Blogzine

A gyerekek elégedetlenek szüleik online viselkedésével

A szülők egyötöde elismeri, hogy sérült a kapcsolatuk a gyerekeikkel a közösségi médiának
köszönhetően.A közösségi média megadja nekünk azt a szabadságot, hogy bármikor és bárhonnan
kommunikálhatunk a szeretteinkkel. Ennek a szabadságnak azonban ára van: elvakít
bennünket a látszólag boldog digitális életünk miközben gyakran észre sem vesszük,
hogy ez az online világ milyen módon és mértékben veszélyezteti és károsítja a valós
kapcsolatainkat. A Kaspersky Lab által készített legújabb kutatás szerint az emberek
harmada kevesebbet beszél személyesen a hozzátartozóival. A szülők egyötöde (21%)
azt is elismeri, hogy sérült a kapcsolatuk a gyerekeikkel, miután kompromittáló
helyzetben látták őket a közösségi platformokon.
A lájk vadászat érdekében az emberek hajlamosak alkoholos befolyásoltság alatt olyan
fotókat megosztani magukról vagy másokról, ami kényes (pl. meztelenek), ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a közösségi média hatással lehet a valós, offline kapcsolatokra is.
Minden ötödik szülő szembesült már azzal a problémával, hogy romlott a gyerekeikkel a
viszonyuk, mert előnytelen helyzetben jelentek meg a közösségi médiában. Ezzel szemben
a szülők csupán 14%-a számolt be arról, hogy bosszantotta gyereke online viselkedése. A
felmérésben részt vevők 16%-a vallotta be, hogy megingott házastársi vagy élettársi
viszonya a közösségi médiában megjelent bejegyzések miatt.
hatással van, hogy mennyit kommunikálunk velük a kibertérben, a személyes kommunikáció hátrányára. Számokra lebontva elmondható, hogy a megkérdezettek 31%-a a szüleivel, 33%-a a gyerekeivel, 23%-a a partnerével és 35%-a a barátaival beszél kevesebbet szemtől szemben, mivel a közösségi médián keresztül könnyebben tud kapcsolatot tartani.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a mai digitális kommunikáció kiegészíti a valós
kommunikációt. Egy olyan globalizált és rendkívül mobil világban élünk, amely egyúttal
lazítja is a viszonyt a partnerek és a családtagok között.  A digitális kommunikáció
lehetőséget ad arra, hogy áthidalja a modern élet okozta távolságot és könnyíti a
kapcsolattartást a különböző városokban vagy országokban élő szeretteinkkel. Nem szabad
azonban figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a digitális kommunikáció nem helyettesítheti aszemélyes kapcsolatokat – vagy legalábbis nem mindig és nem teljesen. A digitális
kommunikáció jelrendszere ugyanis kevésbé gazdag, mint a valós beszélgetéseké és ilyen
módon redukálja a párbeszéd minőségét." – mondta Dr. Astrid Carolus, a Würzburgi
Egyetem média pszichológusa.
Annak ellenére, hogy a kutatási eredmények azt mutatják, hogy az emberek kevesebbet
kommunikálnak szemtől-szemben, a válaszadók mintegy fele úgy véli, hogy kapcsolataik
minősége egyáltalán nem csökkent, sőt javult az állandó online jelenlét miatt.
A szülők egyötöde elismeri, hogy sérült a kapcsolatuk a gyerekeikkel a közösségi médiának köszönhetően
Bizonyos körülmények között az emberek azt érzik, hogy az online kommunikáció „szuper-
közvetlen”, ugyanakkor számtalanszor tapasztalhattuk, hogy gyakori a félreértés,
félreolvasás a közösségi médiában. Úgy tűnik, hogy kapcsolataink minősége javul, habár az
online kommunikációt nem mindig tudjuk objektíven értékelni és túlértékeljük a negatív és a pozitív üzeneteket egyaránt.” – figyelmeztet Dr. Astrid Carolus.
A tanulmány megállapította, hogy bár a közösségi média segítségével könnyedén
kommunikálunk áthidalva időt és távolságot, mégsem tesz boldoggá mivel megterhelheti a
kapcsolatokat. A felhasználók sok esetben szomorúnak és idegesnek érzik magukat annak
következményeként, hogy folyamatosan összehasonlítják a saját életüket másokéval. A lájk
vadászat arra készteti az embereket, hogy irreális mennyiségű személyes információt
osszanak meg a közösségi média felületein, amivel nemcsak saját magukat, hanem a
barátaik, a családtagjaik és a kollégáik megítélését is veszélyeztetik.
Az embereknek óvatosabban és körültekintőbben kell információt megosztaniuk a közösségi
médiában annak érdekében, hogy megvédjék magukat és a kapcsolataikat. Ez nemcsak az online világ kockázatait csökkenti, hanem segít megakadályozni a további károkat az offline
világ kapcsolatrendszerében. A Kaspersky Lab egy új alkalmazást fejlesztett azzal a céllal,
hogy az emberek biztonságosan tárolhassák digitális emlékeiket, fotóikat vagy videóikat. A
FFForget lehetővé teszi, hogy biztonsági mentést készítsenek az online jelenlétükről és
ezeket az adatokat egyúttal titkosítja is.

Megosztás