Indulhat az első magyar műhold!

2012. január végén pályára állhat a Masat-1, hazánk első műholdja, ráadásul az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétájának első küldetésének keretében.

Természetesen a műhold sikeres pályára állítása nem kockázatmentes egy első küldetését teljesítő rakétával, így alternatív start lehetőségére is gondolnia kell a lelkes csapatnak – ez viszont anyagi további áldozatokat kívánna meg. A tartalék példány 2012. őszén startolhat orosz Soyuz rakétán. 2011. október közepén merült fel annak a lehetősége, hogy részt vehetnek magyarok is az Európai Űrügynökség (ESA) új, alacsony pályás hordozórakétájának, a Vega-nak a missziójában, és a reméltnél korábban, akár két hónapon belül pályára állhat a Masat-1. Ez egyébként egy kisméretű, úgynevezett pikoszatellit. A fejlesztés közel négy éve folyik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék együttműködésében. A CubeSat szabvány szerint készült 10x10x10 centiméteres kocka alakú műhold legfeljebb 1 kilogramm tömegű lehet. A Masat-1 építése egy pilot projekt, elsősorban oktatási célt szolgál. A Masat-1 pályára állását követően gyűjti a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat, amelyeket a földi állomásra továbbít későbbi feldolgozásra. A fedélzeten elhelyezésre került egy fél-aktív mágneses stabilizáló rendszer, ennek segítségével a Földről távirányítással lehet a szatellit orientációját befolyásolni.

A Masat-A műhold kiszállítása Hollandiába, az ESA technológiai központjába november elején történt, ahol az ESA szakemberei megvizsgálták, hogy műszaki szempontból megfelel-e a hordozó rakéta és a CubeSat szabvány követelményeinek. Ezt követően az integrációra Toulouse-ban került sor, a múlt hét folyamán, ahol a végső tesztelések is sikeresen zárultak. Így a Masat-1 útnak indulhat a dél-amerikai Kourou-ba, a start helyszínére 5 másik nemzet kisműholdjával együtt.

A fejlesztői csapat célja a projekttel többrétű. Egyrészt cél, a mérnökképzés színvonalának emelése, amire a jövőben a meglévő hazai űripar alapozhat. Másrészt a projekt résztvevőinek fejlesztői tapasztalata referenciát jelent űreszközök tervezéséhez, amivel egy olyan technológiai színvonalat szeretnének megalapozni, amely lehetőséget biztosít a jövőben nem csak saját, hanem hazánkban működő más szakmai műhelyek tudományos kísérleteinek befogadására és világűrben történő üzemeltetésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..