300. felvásárlását ünnepli a Riverside

A magántőke társaság világszerte 35 ezer befektetési lehetőséget vizsgált megA Riverside (magyar oldal) a héten hajtotta végre 300. vállalatfelvásárlását. A globális magántőke társaság 24 éves története alatt török állateledel-gyártótól japán parkolóház-üzemeltetőig sok különféle cégbe fektetett. A 300. akvizíciója a Learning Seat, egy online tanfolyamokat kínáló ausztrál cég felvásárlása, ami egyben a Riverside Asia-Pacific II alap első befektetése.

„Mi vagyunk a magántőke iparág szorgos hangyái” – nyilatkozta büszkén Szigethy Béla, a Riverside társ-vezérigazgatója. „300 felvásárlás még 24 évre elosztva is sok, és nem csupán lebonyolítottuk az ügyleteket, hanem meg is kellett találnunk a legjobb befektetéseket. Az elmúlt 24 év alatt körülbelül 35 ezer lehetséges befektetést vettünk fontolóra, és ennek a 35 ezer cégnek végül kevesebb, mint 1%-át vásároltuk fel” – tette hozzá Szigethy Béla.

A Riverside ma 14 országban 20 irodával rendelkezik, hogy a globális erőforrások mellett a helyi tapasztalatokat is hasznosítani tudja. A magántőke társaság 5 kontinens 25 különböző országában vásárolt fel cégeket, melyek egyik fele (153) platform, másik fele (147) az ezeket kiegészítő add-on akvizíció volt. A Riverside a felvásárolt vállalatok közül eddig 79 platform és a hozzájuk tartozó 90 add-on vállalatból szállt ki sikeresen.

Generalista befektetőként a Riverside az évek során sokfajta céget vásárolt fel, néhány iparágban azonban kiemelkedő szakértelemre tett szert, és az ügyletek több mint fele az alábbi szakterületek egyikében valósult meg:

  • egészségügy,
  • oktatás és képzés,
  • szoftver és informatika,
  • franchise.

„Van okunk az ünneplésre: kevés magántőke vállalat mondhatja el magáról, hogy ennyi remek kis- és középvállalatba fektetett” – mondta Stewart Kohl, a Riverside társ-vezérigazgatója. „Mint a legtöbb dologra az életben, a befektetésekre is igaz az, hogy minél többet csináljuk, annál jobbak leszünk benne. Az óriási tapasztalatból fakad a szakértelem és az a készség, hogy felismerjük azokat a cégeket, amelyek valamilyen szempontból élen járnak. Ez a tapasztalat és ez a szakértelem különbözteti meg a Riverside-ot más befektetőktől” – összegezte Stewart Kohl az elmúlt 24 év eredményeit.

The Riverside Company ( www.riversideeurope.com )

A Riverside a kis- és középvállalatok felvásárlására szakosodott magántőke társaságok közül az egyik legtapasztaltabb befektető. A Riverside olyan vállalatok felvásárlására specializálódott, melyek cégértéke nem haladja meg a 200 millió eurót, s melyeket a menedzsmenttel együttműködve felvásárlásokkal és értéknöveléssel tovább erősít. 1988-as alapítása óta a cég 300 ügyletbe fektetett be. Jelenlegi portfóliójába Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben több mint 70 társaság tartozik, ami mintegy 2,5 milliárd eurónyi kezelt vagyont jelent.

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.