelme segíteni fogja globális terjeszkedésünk és vezető pozíciónk megszilárdítását a felhő-alapú titkosítási piacon. A felhőben való biztonságos munkavégzésre irányuló küldetésünk részeként nemrégiben elindítottuk a Tresorit Send, egy önálló fájlmegosztó termék béta verzióját, amely biztonságos és titkosított alternatívát kínál a megbízhatatlan fájmegosztó oldalak és e-mail csatolmányokkal szemben.”

Kövér József, a befektetési kört vezető 3TS Capital partnere, és a Tresorit igazgatóságának új tagja hozzátette: „A Tresorit szolgáltatása kritikus fontosságú az ügyfelek számára az egyre gyakoribb adatvisszaélések miatt. A vezetőségnek világos elképzelése van arról, hogy a vállalat miként fog terjeszkedni , különösen a nagyvállalati és a KKV ügyfelek körében. Tresorit már jelenleg is vezető szerepet tölt be a piacon, az utóbbi évek gyors és folyamatos növekedésének eredményeként. Célunk a menedzsment támogatása a további terjeszkedés és a globális bővülés felé.”

A befektetői konzorciumot a 3TS Capital Partners, Európa egyik vezető növekedésitőke-befektetője vezette. A 3TS-nek hosszú múltja van Európából induló globális szoftvercégekbe történő befektetésekben. Többek között olyan sikeres cégek finanszírozásában vettek részt az elmúlt években, mint a Piano Inc., a SALESmanago, a 123FormBuilder, a magyar gyökerű, az amerikai tőzsdén, a NASDAQ-on is jegyzett LogMeIn (NASDAQ: LOGM), valamint a SolveDirect (amelyet a Cisco vásárolt fel).

A PortfoLion kockázatitőke-kezelő társaság PRMA alapja, az OTP Csoport és az EXIM Bank közös befektetési alapja is jelentősen hozzájárult a finanszírozáshoz.

Számos eddigi befektető, például Andreas Kemi, a LogMeIn korai befektetője és a Scala Business Solutions társalapítója, valamint Anka Márton, a LogMeIn alapítója szintén részt vett ebben a körben. A finanszírozás egy részét meglévő üzletrész megszerzésére használták fel.

 

Kikről van szó pontosan?

Tresorit

A Tresorit egy svájci-magyar titkosított felhőszolgáltatás, amely biztonságos, mégis felhasználóbarát fájlszinkronizáló és -megosztó szolgáltatást nyújt vállalkozásoknak és egyéni felhasználóknak egyaránt. A Tresorit beépített, zéró tudású, végponttól-végpontig terjedő titkosítása megóvja a felhasználói fájlokat az adatvisszaélésektől és a jogosulatlan hozzáférés bármilyen formájától, és ezáltal lehetővé teszi a fájlok biztonságos és felhasználóbarát tárolását és megosztását. 2011-ben Lám István, Szebeni Szilveszter és Szilágyi György alapította a Tresoritot, amelyet jelenleg több mint 17.000 ügyfél használ világszerte, többek között az IT Services – T-Systems, az Erste Bank, és a Vöröskereszt. A Tresorit folyamatosan bővülő budapesti irodája immár több mint 80 főt foglalkoztat.

3TS Capital Partners

A 3TS Capital Partners az egyik vezető európai technológiai fókuszú kockázatitőke befektető. A 3TS növekedési tőkét és kivásárlási finanszírozást nyújt kis- és középvállalkozások számára a növekedési ágazatokban, beleértve a technológia és internet, a média és kommunikáció, illetve a technológia által támogatott szolgáltatásokat. A 3TS-hez köthető jelenlegi és múltbéli alapok összege meghaladja a 300 millió eurót, amely többek között olyan befektetőktől érkezett, mint az EIF, az EBRD, a Cisco, az OTP, a Sitra, a 3i és a KfW.

További információért kérjük látogasson el a www.3tscapital.com weboldalra.

PortfoLion

A PortfoLion egy budapesti központú kockázatitőke-kezelő cég, amely a közép-kelet-európai régióban fektet be. A PortfoLion Regionális Magántőke Alap (az OTP Csoport és az EXIM Bank közös befektetési alapja) elsősorban olyan kis- és középvállalkozásokba fektet be, amelyeknek bizonyított múltjuk van, odaadó vezetői csapattal és egyedi üzleti modellel rendelkeznek, de külső partnereket kerestek a további piaci lehetőségek kiaknázásához.

További információért kérjük látogasson el a www.portfolion.hu weboldalra.

Megosztás