Lézeres gázmérő is nyert innovációs díjat

A díjazott mérőműszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és MOL közös szabadalma alapján a Hilase Kft. és Videoton Holding Zrt. fejlesztette ki.A földgáz minőségének fontos mutatója annak kénhidrogén, illetve vízgőztartalma, amit a kitermelés és az értékesítés során szigorú szabályok határoznak meg. A korlátozásoknak számos oka van: a kénhidrogén környezetszennyező és erősen korrozív, míg a túlzott mértékű vízgőz a korrózió mellett a földgázvezetékek elfagyásához vezethet hideg időszakban. A földgázbányászatban ma még bonyolult műszerekkel, gyakran külön mintavétellel mérik e mutatókat. Nagyon megnehezíti a folyamatot, hogy nem ritkán szélsőséges időjárási és természeti körülmények között folyik a bányászat, ahol sokszor csődöt mondanak a mostanáig használt módszerek.

A MOL szakemberei és a SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék kutatói 1996-ban forradalmian új ötlettel álltak elő. Az iparban addig még nem használt lézer-fotoakusztikus elven alapuló berendezéssel on-line módon mérték a földgáz vízgőz- és kénhidrogén tartalmát. A lézer- és hangalapú technika együttes alkalmazásának lényege, hogy a földgázmintán a vizsgálni kívánt molekulára jellemző hullámhosszú lézersugarat bocsátanak át, amelynek hatására a gázmintában keletkező hang erőssége jellemző a vizsgált összetevő koncentrációjára.

A szegedi egyetemen elvégzett laboratóriumi kísérletek igazolták az elv helyességét, használhatóságát. Az újszerű megközelítés szabadalmi oltalmat nyert. A MOL és a SZTE szabadalmának hasznosítási jogát a Videoton Holding Zrt. megvásárolta, majd a Videoton – kockázati tőkebefektetésével többségi tulajdonosként – és a témával foglalkozó egyetemi kutatók közösen megalakították a Hilase Kft.-t, amelynek fő üzleti céljai között szerepelt a találmányon alapuló mérőberendezés piacra vitele. A Hilase Kft. valamint az elektronikát és a jelfeldolgozó rendszert kifejlesztő Videoton Holding Zrt. együttes erőfeszítésének köszönhetően létrejött – immár ipari környezetben működőképes – berendezések első üzemi felhasználásai a MOL különböző telephelyein valósultak meg.

A  fejlesztés eredményeként létrejött műszer nagy előnye, hogy az olaj és gáziparban használatos eddigi eszközökhöz képest sokkal pontosabb, egyszerűbben üzemeltethető és könnyen alkalmazható extrém körülmények között is. Az utóbbi három évben a Hilase berendezései több Északi-tengeri fúróplatformon is megjelentek.

„A mérési elv különös érdekessége még, hogy kis módosítással alkalmassá tehető számos egyéb kis koncentrációjú komponens gázokban való mérésére is. Példaként említem meg az atmoszféra vízgőz tartalmának és eloszlásának repülőgép fedélzetén történő mérését, vagy a nagyvárosi szállópor szennyezettség mennyiségi és minőségi analízisét. Ezeken az új, ígéretes területeken a műszer továbbfejlesztése jelenleg is folyik.” – mondta Dr. Bozóki Zoltán a Hilase Kft. ügyvezető igazgatója.

A technológia felhasználási területeinek bővítésén a Hilase Kft. a Szegedi Tudományegyetem és a Videoton Holding Zrt. napjainkban is szorosan együttműködik, a nemzetközi érdeklődés jelentős.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..