BlogzineHazai pálya

6,5 milliárdos a bónusz/kupon biznisz

6,5 milliárd Ft-os forgalmat bonyolított Magyarországon 2012-ben az online bónuszos/kuponos piac – derül ki az eNET éves kutatási összefoglalójából.

 

Miközben a szereplők száma csökken és a piaci konszolidáció jelei láthatók, a legnagyobb oldalak népszerűsége töretlen.

2012-ben számos híradás, sajtócikk és fórum foglalkozott az online bónuszos/kuponos értékesítés helyzetével. Az érdeklődés nem alaptalan, hiszen a modell magyarországi megjelenése, azaz 2010 ősze óta folyamatosan lázban tartja az internetezőket, sőt az internetes vásárlástól eddig távol maradó tömegeket is. Számos új – interneten eddig nem, vagy csak nehezen fellelhető – szolgáltatást és terméket tettek elérhetővé, ráadásul nagyon kedvező, sokak számára kihagyhatatlannak érzett áron. Ezeknek köszönhetően a legnagyobb oldalak népszerűsége igen hamar az egekbe szökött, amit csak tetézett, hogy a különböző forgalmi mutatók tekintetében sokáig szoros verseny folyt a piacvezető státuszért.

Az eNET a bónuszos/kuponos oldalak indulásakor – 2010 végén – célul tűzte ki, hogy az oldalak teljesítményét mérni fogja, és ennek eredményeként időről-időre bemutatja a piac alakulását. Jelen összefoglaló a szektor tavalyi évét értékeli:

Kupo1

Az indulás utáni első teljes évben – 2011-ben – összesen 4,5 milliárd Ft-os piac 2012-ben már 6,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított, mely közel 45%-os növekedés a 2011-hez képest. Az eredményben ráadásul csak az általános kínálattal rendelkező bónuszos/kuponos oldalak értékesítései szerepelnek.

Konszolidálódás

A tavalyi év végén a bónusz/kupon piac általános kínálatú szereplőinek száma 19 volt, azonban ez a szám 2012 elején még 30 felett mozgott. Mivel a legtöbb mért adat vonatkozásában (ajánlatszám, eladott bónusz-/kuponszám, árbevétel stb.) egyértelműen látható, hogy az élbolyba tartozó 3 oldal teljesítménye kiemelkedő a többiekhez képest – a teljes piac 70%-át uralják – a konszolidáció várhatóan tovább folytatódik.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kisebb árbevételt elérő cégek a „nagyokhoz” képest ügyetlenebbek, de elsősorban a piacra legkorábban belépő három szereplőnek sikerült ismert márkává is válniuk, melynek megléte fontos a kereskedő partnerek meggyőzéséhez, és persze a vásárlói tömegek eléréséhez. A piac „középmezőnyében” ezek miatt már kevés esély van látványos növekedésre egy-egy kiugró sikert elérő ajánlatot leszámítva.

A tavalyi év a konszolidáció mellett a specializálódásról is szólt, azon belül is főként a szállásajánlatokra fókuszáló oldalak népszerűsége bővült kiemelkedően (pl. NemaradjLe.hu, Szállásguru.hu). 2011-es elemzésünkben még ezek az oldalak is a bónusz/kupon piac részeként kerültek értékelésre, ma már azonban helyesebb ezt a speciális területet a szintén dinamikusan bővülő online szállásközvetítői piac részeként értékelni.

Továbbra is élen a Bónusz Brigád

A legnagyobb értékesítők egyenként havi szinten is már több százmillió forintos forgalmat bonyolítottak, melynek köszönhetően 2012-ben a legnagyobb árbevételt a Bónusz Brigád érte el, több mint 2,2 milliárd forintot érő eladott bónusszal, második helyen a Kupon Világ áll, csaknem 1,9 milliárd forintnyi értékesített kuponnal. A dobogó harmadik fokára pedig 2012-ben is a Napi Tipp állhatott fel 426 millió forintos éves forgalommal.

kupo2

Egymillió eladott bónusz/kupon

Az eNET által monitorozott cégek 2012-ben összesen mintegy 12 ezer ajánlatot hirdettek meg és több mint egymillió bónuszt/kupont értékesítettek együttesen 6,5 milliárd forint értékben, átlagosan 55%-os kedvezménnyel. Mindez azt is jelenti, hogy ha a kínált szolgáltatások és termékek eredeti árát vesszük alapul, akkor a valódi érték 11,8 milliárd Ft lenne, vagyis a fogyasztók zsebében 5,3 milliárd forint maradt megtakarításként.

A vásárlók egy átlagos bónuszra/kuponra 12 600 forintot költenek, ami több mint duplája a 2011 végén mért értéknek, ez pedig a drágább ajánlatok magas száma mellett arra enged következtetni, hogy a vásárlók is egyre tudatosabbak és bátrabban vásárolnak bónuszt/kupont már magasabb értékben is. Teszik ezt ráadásul úgy, hogy az egy ajánlatra vetített átlagos kedvezmény tavaly sem növekedett érdemben és 50-55% körül állandósult. A kedvezménymérték stagnálása a termékek népszerűségének is köszönhető, melyekre a közvetítők a szolgáltatásoknál megszokott 50-90% helyett inkább 30-40% árengedmény a jellemző.

