Egy friss mentorprogram, ezúttal a Széchenyi Tőkealappal

Új mentorprogram indul magyar startupoknak – itt az Alba Accelerator! A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével elindult a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program hazai pilotprojektje. A program szakmai támogatója a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. A két hónapos akcelerátorkör személyre szabott segítséget biztosít egy szilárd üzleti koncepció kialakításához, amit a program végén a résztvevők ismertethetnek a potenciális befektetőknek. Az első körre már lehet jelentkezni, a határidő 2018. március 19.

A Danube Interreg program keretében elindult a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Széchenyi Tőkealap-kezelő által létrehozott új akcelerátorprogram, az Alba Accelerator. A résztvevő csapatok, illetve korai fejlődési szakaszban lévő mikro- és kisvállalkozások a két szervezet tapasztalt szakértőitől, továbbá külsős szakemberektől kapnak mentorálást olyan területeken, mint

a szellemi tulajdon, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi kérdések és a marketing.

A két hónapos program során a résztvevők elsajátítanak a kockázatitőke-befektetések megpályázásához szükséges minden ismeretet és képességet. Az akcelerátorkör végére rendelkezésükre áll majd egy tapasztalt mentorok és szakemberek közreműködésével kialakított üzleti koncepció, valamint a program utáni 6 hónapra szóló részletes akcióterv is. Ez utóbbiakat a program végén be is mutathatják több a hazai piacon aktív tőkebefektetőnek (a résztvevők segítséget kapnak a potenciális tőkebefektetőkkel folytatott tárgyalásokhoz, a felkészüléshez is, mind a tartalom, mind az előadási technika tekintetében).

Az Alba Accelerator program már várja azokat a startupokat, ötleteket, amelyek jelenleg még ötlet fázisban vannak, de a következő pár hónapban szeretnék első körös befektetők, üzleti angyalok előtt bemutatható koncepcióvá gyúrni azt.

A jelentkezőknek egy rövid jelentkezési űrlapon kell ismertetniük üzleti ötleteiket. A termékre vagy szolgáltatásra, a potenciális vásárlókra, a konkurenciára és a csapatra vonatkozó kérdésekkel egyaránt lehet találkozni. Az űrlapon arról is tájékoztatást kell adni, hogy jelenlegi milyen státuszban van a projekt, és hogy mit vár a jelentkező a programtól.

——————————

A Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR programról

Az Alba Accelerator a magyar pilotprojektje a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR programnak, amelyek célja startupok felkészítése kockázatitőke-befektetésekre 8 kelet-európai országban. Az elsődleges célcsoportban kis- és középvállalkozások szerepelnek, amelyek terveznének tőkebevonást, de még nem rendelkeznek az ehhez szükséges ismeretekkel. A program ugyanakkor támogatja az országok közötti tudásmegosztást, valamint az állami és nemzetközi szervezeteknek való javaslattételeket is, hogy mindezek eredményeképp több és jobb minőségű akcelerátorprogramok indulhassanak a régióban.

 

További részletek:

 

 

 

 

One thought on “Egy friss mentorprogram, ezúttal a Széchenyi Tőkealappal

  • 2018. március 2. péntek at 11:21
    Permalink

    Ha bármilyen konkrét kérdésetek van, tegyétek fel bátran akár itt vagy a linkedin-en. üdv, József

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..