Blogzine

A Vespucci Partners hívta, így Pestre jött a Techstars egyik vezetője, 9 magyar startup pitchelhetett

Sok-sok hónapnyi csend után végre újra fontos, offline(!) startup rendezvények indulhattak el.
Június 8-án Budapestre látogatott a világhírű inkubátor-akcelerátor óriás, a TechStars egyik fontos vezetője. Íme a részletek.

Szűk körű, meghívásos alapú rendezvényhez volt szerencsénk, végre immár kötelező maszk használat nélkül – végre…
A többek közt a műanyag feldolgozást megreformálni hivatott Polyloop siker-startupba is befektető Vespucci Partners nem kisebb nevet hozott Budapestre, mint a Techstars torinói okosváros programjának vezetőjét.

A Vespucci tavaly az Abu Dhabi Techstars program vezetőjét csípte el, Vijay Tirathrai a Demo Napon az emlegetett Poliloop fel is keltette a „sztárvendég” figyelmét. Most pedig a Techstars Torino akcelerációs programjának vezetője hallgathatta meg 10 kiválasztott csapat pitch-ét 5-5 percben.
Martin Olczyk, a Techstars Smart Mobility akcelerátor vezetője tehát Torinóban, és nem csupán az szuper-szervezetről mondott érdekeseket, de a csapatoknak feltett kérdéseiből is rengeteget lehetett tanulni. A piac méretet például a legtöbben jó nagyra vették, jó tágan értelmezték, de a gyakorlott pitch-szétszedő Martin elől nem lehetett különböző „mellébeszélésekkel” elmenekülni.
Udvarias, de igen lényegre törő kérdései kereszttüzében csak a legjobbak, a legfelkészültebbek állták a sarat.
Az is nagyon jól kijött a 10 csapat esetén, amikor technológiai ember, a cég „agya” túl szakmaira vette a figurát, így kevéssé tudtak előjönni egyes csapatok üzleti erősségei. Míg mások szerényebb üzleti potenciál mellett is jobban „csomagolták” a portékát, nagyobb, hitelesebb és felkészültebb csapatokat alkottak, így a szakértő is láthatóan szívesebben, nyitottabban, őszintébb érdeklődéssel kérdezhette őket.
A csapatok műszaki, innovatív oldalával nem is volt gond, még a leggyengébb is kellően valid, megalapozott, és jobbára prototípus szinten legalább már kiforrott elképzeléseket prezentált.
Más kérdés már az, hogy aki a TechStars szuperintenzív 3 hónapos programját bevállalja, pontosabban bevállalhatja, annak tényleg oda kell tennie magát. (A TechStars főbb mutatóit lásd képeinken.)

Mint Martin elárulta, egyelőre magyar irodájuk nincsen, de itt is keresik az igazi tehetségeket. A kiválasztottak számára sztenderd, lényegében fix ajánlat van. A korai fázisú cégek esetén hat százalékos tulajdonrészért (common stock, tehát többletjogokat nem kérnek) cserébe 20 ezer dolláros (mintegy 6 millió forintos) alap-befeketést adnak, amelyből a 3 hónapos intenzív program felmerülő költségei egy-egy induló kis csapatnak is megugorhatóak. Ezen túl 100 ezer dollárért (30 millió forint) convertible note-ot is kérnek, amely cégtől függően 8-9 százalék körüli tulajdont jelent, ugyanakkor – különlegességként – tőke-visszafizetési garanciát is vállalnak azon cégeknek, melyek nem elégedettek a világ legnagyobb startup közössége által felajánlott programokkal, mentorokkal, stb. Természetesen a széles értelemben vett technológiai cégcsíráknak, cégeknek tartják fenn programjaikat.

Martin szerint első körben 4 dolgot néznek:
1, a csapatot
2, a csapatot
3, a csapatot
4, a kellően nagy célpiacot
Ezeket a szempontokat az
5, a Traction követi, amit nehéz jól lefordítani, de lényeg, hogy itt dől el, hogy az ötlet alap-felvetése, azaz az elméleti hipotézis működik-e a valóságban. (Traction is a proof that your executive summary (hypothesis) is working.)
6, Az ötlet, az innováció maga
Nem véletlenül van az ötlet utolsó helyen – magyarázta Martin, hiszen a jó csapat – lásd 1-2-3 as pontok – bármikor tud pivotálni, azaz egészen új irányba fordulni, amit például egy szállodai megoldást fejlesztő csapatnak pár nap alatt meg is kellett tennien 2020 tavaszán, amikor a világ turizmusa egyik napról a másikra szinte megszűnt létezni a Covid miatt…


Íme akkor a 9 magyar csapat:

Rollin

E-roller töltő állomások telepítése, főként nagy, bérelhető rollerflotta vállalatoknak, a rendezettebb környezetért és a könnyebb hozzáférhetőségért.

BeamLive

Villámgyors, IoT alapú push kommunikációs platform mobilokra.

Lockinvisible

Biciklinyereg alá épített, a nyeregtartó rúd kihúzásával használható zseniális kerékpár-lakat.

Drone Detection

Fontos intézményeket, szerveket vagy a magánszférát veszélyeztető drónok inaktiválása és detektálása egy teljesen új, eddig még nem látott módszerrel.

Dolphio

A folyók PET-palack és más szennyeződéseit intelligens, folyóparti kamerával monitorozzák és azok mennyiségét így könnyedén megbecsülik, a későbbi megtisztítási folyamatok megkönnyítéséhez.

Munch

Éttermeknek, kávézóknak (pl. Starbucks) lehetővé teszik, hogy a nap végén megmaradt, kidobásra ítélt élelmiszereket kedvezményes áron az applikáción keresztül értékesítsék a fogyasztók számára. Az ételszemét csökkentése talált pénz az éttermeknek, pékségeknek; eközben olcsó vételi lehetőség a felhasználóknak, és a környezet is védjük.

Compocity

Egy egyedülálló magyar dizájntermék és szolgáltatás a komposztálás népszerűsítésére, ezzel is előtérbe helyezve a fenntarthatóságot, integrálva azt a mindennapokba.

Smapp Lab

Valós idejű, lokális adatokat szolgáltat a mezőgazdasági művelést végzők számára a kártevők elleni védekezés során, hogy a gazdák hatékonyan, megfelelő időben és csak a szükséges permetszer kijuttatás mellett vegyék fel a harcot a rovarok ellen.

V.I.D.

Virtuális belső design ötlet, amiben lakberendezési javaslatokat ad egy mesterséges intelligencia, nagyrészt kiváltva, illetve részben segítve a lakberendezők munkáját.

Megosztás