A teljes piac 12 ezer ajánlatából 6500 db köthető az első három szereplőhöz, ennek 65%-át a Bónusz Brigád teszi ki a maga 4200 ajánlatával – a piacvezetőnek így önmagában közel kétszer annyi ajánlata volt 2012-ben, mint a második és harmadik szereplőnek együttvéve. Összességében a 2012-ben meghirdetett összes ajánlat 35%-át a Bónusz Brigád, 12%-át a Kupon Világ és 8%-át a Napi Tipp adta.

kupo3

kupo4

 

Az eladások terén is túlsúlyban van az első három cég, köszönhetően a 775 ezer eladott bónusznak/kuponnak, mely 72%-át adja a teljes piac éves eredményének. A Bónusz Brigád egymaga 55 ezerrel több bónuszt értékesített, mint a Kupon Világ és a Napi Tipp együttesen, a piacvezető adta így a vizsgált bónuszok/kuponok 54%-át.

Az utazási ajánlatokat leszámítva az akciók döntő többsége továbbra is Budapesten vehető igénybe. A teljes forgalom mindössze 2,3%-a származott vidéki nagyvárosokban igénybe vehető szolgáltatásokból. Budapesten kívül tehát továbbra se képes bővülni a piac, ezt jelzi az is, hogy az egy-egy városra-régióra koncentráló lokális közvetítők egymás után tűntek el a kínálati palettáról. 2012 folyamán gyakorlatilag az összes közvetítő lokálissá vált, immáron egy országos közösségi vásárló oldal van Magyarországon, a Bónusz Brigád kiterjedt és rendszeres vidéki aktivitással rendelkezik. Tavaly összesen hét nagyvárosban: Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár 930 helyi ajánlattal jelentkeztek, melyekkel 43 ezer bónuszt értékesítettek 140 millió forint értékben.

Még mindig elsősorban szolgáltatások

2012-ben az előző évnél nagyobb szerep jutott a termékértékesítésnek, azonban a teljes piac tekintetében még mindig a szolgáltatások jelentik a fókuszt. A 12 ezer megjelent ajánlat 21%-a volt termékhez köthető, melyekből 310 ezer bónusz/kupon talált gazdára. Ez a teljes eladott darabszám 28%-a, míg a teljes forgalomnak csupán alig 13%-a. Tehát a termékajánlatok bár népszerűek, jellemzően kisebb értékűek. Míg a szolgáltatások egy ajánlatra jutó átlagos ára 14 ezer forint volt, addig a termékek esetében ennek alig fele.

kupo5

 

A különböző ajánlat-kategóriák népszerűsége azonban érdemben nem változott tavaly sem. Még mindig az utazási ajánlatokból származik a legtöbb árbevétel, de azokat szorosan követve a szépségápolási és egészséggel kapcsolatos ajánlatok is kedveltek. Ez utóbbi két kategória uralja a szolgáltatást nyújtó ajánlatok 1/3-át, és nincs ez másként a TOP3 szereplő esetében sem. Mind a három közvetítőnél az utazási ajánlatok jelentették a bevétel gerincét, míg a második helyen a szépségápolási ajánlatok zártak.

Fontos a közösségépítés

Az üzleti modell része a legnagyobb közösségi oldalon való aktív jelenlét, ami egyfelől kiváló kommunikációs és hirdetési csatorna, másfelől a vásárlók is ezen keresztül oszthatják meg észrevételeiket, tapasztalataikat a közösség többi tagjával, ezzel erősítve az oldalak számára oly fontos márkahűséget.

A legnagyobb három szereplő e téren is látványosan fejlődött az év során, melynek köszönhetően együttesen több mint 90 ezer új követővel bővültek, és ezen új követők jelentős része pedig vélhetően már vásárolt, vagy a közeljövőben jó eséllyel vásárolni fog valamelyik bónuszos/kuponos oldalon keresztül.

Merre tovább?

A konszolidációnak köszönhetően a szereplők száma 20 cég alá csökkent 2012-ben, és idén is további két közvetítő fejezte be működését. A csökkenés okai azonban korántsem a rossz vagy nem fenntartható üzleti modellben keresendőek, hanem sokkal inkább egy edukációs folyamat részeként kell rájuk tekinteni. A kereskedők és szolgáltatók, akik igénybe veszik a bónuszos/kuponos értékesítést, már egyre tudatosabban nyúlnak ehhez az eszközhöz, megtanulták annak helyét a különböző hirdetési tevékenységeik és értékesítési csatornáik között, és a siker érdekében törekednek arra, hogy a legismertebb közvetítők – márkák – valamelyikén legyenek jelen. Ez a tendencia pedig fokozatosan veszi el a levegőt a kis és lokális szereplők elől.

A vásárlók továbbra is előszeretettel vásárolnak, bíznak a közvetítőkben, amit jól jelez az egyre „bátrabb”, növekvő árazás is. A piacot uraló legnagyobb szereplő pedig mára nem csak a szektor, hanem a teljes e-kereskedelem tekintetében is kimagasló volumennel és meghatározó szereppel bír.

Megosztás