Hazai pálya

Egyetemista vagy? Irány a New York-i tőzsde!

Magyar egyetemista vállalkozók előtt nyílik meg a New York-i tőzsde2012 november 30-án a Kairos Student Venture Competition keretein belül választja ki a befektetőkból, innovációs szakemberekből álló nemzetközi zsűri azt a hallgatói projektet, amely a világ legjobb egyetemi vállalkozása közé standot állíthat a Wall Street-en. A Kairos Global Summiton immáron negyedik éve nyílik lehetőség, hogy magyar egyetemisták, főiskolások mutassák be innovációikat a New York-i tőzsdén. Idén először versenyezteti meg a Kairos Society a közép-kelet európai régiót megcélozva a fiatal innovátorokat Budapesten.

A Kairos Society által itthon szervezett verseny egyedülálló a világban, amely globális követendő példa is lehet. Az esemény globális jelentőségét mutatja, hogy a Kairos Society Global vezetője, Alex Fiance is részt vesz a rendezvényen. A Kairos Society vezetője fiatal kora ellenére már az Activision színeiben olyan milliárd dolláros brandet vitt sikerre, mint a Call of Duty 3. Alex Fiance előadóként és zsűritagként lesz jelen.

Az előválogatás lezajlott, a jelentkezők közül 7 projekt került kiválasztásra, akik vállalkozókból, menendzserekből álló felkészítő csapat segítségével készülnek a versenyre. A coaching team tagjai Emil Jersling, Kádas Péter, Kulcsár Zita, Müller Tamás, Solti Előd és Weszl Miklós. A projektek a bioinformatika, informatikai biztonság, közösségi média és a szórakoztatóipar területéről érkeznek. A diák innovációk közül többen már túl vannak a sikeres kockázati tőke befektetésen, ilyen a Tresorit, vagy a Boadree, mások pedig kitartó lendülettel igyekeznek eljutni a tőkebevonásig, hogy nemzetközi piacokon mérettethessék meg magukat. A verseny a Kairos Society Hungary mellett az Életpálya Alapítvány és a CEU szervezésében zajlik le az Amerikai Nagykövetség támogatásával. Szakmai partnerek az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület, az MMKlaszter és a Singularity University.

A 7 innovatív vállalkozás bemutatkozása mellett Mérő László , valamint Alex Fiance előadását hallgathatják meg a résztvevők. A délutáni kerekasztal beszélgetésen pedig a lokális tudásra épülő globális sikersztoriké a főszerep. A kerekasztal beszélgetés résztvevői a Riverside Partnere Vidovszky Ferenc, Szőke Márton, sorozatvállalkozó, és Deák Csaba, a Nemzeti Innovációs Hivatal Stratégiai Elnökhelyettese.
Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az esemény 2012. november 30-án 13 órától a CEU Auditóriumában kerül megrendezésre. Regisztrálni a www.kairossociety.hu  oldalon tudnak az érdeklődők.
A Kairos Society a legelszántabb és leginnovatívabb fiatal vállalkozókat és diákokat egyesíti globálisan. A szervezet 1200 tagot számlál globálisan és olyan mentorokat sorakoztat fel, mint Bill Clinton, vagy Bill Gates. A hálózat célja a világgazdasági élet jövőbeni vezetőinek felfedezése és támogatása, globális közösségbe integrálása. A világgazdaság meghatározó szereplői olyan mentori szolgáltatásokat biztosítanak a fiatal vállalkozóknak, melyek a magyar tehetségeinknek példanélküli lehetőséget kínálnak a továbblépésre. A Kairos Society által támogatott diákok olyan díjak elnyerésében részesültek, mint például Business Week Young Entrepreneur of the Year, Popular Science’s Invention of the Year, Global Student Entrepreneur Awards Innovator of the Year, Inc. Magazines Newpreneur Finalist.

Megosztás