Blogzine

Ötből hárman nyertek 9 milliót a BME-n!

Érdekes kísérlet zajlott a Budapesti Műszaki Egyetemen tegnap: a Startup Campus BME program zárásaként a Hiventures nyílt befektetési ülést tartott. Itt öt egyetemi ötletet, projektet zsűriztek nyilvánosan. Elképesztő lett az eredmény is: ötből három céget javasoltak 9 milliós befektetésre! Hasonló program számos vidéki egyetemen is elindul rövidesen!

Tegnap valóban olyat látott a nagyérdemű, amilyen Magyarországon még nem nagyon volt: a Hiventures és a Startup Campus a BME-vel közösen nem csak egy igen erős startup-felkészítést és verseny szervezett, hanem az „első kör” zárása is kivételesre sikeredett. A verseny „fődíja” ugyanis kilencmilliós Hiventures befektetések lettek, amely nyilván nagyságrendekkel hasznosabbak, mint az ilyenkor szokásos 50-150 ezer forintos nyeremények.

A 2018 októberében indult programra amúgy több mint 30 egyetemi projekt jelentkezett, melyek közül tíz startup ötlettel rendelkező egyetemista csapat került be az öt hetes képzési programba, közülök pedig öten kaptak prezentálási lehetőséget.

Az együttműködés egyik fő célja egyébként az volt, hogy a BME hallgatói térítésmentes gyakorlati tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához és indításához. A képzésben résztvevők a program során gyakorlatban ismerhették meg a Hiventures inkubációs befektetési programját, illetve a Startup Campus mentorainak közreműködésével elsajátították a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokat, eszközöket és fogalmakat.

A képzés zárásaként az előzetes elbírálást követően öt csapat prezentálta projektjét a Hiventures befektetési bizottsága előtt. A bizottság az öt projekt közül hármat talált alkalmasnak a 9 millió forintos befektetésre; az intelligens kerékpár dokkoló állomást fejlesztő VIOLA, a környezetbarát, bio-plasztik lebomlást segítő PLAntoon és a szigeteléstechnikát megreformáló W-heat csapata kapta meg a háromszor kilenc millió forintos, inkubációs tőkefinanszírozást.

A féléves program során megvalósuló gyakorlati munkát a Hiventures és a Startup Campus befektetési menedzserei mellett, a Morgan Stanley és a PwC mentorai is segítették.

A program sikeres validációját követően, 2019 tavaszától nem csak a BME-n, de több vidéki egyetemen is elindul az inkubációs képzés. A cél a hazai egyetemek innovációs kapacitására támaszkodó egységes képzési, felhordórendszer kialakítása, ezáltal az egyetemi startup vállalkozások létrejöttének ösztönzése.

Megosztás