Közösségi médiával előbb találhatunk állást

Meglepően hosszú, akár három hónap is lehet a kiválasztási folyamat új munkatárs felvételénél, derül ki a Profession.hu kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok körében végzett kutatásából.

Pozitívum viszont, hogy a 300 megkérdezett cég közül 126 új pozíció miatt ad fel álláshirdetést, 141 megüresedésből adódóan keres munkatársat és csak 24 esetben volt átszervezés az indok. A megfelelő munkatárs választásánál már a közösségi médiából nyerhető információnak is van szerepe.

A 2013. november és 2014. február közötti időszakban lezajlott kérdőíves kutatásból kiderül, hogy míg a válaszadók 42 százaléka, azaz 126 cég esetében a kiválasztás kevesebb mint 30 napig tart, addig  53 százalék, vagyis 159 HR szakember nyilatkozott úgy, hogy egy – két hónapra van szükség a megfelelő új munkatárs felvételéhez. Ennél hosszabbra is nyúlhat a folyamat, 6 százalék, azaz 18 cég két-három hónap alatt választ új dolgozót. A kutatásból nem derül ki, hogy az akár 90 napra is elnyúló felvételiztetésre azért van szükség, mert ilyenkor közép- és felsővezetői állásra keresnek a cégek szakembert, vagy hiányszakmáról, esetleg ritka, speciális munkakörről van szó, mindenesetre az eredmény meglepő, tudva, hogy sokszor egy-egy meghirdetett állásra akár több száz önéletrajz is érkezik.

A felmérés arra is kitért, hogy mi az állás meghirdetésének oka. A kérdésre adott válaszokból pozitív eredmény rajzolódik ki, mert 126 cég esetében (42 százalék) újonan nyíló pozícióról van szó. 141 esetben (47 százalék) már korábban létrehozott állás üresedett meg és csak 24 esetben (8 százalék) volt átszervezés az indok.

Érdekesség, hogy a keresés során a munkáltatók már itthon is értékként tekintenek a közösségi médiából nyerhető információhalmazra, amely a korábbi munkatapasztalatokat, tanulmányokat és az önéletrajzban sorolt készségeket egészítik ki. A jelentkezők internetezési szokásaiból modellezhető az alkalmazkodás képessége, a tanulási hajlam, a rugalmasság és az érzelmi intelligencia. A felvételiző közösségi média aktivitása, internetes érdeklődési köre, keresési szokásai (Magyarországon szigorúan csak a jelentkező beleegyezésével ellenőrizhető tartalmak) pontosabb képet adnak a HR szakemberek számára. Ennek tudatában az álláskeresők újabb hatékony eszközt kapnak a kezükbe, ha tudatosan használják ezeket a csatornákat.

„Minden cég arra törekszik, hogy megtalálja az ideális jelöltet és minden álláskereső szeretné megtalálni a számára legmegfelelőbb pozíciót. A klasszikus eszközök mellett ezt a folyamatot számos eszközzel segíthetjük” – nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője.  „Életünk egyre nagyobb részét az interneten töltjük, kapcsolati hálónkat is a közösségi média segítségével ápoljuk. A Profession.hu ezeket a trendeket kihasználva teszi hatékonyabbá a munkakeresés folyamatát. A rendszerünkön keresztül a munkakeresők megnézhetik, dolgozik-e ismerősük egy adott cégnél, referenciákat kérhetnek korábbi munkaadóiktól és kollégáiktól. Hirdetőink pedig az ajánlásokat látva és saját dolgozóik tanácsait figyelembe véve könnyebben dönthetnek” –tette hozzá Zsédely Krisztián.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..