Blogzine

Állami források nélkül a startupok 90 százaléka elbukna

Tízből kilenc startup elbukik, amennyiben nem megfelelő konstrukcióval indítja vállalkozását. Az egyik legégetőbb kérdés az induláskor a forráshoz jutás. Ma Magyarországon a startupok üzleti inkubációjával több akcelerátor is foglalkozik, állami tőkealap-kezelő támogatásával pedig – régiós szinten is egyedülálló módon – 50 milliárd forint áll rendelkezésre. A Drukka StartupStudio tegnapi eseményén a hazai tőkealapok és a startup szcéna meghatározó szereplői adtak képet a jelenlegi befektetői környezetről.

A startup alapítás egyik első lépcsője a forráshoz való hozzájutás.  A tendenciák alapján jelenleg Magyarországon tízből kilenc startup elbukik, amelynek egyik oka lehet, hogy nem áll rendelkezésre elegendő induló tőke. Egyre népszerűbb megoldás, hogy a cégek ún. startup gyárhoz fordulnak, amelynek lényege, hogy több startupotépítenekegyidejűleg, amelyek számára központosított erőforrások állnak rendelkezésre. Általában a stúdiókból indult cégek ötven százaléka saját lábra tud állni és ún. seed-befektetést kap.

„Amennyiben egy koncepció sikeres, befektetőt keresünk hozzá. Ha sikerül megtalálni, akkor kiszervezzük a startupot, és onnantól kezdve már a saját lábára állhat a vállalkozás. 2015 óta tíznél is több cég indulását segítettük, amelyek közül 2016-ban 5 kapott ún. seed-befektetést, egyenként kb. 50-130 millió forint értékben. Jelenleg 18 kezdeti fázisban lévő startupot segítünk, és még további 5-6 cég elindítását tervezzük” – mondta el Szigeti Attila, a Drukka StartupStudióoperatív vezetője.

A startup-építés többszereplős játék, amelyben ugyanúgy fontos szerepe van az ötletnek, az állami szerepvállalásnak és az ún. angyal-befektetői társaságoknak egyaránt – emelte ki előadásában Oszkó Péter, az OXO Csoport, valamint a PowerAngels alapítója és vezetője.

„Óriási lehetőséget látunk abban, hogy a következő években legalább tíz olyan startupot indítsunk el, amelyekben megvan a növekedési potenciál lehetősége.Örvendetes, hogy rendelkezésre állnak állami források, ugyanakkor a magánbefektetők feltételrendszere véleményem szerint kevésbé szigorú és kevesebb kötöttséggel járó lehetőséget biztosít a startupoknak, amelyeknek a működését nem korlátozzák statisztikai elvárások” – mondta Oszkó Péter.

Egyedülálló finanszírozás – 50 milliárd forint állami támogatás

Az új állami támogatásoknak köszönhetően a startup szektor most hatalmas lehetőség előtt áll. Tavaly novemberben 50 milliárd forinttal indult el a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A tőkealap-kezelő küldetése, hogy új alapokra helyezze az innovatív kkv-k finanszírozását, támogassa a hazai startup ökoszisztémát és ezáltal növelje Magyarország versenyképességét.

„A befektetési folyamat gyors és transzparens. Az inkubációs program a rendelkezésre álló 50 milliárd forint kihelyezhető tőkéből 10 milliárd forintotaz inkubációs ötletek (magvető fázist megelőző) támogatására juttat, 16 milliárd forintot a magvető fázisú, 24 milliárd forintot pedig a startup vállalkozások számára.Számításaink szerint több száz, de akár félezer induló vállalkozás kaphat közel tízmillió forintot. Ez a korai fázisú finanszírozás egyedülálló mind Magyarországon, mind pedig a régióban”– mondta el Katona Bence, a Hiventuresbefektetési vezérigazgató helyettese. Hozzátette, a jelentkezések során az alábbi szempontokat veszik figyelembe: a startupban rejlő befektetési potenciál, a projekt innovatív jellege, a csapat összetétele és a meglévő kompetenciák, kidolgozott üzleti- és pénzügyi terv, valamint befektetési prezentáció.

Állami források vs. magánbefektetők

Kizárólag állami forrás segítségével, a Drukka StartupStudio keltetőjéből indult 2015 novemberében a Neatly, amely interneten rendelhető mosás-vasalást kínál.

„2016 május végén a GB &Partners alapkezelő által menedzselt Prosperitás Proseed Közös Magvető Kockázati Tőkealap kisebbségi tulajdonrészt szerzett a cégben és a Neatly-t több mint 100 millió forintra értékelte. Jelenleg a külföldi terjeszkedést tervezzük Bécsbe, Rómába, Barcelonába és Milánóba” – mondta el Király Máté, a Neatly alapítója.

A másfél éve indított lakásmenedzsmenttel foglalkozó LetMe Innkizárólag magánbefektetői forrásokkal indult, jelenleg pedig a második körös befektetésre készülnek, amelyre tervezetten tavasz elején kerülhet sor. Eleinte egyetlen lakással kezdték működésüket, ma már a nyugat-európai terjeszkedést készítik elő.Az alapítók (akik mind a húszas éveik elején járó fiatalok)arra kerestek megoldást, miként enyhíthetik a rövid távú – maximum 5-6 napos – lakáskiadással foglalkozók mindennapos terheit.

„Jelenleg közel 40 apartmannal foglalkozunk párhuzamosan: azoknak segítünk, akik nem akarnak vagy nem tudnak a kulcsátadással, a takarítással és az adminisztratív teendőkkel foglalkozni. A távlati céljaink között a nemzetközi terjeszkedés szerepel: Budapest után Párizsban, Amszterdamban és Bécsben szeretnénk elindítani a vállalkozást” – magyarázta Uszta Dániel, a LetMe Inn ügyvezetője.

Üzleti tervük és termékük még nincs, de a 2016-os WomenStartupCompetition 12 legjobb cége közé választották a Gathert. Az egyelőre még kezdeti fázisban lévő startup egy mobil applikáció segítségével – az adott felhasználó személyisége alapján – segít, hogy bárki megtervezhesse saját lakóterét.

„Egyelőre a barátainktól és a családunktól kapott forrásból dolgozunk, és már számos pályázaton és versenyen elindultunk. Még abban a szakaszban vagyunk, amikor keressük a befektetőnket, dolgozunk a piacra lépésen és fejlesztjük az appot. Úgy tervezzük, hogy tavasszal elindul a szolgáltatás” – mesélte Fodor Flórastylist, a Gather egyik ügyvezetője.

A hazai ökoszisztéma felkészült a startupok útnak indítására: az érdeklődőket várják a szakértői gárdával rendelkező startup stúdiók, forrás lehetőségekkel pedig az állami-és magánbefektetők.

Megosztás