Blogzine

Nemzetközi startup siker az EWA Food versenyen

Rovarfehérje kutató lett az EWA (Empower Women in Agrifood) PITCHING DEMO DAY győztese.

2024 november 21-én, a Budapest Music Center exkluzív környezetében, az Agtech SUMMIT konferencia társrendezvényeként került sor az Európai Unió által támogatott EWA program magyarországi döntőjére. A Pozi Network Zrt. és az EIT Food által szervezett esemény a fél éves női mentorprogram ünnepélyes záróakkordjaként szolgált.

A rendezvényt Bedő Beatrix, a női vállalkozások értékeiről és fontosságáról szóló előadása nyitotta meg, amelyet Müller Tamás, a Pozi.io vezető mentora követett. Kiemelte, hogy a nők szerepe meghatározó az innovációs közösségben, hiszen ötleteik gyakran kézzel fogható, mindennapi problémákra adnak megoldást. Az EWA mentorprogram nem csupán a győzteseket támogatta, hanem minden résztvevő női vállalkozó számára új lehetőségeket nyitott a fejlődés és szakmai előrelépés terén.

A díjazottak

A PITCHING DEMO DAY csúcspontjaként a döntősök bemutatták projektjeiket, melyek közül a zsűri az alábbiakat díjazta:

● Fődíj (10.000 euró): Morvay Eszter, Felm – A rovaralapú fehérje analitikai vizsgálatokkal foglalkozó DeepTech projektjével érdemelte ki a fődíjat, amely innovatív megoldást kínál a szennyeződések hatékony vizsgálatára.

● Második helyezett (5.000 euró): Farkas Fruzsina, Green Sommelier – Alkoholmentes italokkal, gourmet tanfolyamokkal és speciális fermentált italokkal foglalkozó vállalkozása kapta a második díjat.

● Különdíj: Fassang Noémi, Fermentini – A Brancs szolgáltatás Média+Pro csomagját nyerte el 545.000 Ft + ÁFA értékben, amely nagy segítségére lesz vállalkozása további népszerűsítésében.

 

Nemzetközi startup siker az EWA Food versenyen, forrás: Smartup Communications

Növekvő női vállakozói közösség

Bár nem minden résztvevő kapott pénzbeli támogatást, az EWA program minden résztvevője jelentős tudással és tapasztalattal gazdagodott. A mentoráltak között olyan innovatív projektek szerepeltek, mint:

● Borlekvár – egyedi, borkészítésből származó alapanyagok felhasználásával,

● Digitális növény Tamagochi – fenntarthatóságra nevelő eszköz,

● Moringa-Kombucha ital – egészséges, fermentált ital,

● Paprika-illattérkép – a magyar paprika illatának térképszerű bemutatása,

● Liofilizált sajt snack – különleges technológiával készített snack.

● Zoi Kingdom – Vegán szuperfood szeletek

● Plantstemcell technology – A növényi őssejtek a jövő szuper növényeiért.

Ezek a projektek tovább gazdagították a program sokszínűségét, bemutatva a női innováció erejét és kreativitását.

A mentorprogram sikere

A fél éves EWA program nem csupán a díjazottak fejlődését segítette, hanem egy olyan támogató közösséget hozott létre, amely hosszú távon is előmozdítja a női vállalkozások sikerét az agrár-élelmiszeripar területén.

Az EWA program célja, hogy még több női vállalkozót inspiráljon arra, hogy merjenek nagyot álmodni és innovatív megoldásokkal hozzájárulni a fenntartható jövő építéséhez. Az EWA program az EU támogatásával megvalósított női agrárvállalkozói két évente kerül megvalósításra Magyarországon.

A projekt a Pozi Network Zrt. együttműködésével valósul meg.

Kapcsolat és további információ:

Müller Tamás – tamasmuller@pozi.io

 

 

*

Olvasd rendszeresen az Insiderblog.hu szakmai portálunk cikkei mellett az Insidernews.hu innovációs portálunk innovációs híreit is!

https://insidernews.hu/

Megosztás