Az SZTA eddig több mint 2,5 milliárd forintot fektetett a magyar egészségügybe

Az egészségügyi cégportfólió kétharmada növelte eredményességét

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2016-ig összesen több mint 2,5 milliárd forint értékű kockázati tőkét fektetett be 17, az egészségügyi és biotechnológiai területen működő magyar kis- és középvállalkozásba. A portfóliócégek pénzügyi eredményei évről évre folyamatosan javulnak, 2015-re már kétharmaduk növelni tudta eredményességét az azt megelőző évhez képest. Valamennyi cég innovációs tevékenységet végez, működésük középpontjában az egészségügyi termékek gyártása, szolgáltatásnyújtás, valamint biotechnológiai fejlesztés áll.

Az SZTA egészségügyi és biotechnológiai portfóliócégei a tőkebefektetéseknek, valamint az Alap szakmai támogatásának köszönhetően évről évre egyre nagyobb mértékben tudják növelni árbevételüket, eredményességüket és foglalkoztatottsági szintjüket. 2015-ben, a legutolsó teljes üzleti évben a szektorban működő portfóliótársaságok kétharmadánál egyértelműen javult az eredményesség, közel 60 százalékuknál nőtt az árbevétel, és több mint 90 százalékuk növelte vagy megtartotta foglalkoztatottjainak számát az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva.

A tavalyi eredmények javulásának mértéke jelentősen erősödött a korábbi évekhez képest, ami többek között annak is köszönhető, hogy az SZTA egészségügyi befektetéseinek több mint háromnegyede 2014-től datálódik, így már egyre nagyobb mértékben érzékelhetők a hatások. Mivel a vállalkozások többsége az elmúlt egy-két évben került a portfólióba, az Alap a jelentősebb eredményekre és a stabil növekedés pálya elérésére később számít.

„Az SZTA számára a hazai egészségügy kiemelt befektetési területnek számít. Olyan növekedni képes kis- és középvállalkozásokat keresünk, amelyek nagymértékben hozzá tudnak járulni a magyar egészségügyi ellátás minőségének, valamint a betegek életminőségének javításához. Eddig 17 ilyen ígéretes vállalkozásba fektettünk be – ebből kettő, hozammal zárult exit már meg is valósult –, a jövőben pedig tovább szeretnénk bővíteni az egészségügyi portfóliónkat. Mivel az iparágat nemzetközi és hazai szinten is folyamatos és dinamikus fejlődés jellemzi, kiváló terepet biztosít a sikeres kockázatitőke-befektetések megvalósítására” – hangsúlyozta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója.

Valamennyi cég folyamatosan beruház, emellett pedig önálló innovációs, fejlesztési tevékenységet is folytat, ami a betegellátás minőségének javításán túl a hazai egészségipar versenyképességét is erősíteni tudja. „A portfólióba elsősorban kórházi, gyógyszeripari és biotechnológiai technológiával foglalkozó cégek, valamint innovatív magánklinikák tartoznak, amelyek a prevenciótól kezdve a diagnosztikán és a terápiás megoldásokon keresztül az utókezelésig számos területen egyedi megoldásokat nyújtanak. A legizgalmasabb fejlesztések közé tartozik például az OrthoSera cégcsoport emberi szövetekhez teljes körűen alkalmazkodni képes csontszövet terméke, az MDQuest daganatos és gyulladásos betegségek diagnosztizálására alkalmas, speciális kontrolling eszköze, vagy a Med-Scop hazánkban egyedülálló, népegészségügyi célokat szolgáló, komplex szűrőprogramok kivitelezésére alkalmas mobil szűrőállomása” – mondta el Csuhaj V. Imre.

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.