Innovatív magyar startupok a CeBIT-en

Három innovatív magyar startup kap lehetőséget, hogy bemutatkozzon a világ egyik legjelentősebb ICT kiállításán, a hannoveri CeBIT-en állami segítésggel. Az MNKH InnoTrade programjának szakmai zsűri által kiválasztott résztvevői olyan újdonságokkal képviselik Magyarországot, mint az értékeink biztonságáról gondoskodó mobil széf, a 3D nyomtatás perszonalizálását, illetve a webshop automatizálását segítő szoftver.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház 2015 őszén elindította InnoTrade nevű programját, melynek keretében az ígéretes magyar startupoknak biztosítanak bemutatkozási lehetőséget a világ jelentős nemzetközi eseményein, kiállításain. A program első állomása a nagy sikerekkel zárult Las Vegas-i CES volt, most pedig az Egyesült Államokbeli austini South by Southwesttel (SXSW) egy időben a hannoveri CeBIT-re is kijutnak magyar cégek.

 

A Németországban 1970 óta megrendezésre kerülő CeBIT-en a legújabb IT fejlesztésekkel, innovációkkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, emellett számos elismert szakember előadásán szerezhetnek információt az aktuális ágazati trendekről. A három magyar kiállító a több mint 200.000 látogatót vonzó, külön startupok számára kialakított pavilonban, a Scale11-ben kap helyet, ezzel kiváló lehetőséget biztosítva a bemutatkozásra, potenciális üzleti partnerekkel, befektetőkkel való találkozásra és releváns piaci visszajelzések gyűjtésére.

A 2016. március 14-18. között zajló CeBIT-en a világ minden tájáról érkező izgalmas fejlesztések között a Leopoly, a Syncee és a Virgo (Beachegg) mutatkozhat be a Magyar Nemzeti Kereskedőház jóvoltából.

A Leopoly a világ vezető vállalatainak fejleszt innovatív szoftver megoldásokat, melyek segítségével a modern technológiák, mint a 3D nyomtatás- és szkennelés, valamint a virtuális valóság perszonalizációja valósulhat meg egyszerűen és hatékonyan.

A Syncee egy felhő alapú, e-kereskedelmi adatszinkronizáló rendszer, melynek segítségével automatizálhatók a webáruház tulajdonosok idejét felemésztő tevékenységek, mint a webáruház termékekkel való feltöltése, frissítése, naprakészen tartása. Az automatizáló szoftver segítségével idő és pénz takarítható meg és emellett programozó bevonására sincs szükség.

beachegg-design-thumb-01

A Virgo Beachegg nevű termékével jelenik meg a kiállításon, amely biztosítja személyes értékeink védelmét, így azok teljes biztonságban vannak a páncélozott és GPS nyomkövetővel ellátott tojás alakú mobil széfben.

 

A posztot eddig 730 látogatónk olvasta.

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.