Blogzine

Ők lehetnek az új hazai startup sikersztorik

Megvannak a Telenor Accelerate nyertesei. A Telenor kiválasztotta azt az öt, ígéretes vállalkozást, akik részt vesznek a Telenor Accelerate 150 millió forint értékű mentori képzési programján, valamint a Telenor ügyfélbázisának és infrastruktúrájának segítségével indulhatnak el a nemzetközi növekedés útján.

A mobilszolgáltató júniusban meghirdetett programjára minden előzetes elvárást felülmúlva több mint 140, a fejlődés korai szakaszában járó digitális startup jelentkezett. A szeptember 14-i úgynevezett pitch napon 11 csapat mutathatta be személyesen is a Telenor Accelerate program vezetői és a top mentorok – Pistyur Veronika, Oszkó Péter, Varga Zoltán, Várkonyi Balázs és Vinnai Balázs – előtt ötletét.

„A Telenor Accelerate program egy nagyon izgalmas fázisán vagyunk túl. A rengeteg jó pályázó közül múlt héten a legjobbakkal találkoztunk személyesen is, hogy kiválasszuk azt az ötöt, akik a program részesei lehetnek. A döntés nem volt könnyű, de a végeredmény egyértelmű volt: a Telenor által legizgalmasabbnak tartott 5 cég megegyezett a top mentorok személyes kedvenceivel. Mindez valószínű annak köszönhető, hogy a különböző profilú szakemberek más és más típusú cégekben látnak fantáziát. A közös munka hamarosan kezdődik, melyet mindenki izgatottan vár már” – mondta el a kiválasztási folyamatról Takács Zoltán, a Telenor Magyarország innovációért felelős alelnöke.

Az alábbi 5 kiválasztott vehet részt a most induló intenzív fejlesztési szakaszban:

· Moow

Kerékpár kormányára szerelhető markolat, mely Bluetooth-kapcsolaton át képes értesíteni a tulajdonost, valamint hang és fényjelzést bocsájt ki, ha a kerékpárt valaki megpróbálja ellopni. A markolat végébe épített lámpa a sötétben 360 fokos láthatóságot biztosít, és index funkcióval is fel van szerelve, valamint tartalmaz távolság-, idő-, és sebességmérőt is, baleset esetén pedig riasztani tudja a hozzátartozókat.

· Tickething

Online piactér, melyen koncertekre, színházi előadásokra és egyéb eseményekre szóló feleslegessé vált jegyek cserélhetnek gazdát.

· eSports Horizon

Online szolgáltatás, amely amatőr gamerekből farag profi játékosokat elismert eSportolók, oktatóvideók és személyre szabott tanácsok segítségével.

· KODA

Zeneoktatásra létrehozott digitális oktatási platform, ami a Kodály-módszert és annak az elmúlt 60 év oktatása során összegyűlt tapasztalatait kívánja a ma korszerű digitális eszközökön a legszélesebb felhasználói körhöz eljuttatni, szem előtt tartva a kodályi hagyományokat.

· Zyntern

Talent matching platform – a vállalati gyakornokok toborzását segítő online felület. A fejlesztés segítségével, egyszerű szűrők beállításával mind a cégek, mind pedig a felsőoktatásban résztvevők könnyen megtalálhatják a számukra legjobb jelölteket, illetve a hozzájuk legjobban passzoló gyakornoki, pályakezdő állásokat. A CV készítéséhez, a profilok feltöltéséhez és a tesztek kitöltéséhez nem kell más csak egy mobil.

A workshopokból és mentoring-foglalkozásokból álló intenzív, három hónapos felkészítés hamarosan megkezdődik. A startupok többek között a UX dizájnról, a growth hacking-ről, a lean startup projektmódszerről szóló workshopokon vehetnek részt, de jogi- és adózási szakértőkkel is találkoznak majd. A december végéig tartó programot követően az 5 startup befektetők előtt mutathatja be projektjeit további anyagi támogatás, illetve a hazai és nemzetközi piacra való belépés reményében.

Megosztás