A startup világa munkavállalóként – Mit tehetünk, hogy a mi cégünket válasszák a legjobbak?

Fizetés, munkahelyi légkör és biztonság – a kutatások szerint ezek a legfontosabbak az álláskeresőknek. Bár a háromból legalább két szempontból nehéz felvenni a versenyt a nagyobb vállalatok ajánlataival, startup cég vezetőjeként mégsem érdemes pesszimistának lennünk. Számos előnnyel jár ugyanis egy kezdő vállalkozásnál való elhelyezkedés, és egy kis odafigyeléssel még vonzóbbá tehetjük a startupok világát.
Kreativitás és rugalmasság
Egy biztos, abban minden álláskereső egyetért, hogy egy startup cégnél jobban szükség van kreativitásra. Munkavállalóként aktívan részt vehetünk valami új létrehozásában, láthatjuk hogyan valósulnak meg az ötletek, hogyan válnak valósággá a tervek. A kihívásokat kereső szakembereknek ez kifejezetten fontos, így startup vezetőként érdemes ezt a lendületet már az állásajánlat megfogalmazásánál hangsúlyozni. A sablonos hirdetések helyett törekedjünk olyan szöveg megfogalmazására, amely megkülönböztet a versenytársaktól és kihívásokkal teli feladatkört sugall, így biztosak lehetünk benne, hogy olyanok jelentkeznek, akik élvezik a megoldandó új helyzeteket.
Miként a befektetők és ügyfelek, úgy a potenciális munkavállalók esetében is az erősségeinkre kell építsünk. Mi az, amit startup vállalatként mi tudunk ajánlani a nagyobb cégekkel ellenben? A kreativitás mellett mindenféleképpen előny a rugalmas munkakörnyezet. Mennyire fontos, hogy mikor kezdenek és meddig dolgoznak a kollégák? Mennyire tudjuk figyelembe venni a magánéleti teendőket? Ezen a téren is megéri a flexibilitás, ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy egy multinacionális cég bár nagyobb biztonságot sugall, de szigorúbb szabályok mentén ellenőrzi a munkavállalókat. Erre egy startup cég esetében nincs szükség, a közvetlen munkakörnyezet hatására van lehetőség a bizalom kiépítésére, amelyet nem csak a munkáltató, hanem a beosztott is nagyon értékel.

Kompenzáció és csapatszellem
Kezdő vállalkozóként minden bizonnyal szűkösebbek az anyagi lehetőségeink, így fizetés tekintetében nehéz utolérni a nagyobb vállalatok ajánlatait. Ez nem jelenti azt azonban, hogy feltétlenül rosszabb juttatási csomaggal kell készüljünk. Ugyanis az alapfizetéseket kompenzálhatjuk hosszútávú juttatásokkal. Például kínálhatunk részvényeket a kollégáknak azzal a feltétellel, ha néhány évig a cégnél maradnak. Így amellett, hogy versenyképessé válik a fizetési ajánlatunk, a leendő beosztottunk motiváltabb is lesz, hiszen jobban érdekelt a vállalkozás sikerében.


Számtalanszor bizonyították pozitív hatásait a csapatépítésnek, és ezzel nincs az a nagy vállalat, amely ne lenne tisztában. Egy startup vállalkozás vezetőjeként nekünk sem szabad elfeledkeznünk a jelentőségéről. Kedvezményes belföldi hosszú hétvége, kaszinó bónuszok, mozinapok – érdemes a különböző ajánlatok között böngészni, amikor kiválasztjuk, hogy melyik közös időtöltés volna a legszórakoztatóbb és a legtesthezállóbb a munkavállalóinkkal. A döntésnél jó, ha a személyes preferencián túl az is szempont, hogy cégünk milyen tevékenységgel foglalkozik. Ha csapatépítés gyanánt olyan programot találunk, amely valamennyire közel áll a cégünk profiljához, a mindennapi munkából adódó nyomás csökkentésén és egymás személyiségének megismerésén túl, a munkavállóink tudását és ismeretét is bővíthetjük a szakterületünkön.

Nagyobb terhelés és kisebb stabilitás. Ellenben egyedülálló tapasztalat, kimagasló tanulási lehetőség, innováció és újítás. Mint ahogy mindennek, úgy egy startup cégnél való elhelyezkedésnek is megvannak a saját előnyei és hátrányai. Vezetőként természetes annak belátása, hogy új vállalkozásunk sikere nagyban múlik azon, hogy magunkhoz tudjuk-e csábítani a legjobb szakembereket. Ehhez mindenféleképpen tisztában kell lennünk a cégünk által kínált ajánlat jó és rossz oldalával. Ha képesek vagyunk az előbbit hangsúlyozni és az utóbbit kompenzálni, biztosak lehetünk benne, hogy megtaláljuk és marasztaljuk azokat az innovatív és elkötelezett kollégákat, akik éppen a mi általunk megálmodott munkakörnyezetben tudnak igazán kibontakozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .