Magyar mérnökök is dolgoznak az Airbus fejlesztésében

Az evopro Kft. bekerült a járműipari csúcstechnológiát szállító vállalatok közé.

Mérnöki szolgáltatásokra vonatkozó együttműködési megállapodásról kezdődtek tárgyalások a magyar evopro Kft. és Európa legnagyobb mérnöki szolgáltatója, az AKKA Technologies vállalat között. A szerződés alapján a magyar mérnökök szerepet kaphatnak az EADS Holding érdekeltségébe tartózó gyártók, így az Airbus repülőgépek, illetve az Eurocopter heikoptereinek technológiai fejlesztésében. A megállapodás az EADS támogatásával jöhet létre.

Az Európai Unió első számú mérnöki szolgáltatójaként jegyzett AKKA Technologies együttműködési megállapodásra vonatkozó tárgyalásokat kezdett a hazai evopro Kft.-vel. A magyar mérnöki szolgáltató vállalat, mely az ország egyik leggyorsabban fejlődő, technológiai fejlesztésekben érdekelt vállalkozása, ezzel a megállapodással szerepet kaphat az AKKA által irányított technológiai fejlesztésekben. Az AKKA az EADS Holding legnagyobb mérnöki beszállítója, mely cégcsoport olyan óriásvállalatokat foglal magába, mint az Airbus repülőgépgyár, vagy Európa legnagyobb helikoptergyártója, az Eurocopter. Az együttműködési megállapodásban nevesített feladatok között szerepelhet a repülőgép részegységek tervezésében és tesztelésében való magyar részvétel mellett autóipari és vasúti járművek technológiai fejlesztése.

Az evopro kft. 2001-ben alapított, hazai tulajdonban lévő mérnökiroda, mely közel 300 villamos-, gépész- és informatikus mérnököt alkalmaz, akik számos kiemelkedő technológiai projektben vettek részt az elmúlt években a világ több mint 30 országában.

Az AKKA Technologies Európa piacvezető mérnöki és technológiai szolgáltatást nyújtó irodája. A cég tevékenységi köre kiterjed az informatika, a software fejlesztés, az energiaszektor, a telekommunikáció, az autóipar és az űrtechnológia területeire. A vállalat fontos szerepet tölt be a nemzetközi repülőgép– és űriparban, mint az EADS kiemelt partnere. Az Airbus repülőgépek és az Eurocopter helikopterek gyártása mellett a távközlésben és űrtechnológiában is érdekelt – a francia és a német állam többségi tulajdonában lévő – EADS csoport maga is támogatja az evopro-val kötött stratégiai együttműködést.

„Nem csupán a vállalatcsoportunk, de Magyarország számára is nagy jelentőségű megállapodás, hiszen olyan magas szintű technológia közelében mozognak magyar mérnökök, amely az egész ország versenyképességére kihathat. Ha jól használjuk fel a lehetőséget, mérnökgenerációk juthatnak versenyképes technológiai tudáshoz”. – fogalmazott Bodnár Balázs, az evopro Informatikai és Automatizálási Kft. ügyvezetője, majd hozzátette: az AKKA az ADS stratégiai partnereként az Airbus valamennyi projektjének, valamint Európa saját műholdas navigációs rendszerének, a Galileo-nak is részese, és az úgynevezett ERTMS (European Railway Traffic Management System – Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer) kialakításában is szerepet kapott.

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.