Újabb pikáns részletek a Jeremie II-ről

A Figyelo.hu portálon, Brückner Gergely tollából részletes Jeremie II. elemzés olvasható. Érdemes ránézni!

Forrás: Figyelő Online – Brückner Gergely – 2012.10.30  09:28  

A Figyelo.hu portál írása szerint felzúdult a kockázati tőkés szakma, amikor október 29-én megjelent a Jeremie II. pályázatának eredménye. A cikkből kiderül, hogy az NFÜ szerint transzparens eljárásban, szakmailag megalapozott döntés született. A szerző szerint a politikai kötődésű jelöltek mindenesetre örülhettek, hiszen bár 33 pályázatból 10 nyert csak, de Töröcskei István ÁKK-vezérigazgató érdekköre mind a 4 pályázatával befutott.

A cikk szerint szóbeli prezentációkat elbíráló bizottság tagjainak cseréje és irgalmatlan méretű telefonálgatás előzte meg az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok (Jeremie II. program) október 29-i eredményhirdetését.

A Figyelo.hu oldal szerint azt korábban is többen tudni vélték, hogy a legerősebbnek tartott jelöltek, így a Töröcskei István ÁKK-vezérigazgató érdekkörébe tartozó két pályázó, illetve Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató családi vállalkozása sikeres lehet, ám az eredmény-hirdetés azért az ő sikerük ellenére is tartogatott meglepetéseket.

További részletek a www.figyelo.hu oldalon, egészen pontosan ITT.

Az Insiderblog.hu megjegyzése: az uniós forrást egyébként az European Investment Fund nyújtja az alábbi modell szerint:

 

Kapcsolódó posztok:

One thought on “Újabb pikáns részletek a Jeremie II-ről

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.