Blockchain képekre, VR a műtőben, és a hölgy piros ruhában…

Tudtad, hogy a Blockchain nem csak a kriptopénz-biznisz alapja? Vagy, hogy a virtuális valóság a legsúlyosabb műtéteknél is nagyon jól jöhet? Tudósítás következik a Techstars és az SAP az Innovmatch 15 ezer eurós összdíjazású startup versenyéről, Prágából.

Jobban élnek Csehországban az emberek!? Igen. De csak éppen egy kicsivel. Talán éppen annyival mint, amennyivel Prága nyugatabbra, illetve északabbra esik Budapesttől.
Rátermettebbek, hajlandóbbak dolgozni a startupok Csehországban, vagy másutt a régióban, mint Magyarországon? Mennyire hozza őket lázba az üzleti világba kapható belépőjegy?
Nézzük, milyen tanulságokat lehet levonni egy, közel tucatnyi régiós országra kiterjedő nemzetközi startup verseny döntőjéről, melyet november utolsó napján rendeztek a hűvös, de elbűvölő Prágában.

Kezdjük a helyszínnel. Prága ékszerdoboz óvárosától metróval 10-15 percre, már a város külsőbb részén, egy nyugat európai színvonalú, 3 éve épült irodaház ad otthont a helyi SAP központnak, de ebben az épületben van az SAP által felvásárolt Ariba cég és a BMW helyi központja is. Túlzás lenne azt állítani, hogy egy darabka Nyugat-Európa Prágában (hiszen az egész cseh főváros kellően nyugatias), de azért a helyszín nyugodtan lehetne a világ bármely fejlett szegletében, akár a Bay Area-ban, akár Londonban, Frankfurtban, Dubajban, Szingapúrban vagy Hongkongban. A metrómegállótól pár méterre épült irodaház persze lehetne a pesti Váci úton, de én még az ottani legmenőbb irodákban sem láttam ilyen könnyed, pazar berendezést. A csocsó és a pingpongasztal persze szinte kötelező elem, de itt még léghoki, biliárd és két, a nyolcvanas évekből megmentett digitális flipper is van! Az egyik előadótérben egy gyönyörűen telegraffitizett konténer, az emelet konyhai része mellett (a hetedik emeleten – hogyan hozták fel, nem tudom) egy igazi retró csoda: a hetvenes évek végéről ittmaradt lakó-utánfutó, eredeti berendezéssel! Ez étkezésre, pihenésre, vagy tárgyalásokra is használható. Remek ötlet. Mögötte pedig a gyerek játszószoba, hogy a dolgozó anyukák vagy apukák csemetéi egy-két órát ellehessenek, amíg szüleik az ügyes bajos dolgaikat intézik. De a sok szöveg helyett beszéljenek a képek, érdemes megnézegetni őket.

 

 

A különleges helyszínhez különleges hangulatú verseny is dukál. Először abban sem voltam biztos, hogy jó helyen járok-e: igen laza nyitóelőadással fogadott minket az SAP IO helyi vezetője, könnyed, őszinte, nem mesterkélt szavakkal mesélte el a megmérettetés célját, miszerint a startup világ kezébe adjon egy igen hasznos eszközt az európai szoftvermulti, az SAP. Ez pedig egy keretrendszer, az SAP Cloud Platform (SCP), amellyel a legmodernebb, adat- és sebességigényes alkalmazások is legó-szerűen, pár kattintással összerakhatók, a kérdés már „csupán” az, hogy mire lehet, mire érdemes használni egy igazi digitális svájci bicskát.
A prágai döntő hét résztvevője erre a kérdésre tudott hét (pontosabban hat és fél) különböző választ adni 6-6 perces prezentációk során. Mint Vlad Stanescu, a versenysorozat fő szervezője, a romániai SAP képviseletében kérdésünkre elmondta: a tavalyinál is érezhetően színvonalasabb volt a felhozatal, nehezebb volt kiválasztani a döntősöket.
Nézzük is akkor, hogy ki, milyen megoldással érkezett Prágába.

1.
Advanced Business Software (Románia)

Ahogy neve is mutatja, a csapat az SCP keretrendszerére jól skálázható üzleti szoftvermegoldást készített, amely az ismert tárgyaló befoglalási megoldások mintájára bármilyen vállalati erőforrást képes valós időben(!) kezelni. Pontosan tudja, hogy éppen ülnek-e a tárgyalóban, mikor válik szabaddá. De például arra is könnyen alkalmassá tehető, hogy a kollégák épületen belüli helyét megmutassa, így a cég vezetői egészen pontos képet kaphatnak arról, hogy melyik kolléga melyik projekten dolgozik, milyen szabad kapacitások vannak akár a munkaerőben, akár a munkaállomásokban. A megoldás óriási előnye, hogy akár öt, akár ötezer alkalmazott esetén ugyanolyan gördülékenyen működik.

2.
Effipoint Team (Horvátország)

Az eszéki csapat egy logisztikai szoftvert épített fel az SCP-re, mellyel a raktárnál várakozó teherautók gyorsabb berakodása válik lehetővé, hiszen valós időben nem csak nyomon lehet követni a járművek helyzetét és rakományát, hanem dinamikusan be is lehet avatkozni a folyamatokba, mert a szoftver képes előre jelezni a „galibákat”. Például hogy mikor érkezik egyszerre sok autó, vagy hogy egy-egy dugó miatt hogyan kell átszervezni a gyártási, raktározási folyamatokat. Döbbenetes, hogy a működő prototípust mindössze 6 hét alatt készítették el, és már ma készen állnak arra, hogy pár hét alatt a legegyedibb ügyfél-igényekhez is hozzáigazítsák a megoldást.

3.
NYPE (Lengyelország)

A Poznańból érkezett csapat okos szenzorokat fejleszt olyan egységekből, mint a Rapsberry Pi és hasonló miniszámítógépek. Amit kínál, az hasonló az 1. számú román csapat megoldásához, azzal a különbséggel, hogy szenzoraik a hőmérséklet, a fények vagy akár a levegő minőségének változását is figyelemmel kísérik, így még pontosabb erőforrás menedzsmentet lehet megvalósítani. Miért? Mert a szenzorok mesterséges intelligencia révén öntanulók lehetnek (az SCP-be beépített funkció a gépi tanulás) és a sok érzékelő révén a szenzorok pontosan tudják például, hogy hányan tartózkodnak az adott helyiségben, történt-e bármilyen rendellenesség, illetve hogyan lehetne optimalizálni egy épület, egy raktár vagy akár egy gyár folyamatait.

4.
Sabris (Csehország)
Hazai pályán ők bizonyultak a legviccesebbnek: egy online kereskedelmet felügyelő vállalatirányítási rendszer előnyeit mutatták be. Egy csinos hölgy rendelt, egy határozott webáruház tulajdonos intézte a kérést, míg egy „Istennek” öltözött fehér ruhás alak, hatalmas felhő alakú táblával a kezében vezényelte a folyamatokat. Még egy futár is akadt, aki műanyag dömperben tolta oda a rendelést a csinos vevőnek. A hat percbe így is belefértek, és kiderült, hogy a legó-szerű SCP révén a legegyedibb e-kereskedői igények kiszolgálására alkalmas háttérrendszer is hetek alatt kifejleszthető.

5.
Hycom (Lengyelország)
A személyes kedvencem! A kis csapat a képügynökségek valóban fájó problémájára, a jogdíjak elmaradására ad megoldást. Az SAP rendszerében ugyanis olyan modul is van, amely a Bitcoin-nál megismert blockchain technológiát adja az ötletekhez! Jelen esetben egy-egy művész fotói, grafikái, vagy más digitális alkotásai kapnak egy olyan azonosító kódot, ami révén minden digitális megjelenést kontrollálhat a művész. Sőt, alkotásának minden egyes újbóli (digitális) értékesítése során addig megakadályozhatja a tranzakciót, amíg jogdíját meg nem kapja! Könnyen lehet, hogy a kis csapat rövidesen felvásárlási ajánlatot kap valamelyik nagy képügynökségtől – ki tudja.

6.
Next Gen Lab @ ZUAS + mStart (Horvátország)

Az Amazonról, más nagy weboldalakról, vagy a magyar Scarab vagy Gravity cégektől megismert online ajánlórendszerek és készlet-optimalizálók fizikai boltokban használható változatát készítették el. Például egy ruházati boltban RFID szenzorok figyelik, hogy melyik modellből mennyit, mikor visznek be a próbafülkékbe, azokból végül mennyit vásárolnak meg. Azaz tudják, hogy mi fogy jó, mi kevésbé, mit érdemes leakciózni, illetve mit, mivel együtt vásárolnak meg, hogyan lehet ösztönözni az eladást. Mivel az eladók látják ezeket az adatokat, ők is sokkal jobban tudnak a vevőknek egyedi kínálatot, javaslatokat adni.

7.
Apolligic (Lengyelország)
A kis csapat a virtuális valóság egészségügyi alkalmazását emelné újabb szintre. A Microsoft Hololens-re építettek egy kevert valóság (Mixed Reality, MR) megoldást, amely például az agyi műtéteknél használható. Az orvos az operáció előtt, vagy az alatt a betegre nézve minden egyes adatot figyelemmel kísérhet, sőt, az MRI vagy a CT képeit is rávetítheti az alanyra akár az operáció közben is. A szoftverhátteret ez esetben is az SAP Cloud Platform biztosítja.

Nos, aki ideig figyelemmel követte a tudósítást, most gondolkodhat, vajon melyik csapat nyerte a 7,5 ezer eurós fődíjat. Nem csigázom tovább a kedélyeket: a 7-ik, az Apollogic lett az első. A második helyen az én reménységem, az ötödik prezentáló, a Hycom futott be, mely 5 ezer euróval lett gazdagabb. (Szerintem a győztes Apollogic hatalmas kihívása, hogy a konzervatív orvos-társadalmat meggyőzze, bármilyen jó is a technológia.) A harmadik a Sabris lett (4-ik sorszámon), akik a 2,5 ezer eurós díj mellett a közönségtől is megkapták a legjobb prezentálónak járó címet, ami mellé egy ínyencségekkel teli ajándékkosár is járt. A nyertesek továbbá egy berlini meghívást is bezsebelhettek a szponzoroktól, itt megismerkedhetnek a helyi ökoszisztémával.

Sok magyar csapat jelentkezett, de sajnos nem sikerült idén döntőst felmutatnunk. Mint megtudtuk viszont: jövőre is lesz Innovmatch, ráadásul sok újítással. Ám fontos az is, hogy a nyertesek és a döntősök is remek lehetőséget kapnak: kifejlesztett applikációjuk bekerül az SAP alkalmazás piacterére! Itt mindössze 15 százalékos jutalékért cserébe biztosítja az európai szoftvermulti, hogy hatalmas ügyfelei letölthetik ezeket a megoldásokat. És hogy remek út vezet a sikerhez ilyen módon, azt két dolog is bizonyítja. Egyrészt nem csak a startupok maguk, de az SAP értékesítéssel foglalkozó kollégái és partnerei is szívesen kínálják a legjobb csapatok leginnovatívabb megoldásait a nagy globális partnereiknek és kisebb ügyfeleiknek is (ami elképesztő előny egy startupnak – ezt talán mondani sem kell). Másrészt pedig ott vannak az olyan példák, mint a 2016-os Innovmatch versenyen győztes bolgár ShopUp, amely sikerét jórészt ennek a versenynek köszönheti. Olyannyira, hogy kockázatitőke-befektetéshez is e siker juttatta!

Zsűri tagjai:

Simon Kaluža, a SAP régiós igazgatója, Klaus Drews, az SAP.io képviselője, Vladimír Mařík, a Cseh Műszaki Egyetem professzora, Petr Zavoral, a PPROI ügyvezetője, Jan Sedlák, Lupa.cz újságírója.

Egy kis visszatekintés:

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.