Zöld kriptovalutát jelentettek be

Az LGC mögött álló tapasztalt európai csapat, amely blockchain szakértőket, fejlesztőket, üzleti specialistákat és tanácsadókat foglal magában, a mai napon bejelentette azt az új közép-európai kezdeményezést, a zöld kriptovalutát.

„Nagy örömmel és izgalommal tölt el bennünket a bejelentés, hogy elindítottunk egy új projekt alapú kriptovaluta ökoszisztémát, amely projektmegoldásokat nyújt a környezetkárosítás lehető legnagyobb mértékű elkerülésével”- mondta Kun Róbert a LiveGreen Coin ügyvezetője és alapítója. „Mi lenne, ha a világ megmentése nemcsak jó érzésekkel töltené el, hanem anyagilag is megjutalmazná Önt? Mi lenne, ha a jó ügyekhez való hozzájárulás nem járna állandó költségekkel?

Majd kiemeli: „a környezet védelme nehéz projekt, ezért feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy kripto és környezetbarát közösséget építsünk és egy ehhez kapcsolódó szociális hálót alakítsunk ki.”

A projekt mögött a osztrák alapítású HAPPY PANDA Handels GmbH és hozzá csatolt nemzetközi vállalkozások állnak, mi több még a token részvényként is funkcionál a Happy Pandában, így még korai állapotában lehet a telekommunikációs vállalkozásnak a profitjából részesülni. Emellett egy olyan pályázati ökoszisztéma az alapja, ami részben a befektetők által vezérelt (DAO – Decentralizált autonóm szervezet), részben pedig az LGC vezetése által elbírált Non és For-profit pályázatok részesülhetnek.

„Emellett célunk egy olyan közösségi platform létrehozása, amely egy kereskedési platform (marketplace) és közösségi profil ötvözete. Ez egy kriptobarát platform, ahol elővizsgálattal szűrésre kerülnek a hirdetések a sok kellemetlen visszaélés végett. Szeretnénk egy olyan platformot létrehozni, ahol ténylegesen biztonságba érezheti magát a felhasználó és természetesen ennek alapja lesz az LGC Token.” – tette hozzá az alapító

Földünknek arra van szüksége, hogy azonnali lépéseket tegyünk egy zöld és fenntartható környezet irányába, vagy ahogy azt Leonardo DiCaprio megfogalmazta: „Földünk sürgős vészhelyzetben van és itt az ideje, hogy felébredjünk és lépéseket tegyünk!”

Egyetértünk Vitalik Buterinnel, az Ethereum alapítójával, aki úgy véli, hogy a „proof-of-stake” (PoS) modellre történő áttérés a megfelelő irány a kriptovalutát óriási szénlábnyomának csökkentésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .